Mondrian figurativ. Musée Marmottan Monet,
Párizs, 2020. január 26-ig
A fekete vonalakból és a három tiszta színből, azaz a sárgából, pirosból és kékből álló Kompozíció című képével Mondrian megalkotta az absztrakt festészet egyik emblematikus ikonját, s a nagy tárlatokon azóta is többnyire absztrakt alkotásai szerepelnek, a párizsi Musée Marmottan Monet mostani, több mint 70 képet bemutató tárlata azonban a figuratív képeket festő Mondrianra helyezi a hangsúlyt. A holland festő az úgynevezett hágai iskola szemléletét követve festi korai, többnyire táj-képeit, melyeken a holland hagyományoknak megfelelő aprólékos ábrázolási mód a barbizoni festők színhasználatával keveredik. A rajziskolát végzett, majd rajztanári oklevelet szerző Mondrian ebből a korból származó vásznai mestermunkák, de igazából talán csak merészebb és egzotikusabb színeik miatt tűnnek ki a századforduló idején készült képek közül.
A festő akadémikus stílusában az első jelentős változás akkor áll be, amikor 1909-ben – talán kálvinista lelkész apja elleni lázadásként is – megismerkedik a teozófia tanaival. Az ember és a természet kapcsolatának isteni és misztikus összefüggéseit valló Mondrian ettől kezdve képein a spiritualitás, az abszolút szépség keresése felé fordul; ennek rendeli alá kompozícióit és a színek használatát is. A szimbolizmus és a luminizmus stílusjegyeit is egyesítő periódusa mindössze két-három évig tart, de e rövid idő alatt is jelentős művek születnek. Templomokat, malmokat, tájakat ábrázoló képeiből a függőlegesen felrakott tiszta és eleven színeknek köszönhetően misztikus belső sugárzás árad. Mondrian első kiállítására 1909-ben kerül sor, de vásznaira sem a kritikusok, sem a gyűjtők nem reflektálnak. Talán ennek is tudható be, hogy 1912-ben Párizsba utazik, azt remélve, hogy ott befogadóbb közegre lel. Itt azonban olyan festészeti benyomás éri – a kubizmus – ami még inkább elbizonytalanítja. Picasso és Braque képeinek hatására Mondrian is engedményeket tesz; kompozicióinak kötetlenebb, szabadabb utat enged, de továbbra sem változtat azon az alapszabályán, hogy alkotásaiban mindig felismerhető maradjon a téma. Ami azonban végül eltávolítja a kubizmustól, az furcsa módon a gömbölyű alakzat. Idegenkedik az ívelt vonalaktól, a gúla vagy a kúp görbületeitől, és 1914 után már egyetlen képén sem használja ezt a geometriai formát.
Visszatér legkedvesebb motívumaihoz, a tenger vízszinteséhez, a tornyok, templomok, malmok égbetörő függőlegeseihez, és ezzel elindul azon az úton, amely végül a jellegzetesnek tartott Mondrian-vásznakhoz vezet. Képei azonban továbbra sem kellenek senkinek, így megélhetésének biztosítására az amszterdami Rijksmuseum képeiről készít másolatokat. Nagy megkönnyebbülést hoz számára, hogy 1914-ben megismerkedik és barátságot köt egy gazdag gyűjtővel és mecénással, Salamon Robert Slijperrel. Nagyrészt az ő gyűjteményének köszönhető a Musée Marmottan mostani kiállítása is, ugyanis Slijper 1920-ig több mint 180 Mondrian-alkotást gyűjt össze – szinte kizárólag figuratív képeket.
A festő eközben kitartóan halad a maga által jónak gondolt úton, egyre több elméleti tanulmányt ír, főként az általa neoplaszticizmusnak nevezett irányzatról, amelynek spiritualista megfogalmazása szerint az a célja, hogy megvalósítsa az ember számára nélkülözhetetlen, igazi és tiszta kozmikus egyensúlyt. Ennél azonban gyakorlatiasabban is kifejti a neoplaszticizmus lényegét: a kompozíció csak vizszintes és függőleges vonalakból állhat, a három tiszta szín mellett csak három „nem-szín”, a fehér, a szürke és fekete használható, és a képnek statikai egyensúlyban kell lennie. A Van Doesburg, Malevics és Kandinszkij kompozíciós teóriájával sok rokon vonást mutató Mondrian-vásznak azonban egyáltalán nem találnak vevőre – például a legjobbak közé számító párizsi Leonce Rosenberg Galéria 1921-ben egyetlen képét sem tudja eladni. Slijper 1922-ben retrospektív kiállítást szervez a festő 50. születésnapja alkalmából, de a siker ezúttal is elmarad. Egy évvel később Mondrian párizsi lakbérének fedezésére Slijper támogatói gyűjtést szervez a művész egyik 1914-ben festett absztrakt képének megvásárlására, de a Rijksmuseum visszautasítja a képet, amely végül az amszterdami Városi Képtárba kerül – megőrzésre. A sok sikertelenség után Slijper arra kéri a festőt, hogy térjen vissza a könnyebben eladható figuratív képek festéséhez. Mondrian felháborodott levélben utasítja vissza Slijper javaslatát, és minden kapcsolatot megszakít korábbi gyűjtőjével. Némiképp megkeseredve napi penzumként egy-egy virágot ábrázoló akvarell megfestéséből próbál megélni, de ezeken a képein is igyekszik hű maradni neoplaszticista elméletéhez. Az elfogadás és elismerés azonban még évekig várat magára…..
Slijper később a világ legnagyobb Mondrian-kollekcióját a hágai Kunstmuseumnak adományozza, és a Musée Marmottan most ennek a gyűjteménynek a legszebb darabjaiból állította össze a Mondrian, a figuratív festő című, sok érdekességet, meglepetést tartogató és a festő összetett életpályáját jól bemutató kiállítást.
