Tény: a kortárs üvegművészet felé egyre több figyelem irányul, magyar üvegművészek, a pár évtizeddel ezelőtti nagy felfutás után most újra rangos helyeken kerülnek be a kiállítók közé. És persze befektetésként is egyre jobban megéri kortárs üveget venni.
Gáspár György az egyik legígéretesebb figura ezen a területen. Nemrég zárt egyéni kiállítása egy jelentős párizsi galériában, tavaly Londonban vett részt egy csoportos tárlaton. Kitörési pontokról, a külföldi galeristákkal, gyűjtőkkel alakuló viszonyáról, lehetséges művészi stratégiákról beszélgettünk vele.
artPortal: Hogy kerültél ki Párizsba, minek köszönhetően kerültél be Clara Scremini Galériájába?
Gáspár György (G.Gy.): Clara Scremini 35 éve a legnevesebb üvegművészettel foglalkozó galerista Párizsban, pici üzlete van a Pompidou központ mellett, de a legnagyobb világsztárokkal dolgozik Libenskytől kezdve. Nem ismertem előtte, látszólag a semmiből keresett meg nyár elején azzal, tetszenek a munkáim, és nagyon izgatja az Alien sorozat, rendezne nekem belőle egy önálló kiállítást, valamint szeretne kizárólagos forgalmazóm lenni Párizsban. Nyakig ültem még az Uránium témában, mondtam, az Alien egy 2006-os széria, szinte minden darabja eladva vagy múzeumban – úgyhogy nem elérhető. De Clara nagyon intenzív asszony. Az European Glass Context katalógusban talált rám, a következő oldalon egy fiatal, nagyon jó szlovák srác jött, most Claranal is ő következik kiállítóként. Úgy látom, vérfrissítésbe kezdett, előtte körülnézett, kik aktuálisan izgalmas figurák. Szóval, Clara Scremini ragaszkodott az Alienhez, én pedig elgondolkoztam, mi lenne ha a mostani agyammal, technikai adottságaimmal újra elővenném a témát. Először persze féltem, nem visszalépés-e ez, de amikor nekiálltam, már a második után – hetet csináltam erre a kiállításra – elkezdtem élvezni. Olyannyira, hogy még 2-3 darab van a fejemben, és hiába zárt be a párizsi kiállítás, azokat még szeretném januárig befejezni.
Uranium IV.
Amikor nemrégiben itt jártak brit üveggyűjtők, a nekik rendezett tárlaton is Alieneket mutattál, ezek ugyanazok amik Párizsban is láthatóak voltak?
G.Gy.: Igen, a Ponton Galériában bemutatott két Alien ment tovább Párizsba.
Mi volt a visszajelzés? Itt úgy láttam az angoloknak bejött.
G.Gy.: Clara eladott több tárgyat a kiállítás ideje alatt és mivel ez egy kereskedelmi galéria, ezért ez szerintem komoly visszajelzésnek könyvelhető el. Két tárgyat eleve félretett a Strassbourgi Art Fair-re, amit november 22-26 között rendeznek. Scremini profi galerista, ahol lehet pörgeti az embert, mindenhol igyekszik jelen lenni, személyesen elmesélni minden tárgy, minden művésze sztoriját. Az egyéni kiállítás előtt bemutatott két tárgyat a PAD-on Párizsban, kihajtotta belőlem, hogy visszakérjem őket a kaposvári kiállításról. Öt nappal a megnyitó előtt egy nagy francia vásáron mutatott még egy tárgyat ízelítőnek, ami ráadásul megjelent több magazinban is. Erős tempót diktál. Tavasszal kezdődött a kapcsolatunk, dolgoztam egész nyáron mint egy megszállott. 2006-ban egy év alatt csináltam 6 szobrot, most meg két és fél hónap alatt hetet.
Nem hiányzik háttérnek egy magyar galéria?
G.Gy.: Akár hiányzik, akár nem, nincs kifejezetten ezzel a területtel foglalkozó magyar galériás Budapesten, amióta megszűnt a Szurek Ágnes nevéhez köthető Piramis Galéria, a Nádor utcában. Rang volt hozzá bekerülni, beépítette a magyar üvegművészetet a nemzetközi élvonalba, Japántól Ausztráliáig jöttek gyűjtők, kifejezetten miatta. Örülök, hogy még elkaptam a legvégét valaminek, 2003-ban végeztem és 2006-ban kért fel egy kiállításra. Példa nélküli módon bánt az emberrel, semmi cukiság, csak kölcsönös tisztelet és korrektség. Halála után sajnos minden szétesett amit felépített, kínai üzlet lett a galéria helyén. Nála csináltuk Sipos Balázzsal és Borkovics Péterrel hárman a Fresh Casting kiállítást, ami több szempontból is áttörés volt nekem. Összeszedve az összes önbizalmamat, svájci hitelt vettem fel, amit gépekre és sok tonna üvegre fordítottam, ebből lett az első Alien sorozat hat szobra. Teltek a hónapok, nem történt semmi, majd ülök a vonaton Szeged felé, ahová a haverok hívtak bulizni, forró nyár volt és felhív az Ágnes: György, jó hírem van, eladtam egy szobrot. Visszafelé a vonaton újra hív: megint elment egy. Innentől kezdve az anyag gyakorlatilag két hónap alatt vevőre talált. De nem a matek része a lényeges, hanem itt állt össze a fejemben, hogy ha az ember akar valamit, el kell kezdenie a nulláról felépíteni és összerakni egy saját stúdiót. Egyébként Hefter László Pannonhalmán csinált egy szuper üveggalériát, Erdész László pedig Szentendrén szokott üveget is bemutatni, de sajnos ez egy nagyon főváros központú ország, így fontos lenne egy budapesti lokáció is.
Goodbye MIR!
Minden művésznek saját manufaktúrát kell felépíteni? Megint cask: nem volna itt szerepe egy befektető jellegű, tőkeerős galériának? Például azért is, mert a te áraid is megháromszorozódtak 2006 óta…
G.Gy.: Éppen a külföldi lehetőségek miatt ezek számomra nagyon aktuális kérdések. A legtöbb eszközt amivel dolgozom, saját kezűleg szerkesztgettem. Hitelt vettem fel, amit ma is nyögök, de egyre több gépem, egyre több lehetőségem van. Őrületes összeg jön ki, ha összeadom mit tettem eddig bele a műhelybe, és bármikor könnyedén beletehetnék még akár tíz milliót, ha lenne. Ugyanis nem látok más lehetőséget arra, hogy produktum legyen. Az, hogy az ember bekéredzkedik másokhoz, lehetőséget kunyerál, csak nagyon rövid ideig megy, arról már nem is beszélve, nemcsak az előállítási költséges, hanem az alapanyag is, a kész mű árának tetemes részét adja a nyersanyag. Nagyon sok tudás is kell, az anyag boszorkányos ismerete. Az, hogy otthon komoly nagyipari technológiákat alkalmazhassak, olvasztani tudjak, a kemencémben ezer fok legyen és olyan csiszológépek, mint egy gyárban, ahhoz manufaktúra kell, valóban. A bejövő pénzeket mindig visszaforgattam. Nemrég zárult le az életemnek a tanári szakasza, az egyetemen ugyanezen kérdés körül zajlanak most a viták, hogy műhely kell-e vagy oktatóterem és kézművességet oktassunk vagy elveket és gondolkodást tanítsunk. A terveket le kell gyártani, legalább a prototípust, és pont ezt igazolta vissza például a londoni tapasztalatom is. Jó lenne persze, ha levenné valaki a terheket, de nem agyalok olyasmin, ami nincs.
Mit csináltál Londonban?
G.Gy.: Lukácsi Lászlóék szóltak, hogy az a londoni galéria, akivel ő kapcsolatban van, Öt nagymester címmel szeretne egy magyar üvegművészeti kiállítást csinálni, 2012 nyár elején becsúszhattam mint legfiatalabb a nagy öregek közé. Ez volt a Plateaux galéria , ahová Elton John is gyakran be szokott ugrani, körbenéz és rámutat néhány tárgyra, amit megvesz. Nagy üveggyűjtő, de sok más műfajban komoly gyűjtőnek számít, erről a kiállításról ő vette meg az egyik szobromat, a másikat pedig a galéria maga. Szerintem a világban legalább három helyen kell jelen lenni, és ehhez elég műtárgyad kell, hogy legyen. A legnagyobb vágyam kikerülni a chicagói Sofa-ra, ami a világ legnagyobb üvegművészeti seregszemléje, a 30 vezető üveggaléria részvételével. Még 2009-ben az egyik legnagyobb gyűjtőm segítségével készítettem egy katalógust. Mikor kész lett, szétküldtem szerte a világba – egyébként többé-kevésbé a Sofán szereplő galériáknak- , százezer forintot költöttem postára, s látszólag nem történt semmi. De ez a könyv azóta is évről-évre visszacseng, hiszek abban, hogy bekerültem általa az éterbe. Például ennek köszönhetem, hogy meghívtak Pilchuckba vendégtanárnak.
Pilchuck neve fogalom az üvegművészek között. Mi van ott pontosan?
G.Gy.: Egy nyári egyetem Seattle mellett, a világ legnagyobb üvegművészeti központja. A hetvenes években kezdődött, mára óriási high-tech központ lett belőle többezer hektáron egy erdő közepén, az indián rezervátum mellett. Tavasztól késő őszig működik, a rezidens programban részt vevő művészek által felajánlott munkák aukcionálásából teremtik elő a költségvetését. 15 éve járt ott magyar oktató utoljára, Bohus Zoltán személyében. A meghívásomat megelőzően a feleségem nyert egy asszisztensi pályázatot, és amikor kint meglátta a könyvtárban azt a bizonyos szétküldött katalógusomat, elmondta a vezetőknek, jé, ez az én férjem. Erre azt válaszolták, már régen akartunk válaszolni neki, és meghívtak.
Green Zone
Megvan a fejedben már, mi következik az Alien után?
G.Gy.:A kutatólaboratóriumok világa jön, biotechnológia, kísérletek, félelmetesen elzárt területek, steril ipari világ, robottechnika. Már készülődik bennem, de a formavilágáról még nem szívesen beszélek, egyelőre alakulgat. A doktori témám is ehhez kacsolódik, anyagkísérletek, sötétben világító anyagok felhasználásai, minden fluoreszkál, izzik a sötétben, villanyfényben pedig teljesen mást mutat. Méretekben is változást tervezek, inkább installációkat szeretnék, és a következő projekt nem a galériás világnak készül, inkább múzeumi lesz. A mi munkánk legnagyobb része alkimista meló: kísérlet, kísérlet, kísérlet.
Ez szép végszó…
G.Gy.: Tegyünk hozzá még egy fontosat, nem lehetsz mindig kísérleti szakaszban, előbb-utóbb létre kell jönnie a produktumnak. Nem elég, ha jó ötleteid vannak, de nincsenek kibontva. Minden kísérletnek van egy kezdőpontja és egy végpontja, ahonnan indulunk és ahová tartunk. Van amikor a pénz, van amikor az idő határol be, de célnak mindig lennie kell.
A cikk lejjebb folytatódik.