Kortárs alkotókat rangsoroló listák megjelentetése nemcsak a művészeti folyóiratok kedvelt foglalatossága – a német Kunstkompasst, azaz „művészeti iránytűt” a Capital című gazdasági magazin találta ki negyven évvel ezelőtt, majd néhány éve egy másik gazdasági folyóirat, a hazai piacon is jelen lévő Manager Magazin vette át a kiadását. A 2013-as lista a lap legutóbbi, májusi számában jelent meg.
A Kunstkompass az ArtReview népszerű Power 100-as listájához hasonlóan csak az élő művészeket rangsorolja, de attól eltérően nem a legutóbbi egy év teljesítményét igazolja vissza, hanem az életművek elismertségét tükrözi. Pontosabban, minden évben a legutóbbi 12 hónap teljesítményét értékelik ők is, ám a kapott pontszámokat hozzáadják a korábbi években összegyűjtött pontokhoz, s az így kialakuló helyezési szám már valóban az életmű értékéről ad – persze nem kőbe vésett igazságot jelentő – képet. Mivel az élő művészek esetében a legutóbbi évek teljesítménye rendszerint erősebben él a köztudatban, mint a pályájuk korábbi szakaszai, az utolsó öt év pontszámát egy szorzóval korrigálva adják hozzá az összteljesítményhez.
A legutóbbi év szorzója 1,5, az előző négy évé fokozatosan csökken 1,4-től 1,1-ig. Az utolsó évben „hozzáadott érték” a friss és az egy évvel korábbi lista összehasonlításával könnyen kikövetkeztethető, ezért ebből a Kunstkompass nem is csinál titkot, sőt külön táblázatban közli is azok nevét, akik az elmúlt évben a legtöbb pontot kapták, azaz készül egy olyan lista is, melyet már össze lehet hasonlítani a más elvek alapján összeállított Power 100-al.
De hogyan és mit mér a Kunstkompass? E rangsor készítői is tisztában vannak azzal, hogy egy műalkotás minősége nem mérhető – az ár persze sok mindent elárul, de semmiképp sem tekinthető mércének. Mérhető viszont a művész munkássága által kiváltott visszhang, melyből egy bonyolult pontrendszer szerint súlyozva több elemet vesznek figyelembe.
Az egyéni kiállításokat a világ legfontosabbnak tartott múzeumaiban (szám szerint 250-ben). Részvételt a legfontosabb csoportos kiállításokon, pl. a kasseli Documentán vagy a Velencei Biennálén, a legfontosabb művészeti folyóiratokban megjelent kritikákat, a legfontosabb múzeumok által eszközölt vásárlásokat és a legfontosabb nemzetközi művészeti díjakat.
A 2013-as lista élbolya messzemenő stabilitást mutat: Gerhard Richter német festőművész megőrizte első, Bruce Nauman, a számos műfajban alkotó amerikai képzőművész a második, Cindy Sherman amerikai fotóművész az ötödik, Anselm Kiefer német festőművész pedig a hatodik helyét. Csak a harmadik-negyedik pozícióban történt helycsere: idén a német Rosemarie Trockel megelőzte honfitársát, Georg Baselitzet. (A listán sok a német művész, amit a kortárs német képzőművészet kétségtelen kiválósága ellenére is nehéz függetlenül kezelni attól a ténytől, hogy a rangsort egy német folyóirat állítja össze.) Jól ismert neveket találunk a Top 10 további helyein is: Olafur Eliassont, a 2011-ben Budapesten is kiállított William Kentridge-t, Richard Serrát és Pipilotti Ristet.
Gerhard Richter. Stabil elsőség?
fotó: ourgodisspeed.blog
A lista az elért pontszámon, a művész életkorán és nemzetiségén kívül feltünteti alkotásai jellemző műfaját, galeristájának nevét és műveinek a műkereskedelemben szokásos ársávját. Ezek az adatok számos érdekes következtetés levonására adnak lehetőséget. Ami a műfajokat illeti, a hagyományos festészet egyértelműen visszaszorulóban van. Igaz, a listavezető Richter festőművész, de rajta kívül a rangsor első felében szereplő további 49 név közül mindössze 8 mellett áll ez a meghatározás. 11 művész készít jellemzően installációkat és mind többen dolgoznak a fotó- és videóművészet, a konceptuális művészet vagy az object art területén. Szerepel a listán egy-két szobrász illetve grafikus is.
A rangsoroltak többsége az idős nemzedékhez tartozik, ami érthető, hiszen a nevek melletti pontok az ő esetükben akár már 40 éve gyűlhetnek. Damien Hirst például a maga 48 évével a legifjabbak közé tartozik (ő most a 21., hét helyet javítva tavalyi pozícióján), a legfiatalabb pedig a 66. helyen rangsorolt 43 éves német festő, Jonathan Meese. A listán elfoglalt hely és a műpiacon elért árak összefüggéseinek vizsgálata könnyen tévútra vihet, hiszen az árszintek műfajok szerint is erősen különbözhetnek, ezért nehéz az összehasonlítás. Annyi azonban jól látszik, hogy a két dolog nem feltétlenül kapcsolódik szorosan egymáshoz; az első Richter és a negyedik Baselitz festményeinek átlagos árai között például több mint kétszeres a különbség – Richter javára. És miközben a legmenőbb művészeket kivétel nélkül jól ismert galériák képviselik, közöttük sem feltétlenül a várt arányok alakultak ki. A világ első számú galeristájának tartott Larry Gagosiannak például mindössze két „védence” van a listán – az angol szobrász Rachel Whiteread a 82., és Hiroshi Sugimoto japán fotóművész a 87. helyen, ráadásul mindketten rontottak is pozíciójukon az utolsó évben. A legtöbb rangsorolt művészt (Richterrel az élen) a Goodman, a Hauser & Wirth (többek között Pipilotti Risttel és Paul McCarthy-val), a Thaddaeus Ropac (Baselitz-cel és Kieferrel), a White Cube (a Gagosiannal szakított Hirsttel a legelőkelőbb helyen) és a vezető fotósok többségét menedzselő Sprüth Magers tudhatja saját soraiban.
A tavalyi évben legtöbb pontot összegyűjtött művészek listáját az életmű-rangsorból is jól ismert nevek – Tony Cragg, Ai Weiwei, Rosemarie Trockel, Gerhard Richter – vezetik, de itt már jócskán vannak fiatalabbak is az élbolyban – a negyedik helyen, még Richtert is megelőzve például a 39 éves albán videoművész Anri Sala, vagy az installációival nagy figyelmet keltett 38 éves vietnami Danh Vo.
Érdekes egybevetni a tavalyi teljesítmények Kunstkompass-listáját a Power 100-zal, utóbbiban természetesen csak a művészeket figyelembe véve. Ai Weiwei, Richter és Trockel ott is az elsők között vannak, ami azért – akármennyire is bírálhatóak az ilyen listák készítésének kritériumai – együtt már az érintett művészek kivételes helyére utal a kortárs képzőművészetben. Egyedül a Knoll Galéria által Budapesten is képviselt brit Tony Cragg nevét keresnénk hiába a Power 100-ban; az ő jelentőségének németországi megítélésében bizonyára szerepet játszik, hogy a neves düsseldorfi képzőművészeti akadémia rektora, évtizedek óta tanít az ország rangos főiskoláin és számos művészeti projektjét is itt valósította meg.
A cikk lejjebb folytatódik.