Ami a mai kiállítás legfontosabb ismérve, az hogy nem egy szokványos galériás bemutató, nem egy vagy két év munkáit látjuk.
Hanem az eddigi pályaívet látunk kirajzolódni, vagyis egy fiatal művész összes eddigi munkáját, egy retrospektív kollekciót, a diplomamunkától máig.
A művek, mint látjuk, mindennapi témáinkat érintik, egy olyan formaképzésben, amit nevezhetünk professzionálisnak vagy akadémikusnak, de csak szigorúan a technikai részét. A fantasztikus szakmai felkészültséggel formált esztétikai rend, kimunkált felületek mögött, a művek tartalmi részében felszabadultság, irónia, önirónia, ugyanakkor felülemelkedettség, rejtett jelentések egyaránt ott vannak, és mindezek mély átgondoltsággal párosulnak.
A kiállítás címe is egy sokértelmű, tudatosan használt szójáték. Az Anyagi üdvözlet a művész értelmezésében a mai kor emberének mentalitásának jellemzésére kiválóan alkalmas szimbolikus „frázis”, amit az Angyali Üdvözlet (mint egy letűnt szellemi attitűd szimbolikus kifejezője) ellentéteként használ.
A mai kor embere számára a szellemi javak, a kultúra, (kevesek számára referenciaképző elemek) éppen úgy, mint a médiában való részvétel, a közszereplés, annak minden követelményével minden szféra egybecsúszik és a fogyasztói társadalom masszájába simul. Az ember nem hisz, hanem pózol, nem saját egyéniségéből táplálkozik, nem is az Égből várja az áldást, hanem az anyagiakra bazíroz, az tőzsdén megy a mennybe, a bankszámlájának igézetében „üdvözül” meg.
Nekem ez a cím azt az értelmezést is felkínálja, hogy amit itt látunk az a mindennap elkövetett hibáinkra érkezett figyelmeztetés, profán szentencia, ami szobrok formájában olvasható.
A cím egy mindannyiunk által ismert édeskés keresztény mitológiai történetre utal, és ennek jegyében Fáskerti mondanivalójának kinyilvánításához egyéb egyetemes szimbolikát is használ. A művekben aztán újragondolja, átértelmezi, átrágja azokat az általános lételméleti problémákat, amik fennkölten hangzanának szavakba foglalva, de így szobrok formájában egy tömör kifejezést nyújtanak, és könnyen érthetővé tesznek bonyolult filozófiai eszmefuttatásokat. Bekerül a formakészletébe a görög szépségideál kifejezője, a Milói Vénusz, a keresztény nem nélküli bölcsességet, jóságot kifejező angyal, a keletről származó, erre a vidékre nem problémamentesen átplántálható életszemléletet érzékeltető meditáló Buddha. Sőt egy érem erejéig olyan kultikus értékekkel bíró mai mítosz is, mint a South Park, ami ugyan felnőtteknek készült, de rajzfilm mivolta lehetővé tette, hogy a kamaszaink értelmi fejlődésében közrejátsszon, és merészségével és up-to-date politika-kritikájával, állásfoglalásaival a kis időbeli hendikeppel rendelkező szülők figyelmét is magára vonja.
Fáskerti Zsófia mai Inda Galériabeli kiállításán a kiállítás sokrétűsége ellenére a legfeltűnőbb, a mai Nőről alkotott véleménye. A teremben ahol állunk három szobor szól a nőről, a nő-képről. A Torzó formája és nemes márvány anyaga, valamint a hagyományos faragási procedúra a klasszikus szépségideál, az akt – mint a művészet egyik fő tárgya – hatásmechanizmusát használja, de a sérült nőiségről beszél, a kibillent harmóniáról, szereptévesztésekről, amit a ráhelyezett és letört műpénisz jelez.
A másik két nőalak teljesen új művek, tavaly készült tervek alapján. Az egyik szépséget, és fiatalságot sugárzó lány, akinek mindennapi kelléke, legfontosabb ikonográfiai jellemzője a mérleg, ahol minden percben ellenőriznie kell súlyát, ami a fogyasztói társadalomban megtapasztalt bőség ellenére őt, mint a „nőideál” megtestesítőjét szélsőséges önkontrollra, éhezésre készteti „modell alkatának” megőrzése érdekében.
A másik hölgy az uborkapakolással elvakítva önsanyargató kozmetikai kezeléseinknek állít örök, kőbe vésett emléket, a mindent elárasztó szépségipar felett ironizálva.
Nekem mindezekről jó pár igen sikeres művész jutott eszembe többek között Erwin Wurm, (ha nem ismernék, nézzenek utána, jó esti szórakozás) aki nagyon hasonló jelentésekkel egy más formavilágot talált ki magának, a Fetcar (Zsírautó), Fethouse (Zsírház) munkáiban egy hasonlóan szélsőséges kritikát fogalmat meg a mai életstílusról, mint Fáskerti Zsófi.
Ugyanilyen gondolati háttérrel dolgozik az Atelier van Lieshut rotterdami alkotóműhely is, akik banalitások és zseniális képzettársítások elegyéből eredeti, szórakoztató és tanulságokkal szolgáló végtelenül szürreális szobrászati műveket hoznak létre, kifejezetten nagy elődjük Hieronymus Bosch „emlőin nevelkedve”.
Remélem nem bántom meg Zsófit azzal, ha azt mondom, hogy ő a női oldaláról közelíti meg ezt a problémát, persze nem minden művében, de hangsúlyosan. Ide tartozik nekem a Hagyományos mosószer is, mint a női ikonográfia kelléke, és a Barbi mérlegen a kuporgóval is, habár ebben is több réteg bontható ki, egy egészen általános művészet-kultúra-érték kontra valóság kifejezésig.
Nekem személy szerint különösen fontos ez a kiállítás, mert egy olyan művészt „üdvözölhetünk” most itt, aki még teljes anyagát nem állította ki ez előtt és megkockáztatom, hogy a legjelentősebb művészeink között tarthatjuk számon őt, aki mind szakmai felkészülésben, mind aktuális felvetéseiben figyelemre méltó személyiség.
Elhangzott az Inda Galériában 2010. október 20-án.