Mladen Miljanović: Egyidejű emlékmű, acb Galéria, 2022.03.11.-04.15.
A művész Egyidejű emlékmű című kiállításának sajátossága abban rejlik, hogy az alkotó az építészet archetípusaival, oszlopokkal, párkánnyal „játszva” olyan hibrid teremmé alakította át a tárlatnak helyet adó acb Attachment kiállítóterét, ami szakrális térként és kereskedelmi üzletként egyaránt megállná a helyét. A glédában álló, polcokon sorakozó fekete gránitkövek bolti portékákként kínálják magukat, kinézetük alapján napjaink elengedhetetlen tömegkommunikációs eszközeinek: számítógépnek, mobiltelefonnak, tabletnek vélnénk őket. Azonban ez csak a látszat, hiszen ezek a vésett, faragott tárgyak csak részletükben hű hasonmásai a valódiaknak, anyaguk és megmunkálásuk a sírkövek esztétikáját juttatják eszünkbe. Az örök emlékezet néma, rideg és mozdulatlan mementói ezek, hiszen a „kőbe vésés”, az évezredek során kialakuló mélymagmás kőzet az időtlenség és állandóság fogalmához köthető, miközben fogyasztói társadalmunk igencsak mulandó és gyorsan elhasználódó tárgyait látjuk.
fekete kőre vésett rajz és elektromágneses mező posztamensen, 120 x 20 x 20 cm (fotó a művész jóvoltából)
Már-már bálványként imádott elektronikus eszközeink ezúttal „halottak”, az In the Cloud 2021 széttört okostelefonja megdicsőülten a felhők fölé, az égbe emelkedett. A temetők sírköveihez hasonló rendben felsorakozó tabletek és laptopok képernyője berepedt, billentyűik nem mozdíthatóak. A kiállítás címadó műve, a Realtime Monument, 2021 falon függő, két arany olajággal közrefogott fekete lapostévéje úgynevezett „hangyaháború” effektust produkál, avagy nemes egyszerűséggel: nincs adás. Az alkotás a modern technológiai civilizáció emlékműveként, a kézzel készített és digitális kontrasztja által kirajzolódó kérdéseket vet fel: a fizikai valóság és a virtuális valóság egymáshoz való viszonya hogyan alakítja át gondolkodásunkat, mik az „örök” és megőrzendő értékek, egyáltalán maradnak-e ilyenek vagy a folyamatosan változó valóság felülírja ezeket?
A hibaüzeneteket kijelző laptopokat, a törött képernyőjű tableteket, és okostelefonokat nem lehet „feltámasztani”, miáltal jól artikulálják a modern kommunikációs csatornák majdani halálát. Ezek az okoseszközök most még mindennapjaink részét képezik, de kit tudja, mit hoz a közeli vagy távoli jövő, ha ugyan lesz még. Nagymértékű technikai fejlődést mindenesetre szinte biztosan tartogat még a jövő, de könnyen lehet, hogy e túlfejlődés nem csak a mi, hanem ezen eszközök végét is jelenti. Mladen Miljanović több szempontból is pesszimistább jövőképet fest, egy olyan világét, ahol már nem lesz helye laptopoknak, okostelefonoknak, tableteknek.
A gránitból vésett tárgyak mellett két figurális jeleneteket ábrázoló táblaképet is láthatunk. Miljanović gránittáblákból álló, vésett kompozíciójának középpontjában fekete füst gomolyog a tejfehérnek és szürkének tetsző égen. A környezetünknek leginkább ártó égésterméket a sarokban látható kicsiny házikó kéménye bocsátja ki magából. A fekete füst egyrészt környezeti ártalomként, másrészt háború által okozott kárként, rakétatalálat nyomaként is értelmezhető. A kilátástalanul szürke és szomorú látvány egy monitoron jelenik meg, a közvetlen tapasztalat élményét egy adás nyújtja, ahogyan a járvány áldozatainak statisztikáját is a hírcsatornákon át követtük, és váltak az emberi tragédiák tévériporttá és személytelen adattá.
Ezzel mintegy szembeállítható az Egyidejű emlékmű fő műve, a The Gardens of Delights 2013 fantáziakompozíciója, amely a halál fogalmát személyesként, a veszteséget pedig kollektívként jeleníti meg. Az eredetileg az 55. Velencei Biennáléra készült triptichon több mint száz, a Közép-Balkánon talált és gyűjtött, kézzel vésett sírkőmotívumot tartalmaz. Alapjául pedig a nevezetes reneszánsz festő, Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje (1500-1504 k) című festménye szolgált, aki három részre: a Paradicsomra, a Gyönyörök kertjére, és a Pokolra osztotta fel egyik legismertebb olajképét.
Érdemes megjegyezni, hogy Miljanović, mielőtt beiratkozott volna a Banja-Lukai Művészeti Akadémiára, sírkővésőként dolgozott, s munkája során gyakorta véste a sírkövekre a halottak portréját. Ennek megfelelően a The Gardens of Delights az elmúlt két évben elhunyt híres személyeket „gyűjti” össze, a triptichon formával ellentétben, ezúttal kilenc gránitlapon. A számos elhunyt karakteres figurája a rá jellemző attribútummal ábrázolva tölti be a képmezőt, az élet élvezetes oldalát a különböző szórakozási, szabadidős és előadó-művészeti kellékek jelzik. Mladen Miljanović szerint táblaképe egy ötszáz éves vita eredménye, amely felülvizsgálja az élvezet fogalmát, és annak különböző kortárs ábrázolásait. A Gyönyörök kertjének képe ma is szilárdan ott gyökerezik a hétköznapi ember materiális világában, hiszen ki ne akarna egy Földi Paradicsomban gondtalanul élni? Miljanovic munkájában szinte antropológus módjára „élteti” az egyetemes emberi vágyakat, az emberi élet örömeit, miközben a sírkőmotívumok már-már giccses hiperrealizmusa bizarr mementóvá lényegíti át e tablót.
A nemrégiben kirobbant orosz-ukrán háború miatt Mladen Miljanović kiállított munkái is, ha lehet, még inkább aktualitást nyertek. A kiállított anyagot befogadó tér fekete szőnyegével és függönyeivel, steril, színtelen ünnepélyességével szinte egy ravatalozó érzetét is kelti. A mulandóság érzetét némileg oldja a művész The Gardens of Delights-ja, amelyen mégiscsak emberi alakokat és környezetet látunk.
Az 1981-ben született alkotó csupán gyermek volt még, amikor át kellett élnie az 1992 és 1995 között zajló boszniai háború szörnyűségeit. A szerb és horvát beavatkozással folytatott, és számos áldozatot követelő polgárháborút Miljanović a frontvonal közelében töltötte, minden egyes nap gyalog tette meg az iskoláig vezető mintegy másfél órányi utat, majd vissza. Később egy tartalékos tisztképző iskolába iratkozott be, ahol őrmesteri rangot szerzett, s ebben a beosztásban közlegények lövészi kiképzésével is foglalkozott.
Érdeklődése azonban a hadászattól egyre inkább a festészet felé fordult, a Banja-Lukai Művészeti Akadémián tanult festészetet, az intézmény falai között a mai napig újmédia-művészetet oktat. Csupán harminc esztendős volt, amikor 2009-ben neki ítélték oda a Közép- és Kelet-Európa legkiemelkedőbb fiatal művészeinek kijáró Henkel-díjat. Azóta számos önálló kiállításon szerepelt, Bécsen át egészen New Yorkig. 2016-ban az a megtiszteltetés érte, hogy ő képviselhette országát a Velencei Biennálén, és mutathatta be Bosznia-Hercegovina pavilonjának projektjét, valamint a mostani tárlatra részben újra alkotott The Garden of Delights című alkotását.
Munkásságát alapvetően meghatározta, hogy egy olyan háború sújtotta országban nőtt fel, amely a béke megkötése után is sok éven át lerombolt, elhagyott és elszegényedett maradt, és amelyet a háború etnikailag és területileg is teljesen elszigeteltté tett. Művészetét ugyanakkor a tartalékos tisztképző katonai iskolában kapott formális oktatás és egy, a Művészeti Akadémia előtt elvégzett kőfaragó iskolában szerzett tapasztalat is nagymértékben befolyásolta, alkotásai éppen ezért rendkívül érzékenységgel képesek társadalmi traumákat és a háború következményeinek témáit feldolgozni.
Számos kiállítással a háta mögött ezúttal Miljanović elmúlt két év során készített munkáiba nyerhetünk bepillantást az acb Galéria jóvoltából. Az emelvényeken és hosszúkás asztalokon álló fekete gránitból készült kézzel vésett tárgyak, vagy a kiállítás fő művének is tekinthető The Garden of Delights is a jelenlegi, járvánnyal, háborúval és katasztrófákkal teli korszakunk lenyomataiként értelmezhetőek. Mladen Miljanović tömegtájékoztatási cikkeken keresztül közvetített világ szemszögéből próbálja vizsgálni, hogy a világjárvány hogyan alakította át vizuális valóságunkat, vagy épp azt, hogyan kommunikálunk magáról a halálról pusztán adatok, grafikonok, számok, vagy éppen statisztikák segítségével. Erősen tárgyiasult munkáin keresztül Miljanović egyúttal az emlékmű esztétikai problémájára is rákérdez, hiszen voltaképp munkáiban azt kutatja, hogy miként tudnak ezek az alkotások fejlődni, és egyúttal alkalmazkodni az újabb és újabb paradigmákhoz annak érdekében, hogy rendeltetésük mindvégig releváns maradjon.
