“Megszületőben a politikai anatómia, amely egyszersmind a hatalom gépezete. Meghatározza, hogyan lehet foglyul ejteni mások testét, nem egyszerűen azért, hogy azt csinálja, amit kívánnak tőle, hanem hogy úgy működjön, ahogy akarjuk, az általunk megállapított eljárások, kijelölt gyorsaság és hatékonyság szerint.” (Foucault: Felügyelet és büntetés)
Ezt az idézetet tavaly decemberben a Faur Zsófi Galériában kiemelt helyen olvashattuk Fabricius Anna Nyilvános idő című kiállításán. Régóta foglalkozik a munkával, mint az embert leginkább lefoglaló, az életét messzemenőkig meghatározó, meglehetősen összetett problematikájú tevékenységgel. A munka fogalmát a legkülönbözőbb, de leginkább olyan periferikusan zajló munkafolyamatokon keresztül igyekszik tetten érni, amelyek egy társadalom olajozott működéséhez elengedhetetlenül szükségesek, mégis sokak számára láthatatlanul zajlanak.
Az elmélet tanítja a gyakorlatot – videostill
artPortal: Kockázatos vállalkozás. A leggyakoribb, legpopulárisabb fotótéma „az ember”, túl van beszélve, mégis nehéz megfogni. Hogyan kezdtél el embereket fotózni, és miért éppen a munka fogalma érdekel?
Fabricius Anna (F.A.): Amikor az egyetemre jártam, a tanárom, Szatmári Gergő, a legelején, már harmadikban mondta, hogy hagyjuk a tájakat, próbababákat. Konfrontálódjak: fotózzak embereket! Mindegy hogy a modell belenéz-e a kamerába, vagy félig lóg a képmezőbe, de ha egy személy van a képen, akkor érzem igazán hogy tétje van a munkámnak. Kezdetben nem tudtam, hogy is álljak neki, de az elmúlt kilenc év anyagán látszik, hogy ma már nem tudom elképzeli, hogy ne az emberekről, emberi helyzetekről gondolkodjam. 2003-ban, amikor Erasmus Ösztöndíjamat Skóciában a Glasgow School of Artban töltöttem, ott kezdtem el figurákat fotózni. Ez éppen 11 éve volt, akkori modelljeim a közeli barátaim, ismerőseim voltak, a sorozat címe Átmeneti társaság. Ezen keresztül közelebb kerültem ahhoz is, hogy ismeretleneket megszólítsak, ami akkoriban számomra meglehetősen nehéz volt.
Átmeneti társaság
A képeid alapján azt gondolhatnánk, hogy éppen könnyen kommunikálsz az emberekkel, előre kitalálod a jeleneteket, amiben szívesen vesznek részt a szereplők. Az is érezhető, hogy ez nem egy „kattintgatás”, hanem egy hosszú folyamat, amire készülni kell. Hogy kezdesz el egy sorozatot?
F.A.: Éppen a munkáim során ébredtem rá, hogy mennyire nehéz instruálni az embereket, vagy megtalálni a hangot, a kamerán keresztül mozgatni egy társaságot. Ez nagyon sokszor visszatart. Ismerősöktől szerzem az információkat, kontaktokat, írok e-mailt a cégeknek, vagy a rendőrségnek, tehát alapos előkészületet igényel, viszont a helyszínt előre soha nem nézem meg. Az új projekt mindig továbbgondolása az előző sorozatoknak. Már kilenc éve a csoportban végzett munkával foglalkozom. Ezen nem is sikerült még túllépni. Most is egy új sorozaton dolgozom, ahol szintén dolgozók szerepelnek, abban például több a portré, a szóló kép, tehát a csoportról átbillent a hangsúly az egyénre. Tényleg hosszú ideig tervezem, hogy miként valósuljon meg a „kép”. Kitalálom, miként fog megvalósulni, eltervezem, sokszor lerajzolom hogyan áll majd össze, de a helyszínre nem megyek oda előre. Bízom magamban, hogy ott megtalálom a megfelelő pozíciót, helyet. Amikor összetalálkozom a szereplőkkel, elmondom nekik, hogy mit csinálok, megismerkedem velük, együtt gondolkodunk, és az ötleteiket beépítem a végső képekbe.
Hungarian Standards. Chambermaids
Hungarian Standards. Firemen
A munka mindenki életében központi szerepet kap. Habár a konkrét munka többnyire rutin cselekvések sorozata, a munka fogalmát mégis szinte lehetetlen általánosan megragadni. Individuális folyamat: egyedül vagyunk, még ha közösségben, vagy sok kommunikáció közepette is végezzük. Te a csoportok ábrázolásával a munkavégzés kollektív jellegét hangsúlyozod. Az a fontos, hogy a munka fogalmát fejezd ki a képen? Vagy a szereplőknek a munka által meghatározott személyiségén keresztül egy társadalmi jelenséget ábrázolni?
F.A.: A kettő elválaszthatatlan, együtt működik. Azzal, hogy a munkások bekerülnek a képbe és bevonom őket az én munkámba, kikérem a véleményüket, az számomra a legfontosabb. Az eszembe sem jutott, hogy valahol leteszem a kamerát, és dokumentálom a történéseket, mert akkor csak egy szimpla kívülálló lennék. Érdekes tapasztalat, hogy, ha a munka felől közelítem meg az embereket, sokkal könnyebben megnyílnak. A munkájáról mindenki sokkal nyíltabban kezd el beszélni, mint a privát életéről, és ezzel együtt sok minden kiderül a személyiségéről, hogyan áll hozzá, milyen elvárásai vannak az életben. Persze ők abban a szituációban egy meghatározott szerepben vannak, ahogy mindenki egyszerre többféle „szerepnek” felel meg az életben. A munkával töltöd el a legtöbb időt, és ott fejeződik ki igazán, hogy milyen a viszonyod a külvilággal, és hogy tekintesz rá.
Téli munka
Egy videó volt az, ami számomra fordulópont volt, itt vált világossá a mondanivalód, amiért talán te is elkezdted ezeket a témákat feldolgozni. A film a Faur Zsófi Galériában a megnyitódon készült, Erika, a kábelszerelő valóságos munkájának mozdulatait bemutató „performanszáról”, amit felvettél. Ez a film aztán részévé vált a kiállított Nyilvános idő című sorozatodnak.
F.A.: Ez a performansz és Erika szövege nekem is fontos, itt érződik talán legjobban az, hogy mivel jár az a munka, amit végez, mennyire érzi sajátjának, mi szimpatikus neki ebben a leszabályozott életben, és mi nem. Erikával kapcsolatban válik nyilvánvalóvá, amit addig is próbáltam hangsúlyossá tenni, hogy ezek a képek egyfajta tiszteletadás kifejezését jelentik számomra, főhajtást az ábrázolt emberek előtt, akik ezt a fajta munkát végzik. A legtöbb ember teljesen természetesnek, magától értetődőnek tartja, hogy készen kapott tárgyakkal veszik körbe magukat. Pedig ezzel tömegek dolgoznak, állnak gépek mögött.
Más sorozatoknál is készítettél videókat?
F.A.: Igen. A Téli munka című sorozatnál az volt a lényeg, hogy a munkatársak egy másfajta élményt kapjanak, mint a hétköznapokban, a merev, egymáshoz való viszonyuk megváltozzon, a monoton munka közben legyenek felszabadultabbak, merthogy egyébként munkájukban ez nincs jelen, a munkaidő feszes, és el vannak egymástól szeparálva. Meg is történt, amit szerettem volna, a közös munka során résztvevők elkezdtek személyes dolgokról beszélni, a hangulat lazábbá vált, ami a hivatalos munkaidejükben egyébként nem történik meg. A fotókról ez nem jött le, ezért tartottam fontosnak a videót. A videóra felkértem improvizációban jártas színészeket, hogy adják vissza ennek a folyamatnak hangulati változását. Csak rövid instrukciót adtam nekik: az első körben legyenek távolságtartóbbak, a másodikban személyesebb témák kerüljenek elő, és a harmadik kör egy közös énekléssel fejeződjön be. Olyan dalt kerestem, ami népzenei alapokon nyugszik, de kortárs szöveget használ. A Belga együttes Belga című számából választottam egy részletet: „Az ózonlyukat megfoltozni nem lehet, az én babám a napra már nem mehet, a műanyag szervetlen, nem bomlik le rendesen…” A négy fotó mellett a videó aztán egy önálló mű lett.
Téli munka: hatodik emelet – videostill
Ha nem ismerném a céljaidat, a videók nélkül nem mindig jönnék rá a tematikára. Időnként túl hűvösek, távolságtartóak a képek. Holott itt érzelmekről is beszélsz.
F.A.: Abban igazad van, hogy a fotókon van egyfajta távolságtartás, ehhez a témához nem is lehet olyan közel kerülni, mint egy emberhez, vagy a barátaidhoz. Ez egy tárgyilagos dolog. Ha legutóbbi sorozatomat – Techné – és a sorozat mellett bemutatott videókat nézzük – Az Elmélet tanítja a Gyakorlatot – leegyszerűsítve arról szólnak, hogy az emberek hogyan vannak betanítva, hogy munkájuk egy működőképes termelést eredményezzen, hogy ezek a mozdulatok mennyire kódoltak az emberi testekben, a gépek és az elvárások által. Felmerül a kérdés, miként függ össze ez a probléma a sportolók munkájával. A sportban a saját tested teljesítményfokozása a cél, a közösségi munkában pedig a termelés fokozása. Érdekes módon a sportban kezdtek el korábban foglalkozni a mozdulatok elemzésével, majd nem sokkal utána kezdtek el mozdulatelemzési kutatásokat folytatni gyárakban, a termelés hatékonyabbá tétele végett. Így ér össze a Techné sorozatban ez a két, látszólag különböző csoport.
Az interjú II. része hamarosan!
Techné. Homokfúvók
