2014, március 6., Pozsony
A Szlovák Nemzeti Galéria kávézója, Ciprian Mureşan előadásának helyszíne rövid idő alatt megtelt – főként fiatalokkal. Mureşant Németh Ilona, a nemzetközi hírű szlovákiai magyar képzőművész, a pozsonyi képzőművészeti egyetem professzora hívta meg.
Németh Ilona multimédia szakos tanítványai kiváltságos helyzetben vannak, két év alatt tizenhat művész-vendégelőadót hallgathattak meg. A vendégek általában egy-egy hetet töltenek az egyetemen, beszélnek a munkáikról, de személyesen is lehet velük konzultálni, a diákok akár a saját munkáikat is bemutathatják és megbeszélhetik a vendéggel. A sorozat társszervezője az Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot és Romániát átfogó – és Budapesten is igen aktív – tranzit.org művészeti platform. Az elmúlt héten a sokoldalú és nemzetközileg is magasan jegyzett román képzőművész, Ciprian Mureşan vendégeskedett Pozsonyban. Előadásán végül is nem történt egyéb, mint hogy a saját munkáit prezentálta, kontextust adva hozzájuk, megmutatva a mögötteseket is.
Az 1977-es születésű kolozsvári fiatalember nemzedékének egyik legismertebb alkotója. A Velencei Biennálén, a londoni Tate Modernben, New Yorkban, Sydney-ben, Moszkvában is bemutatkozott már. Műveiben a Ceausescu-éra nehéz „öröksége” csap össze a vadkapitalizmus „vívmányaival”, és mindkét időszak alaposan megkapja a magáét.
Pályája kezdetén azt vizsgálta, hogyan hat az átlagemberek tudatára a hirtelen perspektívaváltás, hogyan igyekeznek megtalálni a helyüket az új világban, miként tör be életükbe a fogyasztói szemlélet és hogyan szívják magukba az új idők új hatásait. Elhíresültnek mondható egyik munkája, a ragasztózó úttörőket ábrázoló rajzsorozat. Ez a rendszerváltás hajnalának egyik nagy botrányára reflektált: a kilencvenes évek közepén arról számolt be a romániai sajtó, hogy a nagyvárosok aluljáróiban utcagyerekek százai szipuznak, és ez hidegen hagyja az illetékes hatóságokat. Az utcán született skiccekre hajazó rajzok mindegyikén az úttörőnyakkendő dominál, a piros színen kívül csak grafitfeketét látunk, és a ragasztós zacskó ugyanolyan fontos része a képnek, mint a gyermek arca, haja, felsőteste. Emiatt a néző azt érzi, hogy az alkotó lerajzolta, amit látott. És nyilván ez volt a cél, a hatás ettől döbbenetes.
Mureşan egyik nagy visszhangot kiváltott videoinstallációja egy keresztelőt mutat be, amely a román ortodox hagyományok szerint folyik. Az ortodox egyház a szocializmus évtizedeiben az államhatalom kiszolgálója volt Romániában, ezért cserébe a kormány nagylelkűen békén hagyta a pátriárkát. A rendszerváltás után talajt vesztett egyház képe jelenik meg a szóban forgó videón, amelyen egy Mikulás-ruhás pap kereszteli meg a gyermeket. Az ősi rítus érvényét veszti, ironikus tálalásban jelenik meg, a szereplők mégis komoly arccal csinálják végig. „Mindannyian a barátaim, ismerőseim, művésztársaim voltak. Nem kaptak tőlem semmiféle instrukciót arra nézve, hogyan viselkedjenek a felvétel alatt. Mindvégig komolyak maradtak, dacára annak, hogy mégiscsak egy nagy szakállú, piros kabátos Mikulás végezte a szertartást. Ez számomra rendkívül meglepő és egyben elgondolkodtató volt” – mesélte Ciprian Mureşan Pozsonyban.
A piacgazdaság betörése, a nyugati értékek térnyerésének és mindezek megkérdőjelezésének időszaka, a fogyasztás és a vele kapcsolatos személyes magatartások, viszonyulások jelennek meg talán legismertebb munkáján – a Válassz! (Choose, 2005) című videón, amelyben Mureşan kisfia, Vlad szerepel. „A Pepsi a rendszerváltás előtt is jelen volt Romániában. Nem tudom, hogyan sikerült ez nekik, de néhány helyen lehetett kapni nálunk ezt a nyugati világot megtestesítő üdítőt. Aztán a forradalom után megjelent a konkurencia is. Egyszer arról beszélgettünk a kisfiammal, hogy a Pepsi és a Coca-Cola között tulajdonképpen nincs különbség, a két cég mégis ádáz harcot vív egymással. Megállapítottuk, hogy olyan ez, mintha az embernek ikrei lennének, akik, bár más a nevük, teljesen egyformák” – mondta a művész a pozsonyi hallgatóságnak. A videón a fiú koktélt készít a két üdítőből, majd jóízűen elfogyasztja.
Nyilván mindenki elfelejtette már, milyen nehezen tanulja meg bekötni a cipőjét az (óvodás) ember. Vlad egy másik videón perceken át kitartóan próbálkozik a szakszerű masni prezentálásával. Végül nagy nehezen sikerül neki a mutatvány, de addigra mi, nézők is megszenvedjük a dolgot, sőt talán néhányan közülünk hamarosan aláírásgyűjtésbe kezdenek a teljesen felesleges fűzős gyerekcipők betiltása érdekében.
Mostanában a műalkotáshoz való fizikai hozzáférés kérdését feszegeti. Egyik sokat elemzett műve egy könyv, amelynek tartalmát nem láthatjuk, mivel a nyomtatott oldalak fehér papírlapokkal vannak lefedve. Másik munkája egy papírlapokból álló torony. A művész 32 ezer példányban fénymásolt egy grafikát, amelyhez a néző nem férhet hozzá, mert nem éri el a két méternél is magasabb torony tetejét. Szintén láthatatlanok maradnak azok a merített papírra készült rajzok, amelyekre Mureşan a kolozsvári képzőművészeti egyetem pincéjében raktározott, diákok által készített szobrok közül válogatott nehezékeket. A művész eredetileg szobrász szakon végzett az említett egyetemen. „Nem esztétikai szempontok vezéreltek, kizárólag a súlyuk alapján választottam ki a szobrokat. A kolozsvári kiállítás közönsége nem láthatta a rajzaimat, csak azt, hogy van valami a szobrok alatt. A tárlat végén ott volt egy felirat, hogy aki kíváncsi a rajzokra, hamarosan a londoni Tate Modernben nézheti meg őket. Vagyis a legtöbb kolozsvári látogató számára hozzáférhetetlenek voltak ezek a művek.”
Szintén nehéz hozzáférni azokhoz a grafikákhoz, amelyeket Mureşan egy irodai iratmegsemmisítő gépen engedett át, és egy papírkosárban állított ki. Elméletileg persze összerakhatók, de ezzel még senki sem próbálkozott meg. Nagyon is hozzáférhető viszont az a Mureşan-grafika, amely Adam Smith A nemzetek gazdagsága című könyvét díszíti. A kolozsvári könyvtárból kölcsönözte ki a kötetet, majd egy barátjával újra beköttette, és belecsempészett egy saját rajzot, amelyen majmok kezelik a gépeket és uralják a termelőeszközöket. Ki-ki döntse el, hogy ez a beavatkozás, át-, illetve felülírás a közvagyon rongálásának, vagy nagyvonalú ajándéknak számít-e. Aki beiratkozik a kolozsvári könyvtárba, kikölcsönözheti a kötetet.
