A napokban két hazai művészeti felsőoktatási intézményből, a Magyar Képzőművészeti Egyetemről (MKE) és a Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SzFE) is olyan nyilatkozatok érkeztek, amelyekben az intézmények munkatársai szolidaritásukat nyilvánítják ki a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA).
Az MKE Doktori Tanácsának július 3-i ülésén született a következő állásfoglalás: „…a jelenlévők úgy határoztak, hogy szolidaritásukat fejezik ki a Magyar Tudományos Akadémiával, nem értenek egyet a Magyar Országgyűlés döntésével és kérik a Köztársasági Elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, hanem kezdeményezzen alkotmányossági vizsgálatot.” Az aláírók: Beke László, Bodóczky István, Csanádi Judit, Galambos Éva, Jákfalvi Magdolna, Jovánovics György, Kicsiny Balázs, Kőnig Frigyes, Peternák Miklós, Sugár János, Szegedy-Maszák Zoltán, Koller Margit, doktorandusz képviselő és Szűcs Réka, doktori titkár.
Hétfőn látott napvilágot az SzFE Doktori Tanácsának nyilatkozata: „A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Tanácsa szolidaritását fejezi ki a Magyar Tudományos Akadémiával, tiltakozik a tudományos kutatás szabadságának durva megsértése ellen, nem ért egyet a Magyar Országgyűlés július 3-i, e tárgyban hozott döntésével, és arra kéri Köztársasági Elnök urat, hogy ne írja alá a törvényt, hanem hatáskörével élve kezdeményezze a törvény alkotmányossági vizsgálatát.” Az aláírók: Dr. Karsai György, egyetemi tanár, Dr. Jákfalvi Magdolna, egyetemi tanár, Dr. Stőhr Lóránt egyetemi docens, Dr. M. Tóth Géza egyetemi tanár, Dr. Földényi F. László egyetemi tanár, Schulze Éva egyetemi magántanár, Dr. Gubán Miklósné doktori koordinátor, Dr. Pléh Csaba akadémikus, egyetemi tanár, Kuti Edit önkéntes, Tallér Zsófia egyetemi tanár, Dr. Báron György egyetemi tanár, Dr. Gábor György egyetemi tanár, Dr. Almási Tamás egyetemi tanár, Hegedűs D. Géza egyetemi docens, Dr. Gelencsér Gábor egyetemi docens, Faur Anna doktorjelölt, Bányai Tamás DLA hallgató, Turai Tamás DLA hallgató, Szenteczki Zita DLA hallgató, Simányi Zsuzsanna DLA hallgató, Szalay Dorottya PhD hallgató, Tóth Réka Ágnes PhD hallgató, Lengyel Anna DLA hallgató, Szemessy Kinga, PhD hallgató, Zurbó Dorottya DLA hallgató,
Gara Márk PhD hallgató, Szabó-Székely Ármin, PhD hallgató, Kelemen Kristóf PhD hallgató, Szöllősi Barnabás PhD hallgató, Patonay Anita PhD hallgató, Nagy Zoltán DLA hallgató, Leposa Balázs PhD hallgató, Dévényi Zoltán DLA hallgató, Garai Judit DLA hallgató, Schwarcz Éva PhD hallgató, Haragonics Sára DLA hallgató, Ugrin Julianna DLA hallgató, Gyárfás Dóra PhD hallgató, Mayer Bernadette DLA hallgató, Porogi Dorka DLA hallgató.
Mint ismeretes, múlt kedden a parlament megszavazta a Magyar Tudományos Akadémia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek értelmében az MTA elveszíti kutatóintézeteit, azokat egy új alapítványba, a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) szervezik át. A kutatók ettől kezdve nem közalkalmazottak. Az MTA-nak pedig önként oda kell adnia székházait és az összes vonatkozó vagyontárgyát az alapítványnak, több milliárd forint értékben.
Nyitókép: Wikimedia Commons