Fiatal, művész felmenők nélkül szocializálódott, a középiskolát többnyire nem Budapesten elvégzett művészek osztják meg meghatározó találkozásaikat a szakma képviselőivel, és azokat az élményeiket, melyek során előzetes elvárásaik, ideáik foszlottak szét a konkrét gyakorlatok tükrében. Vannak, akiket a közegváltás folyamatos referenciaépítésre sarkallt a domináns közeg szabályai szerint, és vannak olyanok is, akik kultúrértelmiségi háttér nélkül, kézzel fogható társadalmi tőke hiányában elveszve érezték magukat és magányosan keresték a folytonosságot az otthon és „nagy emberek” társasága között.
Gáspár Monorról, Péter Miskolcról, Botond Tatabányáról, két Andrea Budáról, Rita Szolnokról és Szandaszőlősről, Dominika Albertirsáról, Orsolya Miskolctapolcáról, Gyula Biatorbágyról, Kata Pécsről, Lívia Kőbányáról, Ráhel Nagyatádról, Boldizsár Veszprémből, Péter a Szatmárnémeti, Ózd, Eger háromszögből beszél kétségeiről. Gyakran összefolyik a domináns poziciókkal szemben érzett idegenségük és a Budapest-központú ország struktúrájából adódó nehézségeik megidézése. Keresztnevek és települések. Ismerhetnénk őket így is, de több oka van annak, hogy csak néhányukkal találkozunk személyesen, és hogy a származás csak ritkán a brandépítés eszköze.
Technológiai váltások, fizikai távolságok. Közösségek, kívülállás, budoárok. Elnyomás, elit beszédmód, álszentség, paranoia, értékelhető szakmai tudás, nehéz személyiségek, konformizmus és hagyomány, a Nyugat mint példa, jó tanácsok – csak néhány kulcsszó a filmből, ami azért jelzi, hogy van még mit tenni az elfogadó közeg megteremtéséért.
A film a Művésznek mentem, idegen lettem című projekt részeként készült el, és az artportal-on látható először.
A nyitókép Simon Zsuzsanna fotója Monory Ráhel munkájáról.
