Idén az ötnapos rendezvényt 75 ezren látogatták, szinte ugyanannyian, mint tavaly; a növekedés alig 1,4%-os volt. A megnyitón olyan illusztris személyiségek voltak jelen, mint Manuel Valls francia miniszterelnök, Fleur Pellerin, az új kulturális miniszter, Eric de Chassey, a római Francia Akadémia igazgatója, a legendás fotós Peter Lindbergh vagy a divattervező Jean-Charles de Castelbajac. A 740 jelentkező közül kiválasztott 191 kiállító háromnegyede érkezett külföldről, összesen 26 ország galériái voltak jelen. Idén, úgy tűnt, visszatértek az amerikai vásárlók, és figyelemre méltó volt a vásár folyosóin sétálgató fiatal, harmincas évei elején járó kínai látogatók nagy száma is.
Alex Israel munkája az Almine Rech Gallery standján. Fotók: Molnár Mihály
Az impozáns Grand Palais földszintjén kiállító rutinos galériák idén is biztosra mentek. A vásárok és aukciók nagy neveihez szokott közönség megnyugodhatott: Lucio Fontanától kezdve Yves Klein munkáin át az Anish Kapoor acélszobrokig ismerős műveket láthatott. A Le Figaro napilap értesülései szerint ez utóbbi művésztől három alkotás talált kétmillió euró feletti áron vevőre, az egyik eladás a londoni Lisson Gallery standján született. Jenny Holzer Top Secret című művét 180 ezer euróért értékesítette a londoni és berlini Sprüth Magers, míg Thaddaeus Ropac standján jóval magasabb összegért, 2 millió euróért vásárolták meg George Baselitz egy 1978-as alkotását. Egyéni kiállítást ugyan kevés galéria rendezett, de a párizsi Applicat-Prazan ismét Georges Mathieu 1950-es évekbeli munkáinak szentelte standját. A galéria vezetője úgy nyilatkozott, hogy már a vásár nyitásakor értékesített kettőt a három kiállított főműből. A három világvárosban is jelenlévő (Párizs, New York, Hong Kong) sztárgalerista Emmanuel Perrotin idén csak francia művészeket állított ki, standján Jean-Michel Othoniel, Xavier Veilhan vagy Bernard Frize munkáival találkozhattunk, melyekből kettő azóta az üzletember Edouard Carmignac gyűjteményét gyarapítja.
A nagy magángyűjtők idén is aktívak voltak, közülük is mindenekelőtt a francia milliárdos François Pinault. Párizsban manapság másról sem lehet hallani, mint örök riválisa, Bernard Arnault alapítványának nagy dobásáról. A nyugat-párizsi Bois de Boulougne-ban október végén nyílt, Frank Gehry tervezte Fondation Louis Vuitton hatalmas médiasikerét megirigyelve Pinault szokásával ellentétben ezúttal beszámolt a saját alapítványa számára vásárolt művekről. A szám meghökkentő: a gyűjtő egyetlen reggelen 37 kortárs alkotásra csapott le.
Olafur Eliasson installációja a neugerriemschneider standján
A berlini neugerriemschneider Ai Weiwei 7 méter magas Iron Tree című tavalyi szobra után idén az izlandi-dán Olafur Eliasson munkáit állította ki. A stand központi műve, a The New Planet egy rozsdamentes acélból készült, színes üveglapokkal borított és a plafonról belógatott, lassan forgó forma volt, melynek fényjátéka hosszú perceken át megbabonázta a látogatókat. Az alkotást a preview első óráiban 375 ezer euróért foglalta le egy gyűjtő.
Az előző évek tendenciáját folytatva a vásár kínálatának jelentős részét absztrakt munkák, szobrok, installációk képezték. Ezzel szemben figurális festményeket és fotókat kevés galéria standján láthattunk, az utóbbi nyilván a közelgő Paris Photo vásár számlájára is írható. Számításaink szerint a kiállítók közel 40%-a kínált szobrokat/installációkat. Úgy tűnt, a túlméretezett, színes, néha meghökkentő alkotások főként azt a célt szolgálták, hogy megállítsák a látogatókat, akiknek figyelmét a galeristák aztán a falakon elhelyezett művek felé terelték. A berlini Isabella Bortolozzi galéria Wu Tsang His Master’s Voice című, egy üveg tánctér felett lógó, Swarovski kristályokkal és LED-ekkel kirakott ruha-szobrát valahol a 30 és 45 ezer euró közti sávban értékesítette a preview napján. Yayoi Kusama ikonikussá vált pöttyös szobraival David Zwirner és Victoria Miro standján is találkozhattunk. A New York-i Broadway 1602 egy remek belga pop-művész, Evelyne Axell (1935-72) munkásságát mutatta be, míg a Tornabuoni Rosso! címet viselő tematikus standja vörös művekkel kápráztatta el a nagyérdeműt.
Yvon Lambert, a párizsi kereskedők veteránja – akinek standján tavaly Bertrand Lavier ripityára tört piros Ferrariját (Dino, 1993) Francois Pinault vásárolta meg 185 ezer euróért – utoljára állított ki a vásáron. A78 éves kereskedő azonban nem vonul nyugdíjba: galériájának bezárása után Párizs Marais negyedében jövőre egy művészeti könyveknek szentelt boltot nyit.
Anish Kapoor munkája a Galerie Kamel Mennour standján
A FIAC-nak, valamint a vele párhuzamos szatellit-vásároknak, kiállításoknak, múzeum- (újra)nyitásoknak és árveréseknek köszönhetően az ideérkezők és a párizsi közönség joggal érezhette úgy, hogy a város ezekben a napokban-hetekben a kortársművészeti élet központja. A látogató a Grand Palais századfordulós épületéből kilépve a Szajnán a kifejezetten ez alkalomból közlekedő hajókkal csoroghatott le a Jakob + MacFarlane tervezte Les Docks – Cité de la Mode et du Design ikonikus, zöld épületéig. Hatvannyolc fiatal galéria részvételével itt nyílt – rögtön nagy sikert aratva – a FIAC első hivatalos szatellit-vására, az (Off)icielle. Végül, ha a kortársművészetre éhes közönségnek még mindig maradt energiája, akkor a Jardin des Plantes, valamint a Tuileriák kertjében a FIAC-on résztvevő galériák által kiállított szobrokat is megtekinthette.
A FIAC, mindenekelőtt az igazgató Jennifer Flay-nek köszönhetően ismét egy erős kínálatú vásárrá vált, melynek „árnyékában” több színvonalas off-rendezvény is képes megélni, ugyanakkor az Art Baselnek valamint a londoni Frieze-nek továbbra sem jelent igazán veszélyes konkurenciát. Persze ez nem feltétlenül baj, hiszen minden vásárnak megvan a maga erőssége; a FIAC például a maga megfontoltabb ritmusával másfajta, „csendesebb” élményt nyújt a látogatóknak. A közeljövő célkitűzése Amerika meghódítása: 2015 márciusában a szervezők Los Angelesben fogják megrendezni a vásár első tengerentúli kiadását.
