A diktatúrák soha sem tapasztalt mértékben tudják megnövelni a rabszolgaként kezelt állampolgárok teljesítőképességét. Franco alatt pontosan jártak a spanyol vonatok. Mussolini lecsapoltatta a Pontine-i mocsarakat és az olasz vonatok is pontosan jártak, amíg rajtuk tartotta szemét. Lenin és Sztálin tízmilliók élete árán modern ipari országot varázsoltak a cárok elmaradott birodalmából.
Aztán ott vannak az olimpiai játékok. Az 1936-os berlini olimpia minden addiginál grandiózusabb volt. Az események óramű pontossággal zajlottak. Az olimpia indulóját Richard Strauss komponálta. A versenyeket Leni Riefenstahl vette filmre. Hasonlóan precíz és nagyvonalú volt a 2008-as pekingi játékok megrendezése is. A megnyitóünnepség sok ezer szereplője évekig készült feladatára. Többen meghaltak, megrokkantak közülük, mire minden klappolt. Aki lustának, hanyagnak, figyelmetlennek bizonyult, elnyelte a több ezer kínai koncentrációs tábor, vagy börtön valamelyike. A szigor működött. Másfél ezer szereplő volt képes 40 kilós ládákkal a vállukon órákig mozdulatlanul gubbasztani a döglesztő hőségben, míg másodpercekig tartó jelenetükre sor került. A világ elájult a szemkápráztató látványosságtól. A műsor rendezője azt nyilatkozta, hogy egyedül az észak-koreaiak tudják pontosabb, összehangoltabb mozgásra ösztönözni a tömegeket. Kína ma már gazdasági és katonai nagyhatalom. Alig több mint fél évszázad alatt, kivégzett és éhen halt tízmilliók élete és kínai generációk nyomorúsága, rabszolgasorsa árán jutott ide. A művészet a kínai diktatúra egyik eszközeként szolgálta a párt ideológiáját. A múlt páratlan szellemi kincseinek nagy része megsemmisült a Kulturális Forradalom alatt – ahogy Peking régi házainak nagy részét is gondolkodás nélkül ledózerolták az olimpiai előkészületek idején. A New York-i Asia Society Art and China’s Revolution című kiállítása a kínai forradalom időszakának művészetét mutatja be. Hogy ez még ma is mennyire érzékeny téma Kínában, abban is megmutatkozik, hogy az utolsó pillanatban a kiállítás szervezőitől megtagadta a megígért kölcsönöket a kínai kormány, s bizonyos műveket nem engedtek bemutatni.
A művészet fontos szerepet játszott Mao forradalmában, hatását a hétköznapi életre nehéz a fiatalabb generációknak ma felfogni. A politika szolgálatába állítva a művészet abszurd ideákat népszerűsített, a tömegek érzelmeit alakította és az erkölcsi meggyőzés fő ereje volt. Csen Dankving festőművész fiatal volt a kulturális forradalom idején. „Nem éreztem különbséget magam és a reneszánsz festők között”, mondja. „Azok Jézust festették, én Maót.” A kiállításon számos jól ismert festmény látható a kulturális forradalom idejéből: Mao elnök megtekinti a Guangdong vidékét; A Sárga Folyó eulógiája; Őrt állva nagyszerű országunk felett. A festmények mellett sorakoznak a plakátok, rajtuk a diktátor fényt sugárzó, húsos arca, a védjegyének számító bibircsókkal: Mao elnök Anyuanba megy; Mao elnök ellenőrzi a Jangce folyótól délre és északra fekvő területeket. A plakátok olajfestmények alapján készültek. Csian Csing, Mao felesége és kultuszminisztere rendeletére sok százmilliós példányszámban terjesztették őket. Sokszor több művész közös alkotása egy-egy, a plakátok alapjául szolgáló festmény. Zseng Sentian festette a bukolikus tájat, Zsu Ruiven Mao fejét és kezeit, Kszu Junkszuan a testét és ruházatát. Kollaborációjuk nem volt önkéntes. Mao felesége döntötte el, hogy melyik művész mit fessen. Zseng Sentian büntetésből festhetett csak tájat. A kulturális forradalom idején tiltakozott művésztársai és tanárai meghurcoltatása ellen. Egy időre be is börtönözték. Szabadulása után ideológiailag megbízhatatlannak nyilvánították, s mint ilyet nem engedték Mao szent testét ábrázolni. A modernista művészet minden diktatúrában tabunak számított, így Kínában is, ahol a művészekkel a szovjet szocialista realizmust másoltatták. A művészetet, mint a kifejezés minden formáját ma is szigorúan cenzúrázzák Kínában. Az ígéretek ellenére a pekingi olimpia nem hozott enyhülést ezen a téren sem. Miért is hozott volna? Mint az 1936-os berlini, a 2008-as pekingi olimpia megrendezése sem volt más, mint nacionalista és kormány propaganda óriási léptékben, amelynek fő célja az volt, hogy elfedje a diktatúra véres, sötét realitását.