Najmányi László: Afrikai és óceániai művészet a genfi Barbier-Müller múzeumból: A gyűjtés öröksége

A múzeumok, a maguk hatalmas épülettömbjeivel, magas mennyezetű, jól
megvilágított kiállítótermeikkel, lépcsőikkel, gyakran oszlopsoraikkal,
a kiállított műkincsekre vigyázó teremőrökkel mintha évezredek óta a
templomokhoz és kormányépületekhez hasonló fontosságot töltenének be a
világ nagyvárosaiban, pedig alig több mint háromszáz éve alakult az
első, műtárgyak, régészeti leletek bemutatását szolgáló közintézmény.
Korábban a gazdag családok úgynevezett „csoda szobákban” tárolták műgyűjteményüket és természeti ritkaságaikat. Ezeket a gyűjteményeket csak a tulajdonosuk engedélyével látogathatták a kiváltságosak. A londoni Royal Armouries Museumot 1660-ban, a bázeli Amerbach gyűjteményt 1671-ben, vatikáni Museo Sacro-t 1756-ban, a British Museumot 1759-ben, a firenzei Uffizi galériát 1765-ben, a bécsi Belvedere palotát 1781-ben nyitották meg a nagyközönség számára. Bár elvben ezeket az intézményeket mindenki szabadon látogathatta, a gyakorlatban a múzeumok az 1800-as évekig jórészt csak a közép- és felsőbb osztályok tagjait látták szívesen látogatóik között. Londonban például még 1800-ban is írásos engedélyt kellett kérni a British Museum meglátogatásához, az engedélyre gyakran két-három hetet kellett várni, s a látogatók alkalmanként csak két órát tölthettek az épületben. Az első valóban nyilvános, korlátlanul látogatható múzeum, a párizsi Louvre a francia forradalom idején, 1793-ban nyílt meg. Amerikában a 19. század utolsó évtizedeiben nyíltak az első múzeumok.
A cikk folytatása itt olvasható.