Képzeljük el, mekkora dokumentumértéke lenne az elmúlt évszázadok során
Magyarországot megszálló idegeneket, tatárokat, törököket, osztrákokat,
németeket és oroszokat ábrázoló, rajtuk gúnyolódó népművészeti
alkotásoknak. Milyen sokat árulnának el nemcsak a megszállókról, hanem a
megszállt nép lelkületéről is az ilyen művek. Sajnos nagyon kevés ilyen
alkotás készült, még kevesebb maradt fenn. Ennek az egyes megszállók
cenzorainak eredményes működésén és az országot feldúló, leromboló
háborúkon kívül számos oka van, többek között az is, hogy a befelé
fordult magyar népművészeket nem érdekelte a megszállók megörökítése.
Afrikát évszázadokon át tartották megszállás alatt különböző európai hatalmak. Sikeresen szétrombolták a viszonylagos egyensúlyt fenntartó törzsi rendszereket, igyekeztek megsemmisíteni a lakosság szellemi, mentális egészségét biztosító helyi vallásokat, az Afrikából elhurcolt rabszolgák millióival építették fel az Új Világ alapjait, és elrabolták a kontinens nyersanyagait, művészeti és természeti kincseit. Az európaiak irtózattal, félelemmel, csodálattal, megbotránkozva, néha megértéssel szemlélték az afrikaiakat. Az idők során számtalan európai művészek alkotta műalkotás örökítette meg a kontinens szépségeit és egzotikusnak tartott lakóit. Ahogy a Detroit Institute of Art Through African Eyes: The European in African Art, 1500 to Present című kiállítása bizonyítja, az afrikaiak is figyelték, és művészeik igyekeztek a jövőnek megmutatni a megszállókat, illetve az országaikat mostanában látogató turistákat.
Noha az afrikaiak évszázadokon át kereskedtek a világosabb bőrű, náluk technikailag fejlettebb arabokkal, az első Nyugat-Afrika partjain kikötő portugál tengerészek 1450 körül valóságos szenzációt okoztak, ugyanúgy, ahogy az Új Világban partra szálló első spanyol konkvisztádorok. Fehér bőrükkel, furcsa öltözetükkel, katonáik páncéljaival, mennydörgő hangú fegyvereikkel és szörnyeknek látszó, páncélos lovaikkal természetfeletti lényeknek látszottak az afrikaiak szemében. A titokzatos, félelmetes tenger felől, a szellemek és halottak birodalmából érkeztek, rövid tartózkodás után gyorsan eltűntek, hosszú időkre távol maradtak, hogy aztán váratlanul újra megjelenjenek – mindez tovább erősítette a benyomást, hogy túlvilági látogatókról, kísértetekről, démonokról, istenekről van szó. Még azután is, hogy a misztikumuk szertefoszlott, halandó ember-voltukról megbizonyosodtak az őslakók, az európaiak legalább annyira egzotikusaknak tűntek az afrikaiak számára, mint amilyennek azok látták őket. Kezdetben csupán kereskedni jöttek, fémeket, selymet, bútorokat, textileket és üveggyöngyöket hoztak, amelyeket aranyra, fűszerekre és elefántcsontra cseréltek a helyiekkel. Az általuk hozott újdonságok elkezdték alapvetően átalakítani az afrikai kultúrákat. Az európai anyagok és technikai újdonságok beépültek az afrikai mindennapokba, kiegészítve, fokozatosan kiszorítva a hagyományos anyagokat és megoldásokat. Láthatunk a kiállításon afrikai gyöngyhímzéses textíliával áthúzott európai karosszékből készült törzsfőnöki trónt és aranyból készült szemüvegkeretet, amelyben az üveget drótháló helyettesíti, s amely ugyancsak a törzsfőnöki díszek közé tartozott, hiszen a szemüveg hatalmi szimbólummá vált.
Ahogy az európaiak egyre inkább ismerősökké váltak, letelepedtek Afrikában és elkezdték a kontinenst gyarmatosítani, a helyiek egyre kritikusabban szemlélték őket és működésüket. Karikatúraszerűen kezdték ábrázolni a fehéreket, az ábrázolások humorát gyakran csak a helyiek érthették. Az egymást átölelő, kutyát sétáltató európai párt mutató yoruba faragvány például ellenállhatatlanul mulatságos a helyiek számára, mert az átölelés súlyos illetlenség a helyi szokások szerint, a kutyasétáltatás pedig kifejezte az európaiak bolondságának jele – kutyát csak gyakorlati okokból tartanak az afrikaiak, senkinek sem jutna eszébe az állatot sétáltatni. Hasonlóan mulatságos a fején dobot egyensúlyozó, kezében boros kupát tartó, guggoló, idióta arckifejezésű európait ábrázoló, festett szobor. Egy Ghánában készült zászló bal sarkában az angol zászló, közepén furcsa háromság: jobboldalon a jobb kezében felnagyított tollat és arról függő tintásüveget, balkezében papírlapot tartó, kalapos, szakállas európai kereskedő; középen a Földet cipelő afrikai férfi; bal szélen Annancy, az afrikai törzsi vallások és karib-tengeri, afrikai eredetű kultuszok selypítő, ravasz pókja, amely ebben a kontextusban nyilvánvalóan az európaiak ravaszságát, körmönfontságát, csaló természetét jeleníti meg. A bemutatott maszkok többsége is karikatúra jellegű. A fehér gyarmati tisztet ábrázoló, a 20. század elején készült nigériai maszk túl kicsi sisakot visel, a tiszt arca nyilván a piától vörös árnyalatú, az apró szakállal összeolvadó bajusz oválisába zárt ajkak a női nemi szervet idézik. A maszk stílusát és a díszesen hímzett sálat női maszkok készítésekor használják Nigériában.
Fájdalmasan hiányoznak a kiállításról a rabszolga kereskedelem megjelenítései. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az évszázadokig tartó, szégyenletes emberkereskedelemben nemcsak a törzsfőnökök, hanem az ellenségeiket, utált szomszédaikat a rabszolga kereskedők kezére játszó egyszerű helyi lakosok is tevékenyen részt vettek.
Detroit Institute of Arts, Detroit
2010. április 25. – augusztus 8.