Ai Weiwei a legismertebb kínai kortárs művész, akit több hónapos fogva tartás után 2011 júniusában bocsátottak szabadlábra a kínai hatóságok, s azóta is rendőri felügyelet alatt áll, nem utazhat és nem kommunikálhat személyesen a külvilággal, a digitális technika segítségével őrzi meg szellemi szabadságát.
A néhai Szovjetuniót és az általa uralt európai országokat terrorizáló bolsevista diktatúrák bukásához nagyban hozzájárultak a Vasfüggönnyel sem megállítható rádióhullámok, amelyek a szabadság hírét és a fiatalokat átprogramozó rock zene formájában annak lelkét is becsempészték a szögesdrót kerítésekkel, aknazárakkal, gépfegyverekkel, őrtornyokkal, vérebekkel őrzött vörös zónákba. Ugyancsak a rádióhullámok (a mikrohullámok) szárnyain terjedtek a televíziós adások, amelyek – engedtessék meg nekem, annyi metafizikai háború rokkant veteránjának ez a képzavar – az utolsó szögeket verték az európai bolsevizmus koporsójába.
És most itt van az Internet, az informatika, a 21. század technológiájának összes ártalmaival és áldásaival. Köztük ott kínálják az emberiség eszmecseréjének radikális kiterjesztését, megkönnyítését lehetővé tevő képességeiket a Gutenberg nyomdagépe óta kifejlesztett legfontosabb, legerősebb hatású kommunikációs eszközök, a számítógép és a mobil telefon, amelyek a Kínát több mint hat évtizede terrorizáló vörös maffia hatalmát kezdték el kikezdeni.
Az Internetet csak időlegesen, tökéletlenül lehet cenzúrázni. Az informatikai ismeretek terjedésével és a technológia fejlődésével a világháló használói gyorsan megtalálják a lehetőségeket a gondolatrendőrség figyelmének kijátszására. Ha a vörös démonok bezárnak egy virtuális kaput (ahogy például a Google szolgáltatásai legtöbbjének használatától tiltották el a kínai diktatúra alattvalóit), a szabadságharcosok kinyitnak egy digitális ablakot, és azon át csempészik a jó és rossz híreket. Az embereket állatokként tenyésztő és kezelő, ördögi rendszer többé nem tudja megőrizni sötét titkait, amelyek felfedése előbb-utóbb a nyugati típusú, ugyan tökéletlen és a maga módján ugyancsak orwelli (például ma már nem lehet a szabad világ nagyvárosai utcáin sétálni anélkül, hogy az állam videó-kamerái ne rögzítenék minden mozdulatunkat), de a bolsevista rendszereknél jóval engedékenyebb demokrácia bevezetéséhez fog vezetni Kínában is.
Ai Weiwei sanghaji stúdiójának 2011. január 11-én történt hatósági lerombolása inspirálta a Cenzúra története című blogbejegyzés-sorozatomat. Beszámoltam a művész letartóztatásáról, ismeretlen helyen történt fogva tartásáról és szabadon bocsátásáról, és hírt adtam kevésbé ismert és népszerű sorstársainak kálváriáiról is. A legújabb tudósítások szerint a leállíthatatlan emberjogi aktivista, Ai Weiwei, a hatóságok által rámért kommunikációs tilalom ellenére megtalálta a módját, hogy kapcsolatban maradjon a külvilággal. Ahogy az ambiens zene úttörője, a neves kommunikáció-kutató Brian Eno nyilatkozta nemrég, az emberi kreativitás olyan, mint a víz, megtalálja a legkisebb rést is az útját elzáró falakon. Mobiltelefonja, a Skype szolgáltató és egy webkamerával ellátott laptop segítségével, Max Vadukul amerikai fényképésszel kollaborálva Ai Weiwei nemrég pekingi stúdiójából New York-i helyszíneken játszódó történetet elmesélő fotósorozatot készített az amerikai W magazin felkérésére.
A fotósorozat egyszerre idézi a kínai művész letartóztatását, elhurcolását és fogva tartását, amely eseményekről a hatóságok által rá kiszabott kommunikációs tilalom miatt nem beszélhet, és a ’Tompkins Square Riots’ néven elhíresült 1988-as New York-i brutális rendőrtámadást az East Village bohém negyed lakói ellen, amelyet az akkor még Amerikában élő Ai Weiwei a helyszínen, fotósorozatban dokumentált. A magazin novemberi számában megjelenő, képregényszerű történet egy divatosan öltözött nő – a W elsősorban divatlap – New York-i utcán történő elfogását, megbilincselését és a Rikers Island-i börtönbe hurcolását mutatja, ahol őrei figyelik, amint meztelenül mosakszik. A kommunikációs tilalom ellenére a művész, rokonai közvetítésével elmondta korábban a világsajtónak, hogy fogva tartásának legnehezebben elviselhető pszichológiai tehertétele az állandó, közvetlen megfigyelés volt. Két, a cellájában elhelyezett börtönőr figyelte minden mozdulatát a nap 24 óráján keresztül. Engedélyük nélkül még az orrát sem vakarhatta meg.
Ai Weiwei nem nyilatkozik a világsajtónak a projektről. Augusztus óta, amikor a kínai fővárosban uralkodó, rémálomszerű állapotokról írt tanulmányt publikált a Newsweek magazinban, megszigorították megfigyelését. Helyette Diane Solway, a W magazin főszerkesztője beszélt a fotósorozat létrejöttéről. A magazin korábban is publikált művészek – legutóbb Richard Prince és Maurizio Cattelan – által készített, hasonló fotó-sorozatokat. Ai Weiwei felkérése a magazin szerkesztője, Stefano Tonchi ötlete volt, aki nem sokkal szabadulása után kereste fel javaslatával a kínai művészt, aki nagy örömmel fogadta az ajánlatot. Szabad kezet kapott a sorozat témája kiválasztásában és a kivitelezésben. A felkérés után hosszú ideig nem kaptak hírt Ai Weiwei-től. A magazin szerkesztői már azt hitték, hogy a projekt nem fog összejönni, amikor a kínai művész váratlanul jelentkezett a sorozat koncepciójával.
A megvalósítást a magazin szerkesztői, Ai Weiwei és Max Vadukul fotóművész a Skype internetes telefonszolgáltatás használata segítségével tervezték meg. A videó-konferenciák során rájöttek, hogy ugyanezt a technológiát használhatják a fotók elkészítésére. Megállapodásuk után két nappal Max Vadukul stábja és webkamerás laptopja társaságában már a Rikers Island-i börtönvárosban dolgozott, Ai Weiwei pedig a mobiltelefonja segítségével, pekingi háziőrizetéből a Skype-on át, valós időben vezényelte a fényképezést. New York-i kollaborátorait legjobban a kínai művész részletek iránti igényessége nyűgözte le. A laptop monitorján látták, ahogy egymás után görgeti az elkészült felvételeket. A börtön zuhanyozóját például túl tisztának találta, arra kérte távoli munkatársait, hogy koszolják össze a betonpadlót és a falakat.
A fotózás szünetében, a webkamera segítségével a fényképész virtuális börtönsétára vitte a kínai művészt, bemutatva neki a rideg folyosókat, rácsokat, cellákat. A félelmetes hírű amerikai börtönt Ai Weiwei üdülőtelepnek minősítette a hasonló célú kínai létesítményekhez képest.
A Kínában alaptalanul pornográfia terjesztésével és adócsalással megvádolt művész a W magazin szerkesztői szerint nem kapott honoráriumot a fotósorozat elkészítéséért. Ennek ellenére nem lehet tudni, hogy a kínai hatóságok hogyan reagálnak majd a sorozat elkészítésének a világsajtóban nagy szenzációként tálalt hírére, hiszen Ai Weiwei nyilvánvalóan megszegte a külvilággal való kapcsolattartás tilalmát. Feltételes szabadon bocsátása idején a hatóságok figyelmeztették a művészt, hogy amennyiben megszegi a rákényszerített feltételeket, visszaviszik a börtönbe. Ai Weiwei nem olyan ember, akit fenyegetésekkel le lehet állítani.