Frick Collection, New York
A 14. századi Toscanában találkoztak a feltételek az életöröm újjászületésére. A megelőző évszázadokat a halál és szellemi devolúció uralta. Az intézményesült kereszténység egyetemes diktatúrája sötétségbe borította Európát.
A római katolikus egyház, amely kezdetben függetlenséget hirdetett a politikától, egyre inkább politikai hatalomra tört, s a 13. században, III. Innocent pápasága idején megalakult a pápai monarchia. Feledésbe merültek az antik görög és római szellemi vívmányok, visszafejlődött a művészet, ostoba moralizálásba fordult a filozófia. A Nyugat-Római birodalom bukása után kezdődő középkor nagyjából ezer évig tartott. A Római Birodalom pusztulása gyors és drámai volt. Szétesett a polgári társadalom, amely fenntartotta a fürdőket, könyvtárakat és a főbb edukációs intézményeket. Erény lett nem tisztálkodni. Erény lett a tudatlanság, műveletlenség. Megjelentek a világtól elzárt kolostorok, szerzetesrendek. Az írás és olvasás tudománya az egyház privilégiumává vált. Eltűnt a közgondolkodásból a demokrácia ideája. Az új épületek nagyságrendekkel kisebbek lettek, mint a korábbiak. Építésükhöz a lerombolt római épületek köveit és tégláit használták. Az antik szobrok nagy részét a katolikus cenzorok összetörették, beolvasztatták. Megszűnt az ipar és kereskedelem működésének biztonsága. Egyre nehezebbé vált az utazás. Az intellektuális fejődést visszafogta a távoli kultúrákkal való kapcsolat megszűnése. Hosszú ideig az iszlám filozófia, tudomány és technológia fejlettebb volt, mint az európai. Az iszlám tudósok őrizték meg az antik görög és római tradíciókat, saját nyelvükre fordították a régi szerzők írásait, és saját felfedezéseikkel gazdagították az egyetemes emberi kultúrát. Feltalálták az algebrát, óriási eredményeket értek el a térképészetben, csillagászatban, fizikában, matematikában. Európa az ő közvetítésükkel nyerte vissza az egyház által elpusztított klasszikus örökségét. A 12. századtól arab könyvekből kezdték el latinra fordítani a régi latin és görög szövegeket. A középkor utolsó évszázadaira a zűrzavar és természeti katasztrófák voltak jellemzőek. Az éghajlati változás miatt tönkrement Európa mezőgazdasága. Az egymást követő éhínségek és járványok egyharmaddal csökkentették a lakosság számát. Különösen a zsúfolt városok szenvedtek sokat. Némelyikben a lakosság felét elvitte a pestis, a fekete halál. Nagy területek váltak néptelenné. A munkáskezek hiánya miatt emelkedni kezdtek a fizetések. Lázadások, felkelések kezdődtek a kontinensen. Ez a stresszes periódus ugyanakkor társadalmi, gazdasági és technológiai fejlődést is eredményezett, a megváltozott körülmények új válaszokat követeltek a túlélés érdekében. A 13. században a hatalomtól és vagyontól megigézett katolikus egyház egyre inkább megosztottá vált. Előfordult, hogy ugyanabban az időben három pápa követelt magának hatalmat. Lecsökkent a pápaság tekintélye, Rómától többé-kevésbé független nemzeti egyházak alakultak. A 14. században, a toscanai Firenzében kezdődött a modern kor megszületését eredményező változás, amelyet a város polgárainak mentalitása, politikai struktúrája, az azt domináló Medici család és a Konstantinápoly eleste (1453) után Itáliába költöző görög tudósok és magukkal hozott könyveik tettek lehetővé. A „reneszánsz” francia eredetű szó, újjászületést jelent. Kulturális mozgalomként a reneszánsz a tanulás klasszikus forrásait hozta vissza, ami az iskolarendszer fokozatos reformjához vezetett Európa szerte. A korszakra gondolva elsősorban a művészetek fejlődése és új iránya jut az eszünkbe. A festészetben megjelent a lineáris perspektíva, a szobrászatban feléledtek és tovább gazdagodtak a görög és római hagyományok. Leonardo és Michelangelo személyében képviselve új embertípus, a sokoldalú, kíváncsi, életszerető reneszánsz ember ideálja jelent meg.
A reneszánsz mesterek közé tartozik az olasz szobrász és építész Andrea Riccio (1470?-1532) is. Páduában született, s a családi hagyományokat követve először aranyművességet tanult, majd, amikor a reuma alkalmatlanná tette kezeit a filligrán munkára, a Donatello tanítvány Bartolomeo Bellano irányítása alatt a bronzöntés mesterségével ismerkedett meg. Ő tervezte a páduai Santa Giustina templomot, az ugyancsak páduai Sant’ Antonio bazilika híres, allegorikus jelenetekkel borított, hatalmas gyertyatartóját, és az ugyanott megcsodálható bronz domborműveket. Ő készítette Girolamo della Torre orvos bronz és márvány síremlékét, amely a veronai San Ferno templomból került a párizsi Louvre gyűjteményébe. Elsősorban kisméretű bronz szobrai és használati tárgyai révén ismert, amelyek könnyű szállíthatóságuk miatt az európai műgyűjtők kedvencei lettek.
A New York-i Frick Collection Andrea Riccio: Renaissance Master of Bronze című kiállításán a reneszánsz mester 35, római műtárgyakra emlékeztető alkotása látható. Az első látásra szerény, apró szobrok, domborművek, olajlámpák szinte természetfeletti szépsége és pszichológiai vitalitása csak hosszabb szemlélődés során tárul fel. A játékbaba nagyságú római lovas katona fejét félrefordítva kiált társainak, táncoló, ágaskodó lova orrlyukai kitágulnak, fogai megmutatkoznak. A lovas és lova testben és lélekben egyaránt annyira élő, hogy szinte leugranak a talapzatról, hogy galoppozni kezdjenek a teremben. Az enyelgő szatírt és barátnőjét ábrázoló szobor Watteau festményeire emlékeztet. A szerelmespár kecskelábai összefonódnak, ahogy a szatír ujjai finoman csókra fordítják szerelme átszellemült arcát. Groteszk arcvonásait gyengédség szelídíti meg. A bronzszobrok viasz modellek alapján készültek. Gondos, aprólékos megmunkálásuk Riccio aranyműves képzettségének köszönhető. Művészi érzékenysége erősen kapcsolódott a 16. századi Páduához, a nyüzsgő egyetemi városhoz, ahol a humanista gondolkodás különféle iskolái találkoztak, hogy kölcsönösen megtermékenyítsék egymást. Kereszténység, neo-Platonista idealizmus, Arisztotelészi tudomány, hermetikus mágia, pogányság és a kíváncsiság és hit más eszméinek eklekticizmusa tükröződik Riccio munkáiban. Szent Jeromos szobrának izmos teste görög atlétához, feje idős, lelkileg megtört keresztény szenthez hasonlít. A Mózest ábrázoló szobor az Egyiptomban imádott görög isten, Zeusz Ammon kos szarvait viseli homlokán. A kiállítás legkülönösebb és talán legszebb darabja egy milliónyi apró részlettel borított, a transzcendentális megvilágosodást jelképező olajlámpa, amely akár egy római szentélyt feltáró ásatásból is előkerülhetett volna. Az apró maszkokkal, tengeri csigákkal, kagylókkal, virágokkal, indákkal, levelekkel és gyümölcsökkel díszített, gyermekpapucs méretű lámpa miniatűr piramison egyensúlyoz, amelynek oldalait a pogány istent, Bacchust ünneplő szertartást ábrázoló domborművek ékesítik. A lámpát csodálva eszünkbe jut, hogy a páduai tudósok és művészek szenvedélyesen gyűjtötték a klasszikus múlt emlékeit. A keresztény hagyományokkal részben szakítva az antik Rómában találták meg gyökereiket.
Najmányi László: Andrea Riccio: A bronz reneszánsz mestere
Frick Collection, New York
A 14. századi Toscanában találkoztak a feltételek az életöröm újjászületésére. A megelőző évszázadokat a halál és szellemi devolúció uralta. Az...