Najmányi László: Az afrikai textilek esszenciális művészete: A végtelen tervezés – Metropolitan Museum of Art, New York

Az adócsalás révén megtakarított bevételből a turista elmegy két hétre ordítozni, visítani, vadállatokat dzsippel kergetni, szállodában koktéloktól berúgni, személyzetet megalázni, magát és hazáját lejáratni Afrikába. Mielőtt hazaindulna, bevásárol a szálloda népművészeti butikjában. Megveszi a szokásos giccset, a számtalanszor lemásolt szobor, maszk másolatát és úgy érzi, volt valahol, látott valamit és olyan sokat tanult a fekete kontinensről, hogy már szakértőnek számít a témában.
Az afrikai művészet az egykori gyarmati tisztviselők és a korai modernista művészek, főleg Matisse, Modrian és Picasso révén vált némileg ismertté Nyugaton. Mindmáig hajlamosak vagyunk szobrokkal, maszkokkal, edényekkel azonosítani. Sok kortárs afrikai származású művész azonban nem az ősi szobrokat, hanem a textileket nevezi meg inspirációja forrásául. A Londonban élő, nigériai származású Yinka Shonibare például a gyarmati időkben gyártott, úgynevezett holland (Dutch) viasznyomatú textilekből eredezteti művészetét.
Az afrikai művészet jóval az írott történelem előtti korokban született. Első nyomai a Szaharában talált 6000 éves sziklarajzok. A legkorábbi ismert szobrok időszámításunk előtti 6. századból, a nigériai Nok kultúrából származnak. Az egyiptomi művészet gyakorolta a legerősebb hatást a törzsi kultúrákra. Az afrikai hagyományok szerint az ősi Egyiptom lakói, köztük a papok, a fáraók is feketék voltak. Mint az egyiptomi művészeknek, az afrikai kollégáiknak is igen erős érzéke volt az absztrakcióhoz, a természet szolgai másolása helyett a lényeg kiemeléséhez. A legkorábbi afrikai textilmaradványok az időszámításunk előtti 9. századból származnak. A nigériai igbo nép területén találták őket. Értékes 12. századi textilek kerültek elő Maliból, a Tellem barlangokból, Beninből és Nigériából. Az afrikai törzsek nagy részében a férfiak szőttek, a nők fontak. Sok afrikai országban a szövők kasztszerű csoportokban éltek, néha a nemesi családok rabszolgáiként dolgoztak. A joruba törzsben a szövőmesterek minden fiúnak megtanították a szövés művészetét, míg valamennyi lány fonni és a fonalakat színezni tanult. A szövés, fonás sokáig vallásos tevékenységnek számított, a teremtés aktusa szimbolikus megfelelőjének tekintették. A textilmintáknak, a fonalak színének ugyancsak vallásos, szimbolikus jelentése volt. Minden törzs saját, máig használt, spirituális jelentőségű forma- és színvilágot alakított ki. A királyoknak, törzsfőnököknek különleges textíliákat szőttek, amelyekhez a legritkább, legnemesebb alapanyagokat használták.
A New York-i Metropolitan Museum of Art The Essential Art of African Textiles: Design Without End című kiállításán néhány jelentős kortárs mű mellett 19. századi afrikai textíliákat láthatunk, legtöbbjüket a londoni British Museumtól kölcsönözték. A mintázatok szövés, festés és nyomtatás útján készültek, némely szövetek elkészítése során kombinálták ezeket a technikákat. A kiállítás kurátorai gyakran párosítják a textileket az általuk inspirált afrikai származású kortárs művészek műveivel.  A ghánai ewe törzsből származó Anatsui Az ég és föld között című, tapétaszerű műve italos palackok összehajtogatott és egymáshoz kapcsolt alumínium kupakjaiból készült. A kupakokból kialakított mintázat és színeik visszhangozzák a mellette kiállított ünnepi köntös, a kente mintáinak vörös, indigó és arany színeit, formáit és azok ritmusát. Ugyancsak Ghánában született Atta Kwami, aki inspirációját textilművész édesanyja, valamint Sean Scully és Piet Modrian műveitől kapta. A yoruba törzs adinkra és adire nevű szöveteinek mintázatát a festéknek ellenálló, keményítőszerű anyaggal bevont felületekre indigóval és más sötét festékkel történő pecsételéssel alakították ki. A kortárs művész Rachid Koraichi az indigó használatának történetére és előfordulásának földrajzi vonatkozásaira utal hosszú, keskeny, függőleges felületeken elhelyezett, 8. századi misztikus szufi szövegekkel. Az afrikai nők, különösen a nigériaiak több, néha hét, nyolc különböző anyagú, színezésű, mintázatú textilrétegből kialakított ruhákat viseltek. A nigériai Grace Ndiritu A fülemüle című, Matisse afrikai textilek inspirálta festményeire utaló video művében ilyen ruhaanyagokat használ. Játékosan felteker és leteker egy turbánszerű fejkendőt, Olimpia istennő színes szövetekbe csavart múmiájaként pózol. A Maliban élő Seydou Keïta és Malick Sidibé fotóművészek mintás textíliákat használnak háttérként képeiken. Lolo Veleko dél-afrikai művész egyénileg tervezett mintákkal borított sportruházatot viselő johannesburgi fiatalokat fényképez. A holland eredetű viasznyomási technikával készült afrikai szöveteken sokszor politikusok, vallási vezetők képei láthatók. Yinka Shonibare, a legismertebb afrikai művész a kiállítottak között. Előszeretettel használja a viasznyomás technikáját, néha önéletrajzi elemként, néha a gyarmatosítás utáni időkön ironizálva. 100 év című installációjában tömeggyártású, viasszal nyomott négyszögekkel borított textíliát használ, a négyszögeket ecsettel egyénivé módosította.