Najmányi László: Berlinből a Broadwayre

Fred Ebb (1928-2004), a Kabaré című, John Kander rendezte Broadway-musical  szövegírója szenvedélyesen gyűjtötte a 20. század első felének német és osztrák expresszionista és más, az avantgarde szellemében született műalkotásait, elsősorban rajzokat és vízfestményeket. Gyűjteményét a New York-i Morgan könyvtárra és múzeumra hagyta. A From Berlin to Broadway: The Ebb Bequest of Modern German and Austrian Drawings (Berlinből a Broadwayre: Modern német és osztrák rajzok az Ebb hagyatékból) címmel kiállított válogatásban, többek között Max Beckmann, Egon Schiele, George Grosz, Gustav Klimt, Oskar Kokoschka és Ernst Ludwig Kirchner munkái, vázlatok és befejezett művek láthatók.A Klimt tanítvány Egon Schiele nyolc rajza szerepel a kiállításon, közülük hét meglehetősen szelíd. Egyedül a nyolcadik, az 1914-ben született Ölelés mutatja az osztrák művészre oly jellemző, korában botrányos, neurotikus erotikát. A Weimar-i korszak társadalmi és politikai szatíráját Grosz, Otto Dix, és a kevésbé ismert Jeanne Mammen és Karl Hubbuch munkái képviselik. Dix Kenyeret akarunk! című (1923) rajzán monoklis, vén nácit, kövér kapitalistát, vicsorgó gengsztert láthatunk bővérű barátnőik társaságában, ahogy egy elegánsan berendezett teremben pezsgőznek, miközben éhes munkások tüntetnek az utcán. Grosz 1925-ös Barberina című rajza karikatúraszerűen ábrázolt burzsoá karaktereket mutat, egy berlini éjszakai mulatóban: az archetipikus, szivarozó gazdagot, a bolond kinézetű spekulánst, ahogy egy alaposan kikozmetikázott nőnek csapja a szelet, és így tovább. Ezek nem tartoznak Grosz legjobb rajzai közé, mégis jól érzékeltetik az egzaltált kort, amelynek tükrei. Hubbuch A filmsztár eltölt két percet szülei kertjében című, valószínűleg 1931-ben rajzolt képén a városi és vidéki élet kontrasztját örökítette meg. A divatos színésznő pongyolában ül egy drótkerítéssel körülvett zöldséges kertben, éppen a sminkjét igazítja kézitükrében. Úgy tesz, mintha nem venné észre az őt bámuló rusztikus szomszédságot. Még a közelben állomásozó kakas is rosszalóan nézi. Mammen lendületesen rajzolt Café Reimann című, ugyancsak valószínűleg 1931-re datálható lapján egy pár nézi rosszkedvűen a kávéházi asztal mellől a katonai parádét. Beckmannt, a nagy expresszionista festőt két, meglehetősen jellegtelen rajz és egy hasonlóképpen erőtlen akvarell képviseli. Ezeket a műveket már száműzetésében készítette, miután 1937-ben, mint „degenerált művészt” kitiltották Németországból. A három mű közül a leginkább befejezett a New York-i nightclub (1947), amelyen láthatjuk, ahogy a művész az álmot és a valóságot vegyíti: egy rosszarcú nő spárgázik, lábait egy-egy idétlen bohóc tartja, miközben egy jazz zenekar játszik a háttérben. A sokakat befolyásoló, Rodin tanítvány Klimt rajzai sokkal szabadabbak, mint szigorúan végrehajtott festményei. Két, üdítően erotikus aktját láthatjuk a kiállításon. Az Ülő akt (1907) című képen csizmás, meztelen nő ül, széttárt lábakkal mutatva nemiségét. Az Ülő nő felhúzott szoknyával (1910) variáció az előbbi témára, a különbség csak a combtőig felhúzott szoknya és a csipkeharisnya. A felsoroltakon kívül Lyonel Feininger, Erich Heckel, Karl Hofer, Alfred Kubin, Ludwig Meidner, Otto Mueller, Emil Nolde, Max Pechstein, Christian Rohlfs, Rudolf Schlichter és Karl Schmidt-Rotluff munkái láthatók a kiállításon.
Morgan Library & Museum, New York; 2007. április 20. – szeptember 2.