Ez az első életmű kiállítás, amelyet halott művésznek rendez a New
York-i New Museum of Contemporary Art, amióta az intézmény 2007-ben a
Broadwayről elegáns, új otthonába, a Boweryre költözött, és ez Brion
Gysin (1916–1986) első retrospektív kiállítása az Egyesült Államokban.
Több mint 300 festményt, rajzot, kollázst és filmet láthatunk, és az
Álomgép című, transzállapotot előidéző kinetikus szobrot, amelyet a
művész Ian Sommerville számítógép programozóval közösen tervezett és
épített 1961-ben.
Brion Gysin, „az egyetlen ember, akit William S. Burroughs tisztelt” az 1950-es évek beat mozgalmának egyik elindítója volt. A New Museum többnyire még aktív, általában fiatal művészek munkáit mutatja be (magam is elutasítást kaptam, amikor 1985 őszén felkerestem az intézményt egy Hajas Tibor életmű-kiállítás megrendezésének javaslatával). Gysin esetében a New Museum kurátorai azért tettek kivételt, mert munkássága alig ismert az Egyesült Államokban, noha hatása mindenütt érezhető a kortárs művészet világában. Fél évszázados, rendkívül produktív művészi pályája során festőként, íróként, performansz művészként, zenetudósként vált ismertté, elsősorban Európában. Amerikai karrierje azért nem indult be, mert nyughatatlan lelke folyamatosan új irányokba hajtotta, nem tudott sokáig megragadni egyetlen műfajnál sem.
„Egész életedben ugyanazt a szöget kell kalapálnod, és én nem ezt tettem.” – mondta John Geigernek, életrajz írójának. „Úgy kalapáltam egyszerre rengeteg szöget, mintha egy xilofonon játszottam volna.” Halála után Robert Palmer a The New York Timesban emlékezett meg róla: „Az a fajta ember volt, aki, ahogy a gőzmozdony lövelli kéményéből a szikrákat, megállás nélkül dobta el olyan ideák százait, amelyekből egy közönséges művész élethosszig tartó karriert épített volna.”
Amerikában inkább híres művészek, írók, mint például Burroughs, Paul Bowles, Max Ernst, Alice B. Toklas, Robert Filliou, John Giorno, Brian Jones, Patti Smith, Genesis Breyer P-Orridge, Keith Harring, David Bowie, Iggy Pop és mások barátjaként, mestereként, gurujaként ismerték, mint önálló alkotóként. Hogy nem vált mainstream művésszé, lényével és munkája természetével is magyarázható. A meleg, ateista, magát egyetlen náció tagjának sem valló művész mindent megtett, hogy megszökjön a konvencionális társadalom kontrollja alól. Küldetéséhez a legkülönbözőbb drogokból – marokkói kif (marihuána és dohány keveréke), hasis, ópium, mágikus gombák, ibogain, benzedrin, psylocibin tabletták és LSD (az utóbbi kettőből Timothy Learytől kapott óriási mennyiséget) – nyert energiát és katarzist. Learyhez, Burroughshoz, Aldous Huxley-hez hasonlóan élete utolsó pillanatáig használta a drogokat. Sokan nem tudják, hogy Alice B. Toklas (a modernistákat Párizsban először kiállító Gertrude Stein transzvesztita szeretője és szakácsa) híres, nagy botrányt kiváltó szakácskönyvéhez ő szolgáltatta a hasis sütemény receptjét.
Amikor valahol sikert ért el valamelyik műfajban, festőként, íróként, performansz művészként, filozófusként, pedagógusként, azonnal eltűnt, így sikerének nem lett folytatása. „Ha el akarsz tűnni… látogass meg és vegyél tőlem magánórákat.”, írta egy prózaversében. Szavai nem voltak üresek. Az 1950-es évek végén Párizsban William S. Burroughs társaságában kristály gömbökkel, tükrökkel és az okkult tudományok más eszközeivel kísérletezett. „Brion többször 15–20 percre eltűnt a szemeim előtt.” – nyilatkozta közös barátjuk, Roger Knoebber. Vándorló életmódot folytatott. Élt Marokkóban, Japánban, Berlinben, Amszterdamban, néha a New York-i Chelsea Hotel illusztris vendégeinek egyike volt. A leghosszabb időt Párizsban töltötte, ahol a Beat Hotel nevű lerobbant szállodában (9 rue Gît-le-Coeur) lakott, ott is halt meg tüdőrákban, nagy szegénységben.
Az Angliában született Gysin röviddel a Sorbonne egyetemre való beiratkozása után, 1934-ben csatlakozott a szürrealista mozgalomhoz. Rövidesen kizárták a csoportból és rajzait eltávolították a Salvador Dalí, Marcel Duchamp, Max Ernst és René Magritte közreműködésével rendezett kiállításról, mert a szürrealisták Sztálinja, a tehetségtelen és humortalan André Breton úgy vélte, hogy Gysin rajzai őt parodizálják. Vele egy időben a nácikkal való szimpatizálás alaptalan vádjával szürrealista „bíróság” elé állított Dalít is kizárta a mozgalomból a hatalmi tébolytól szenvedő Breton. (De őt nem lehet a szürrealizmusból kizárni, „A szürrealizmus én vagyok.” – nyilatkozta Dalí.)
Gysint hamarosan lélekben is eltávolodott a szürrealizmustól és folytatta útját a saját labirintusaiban. Elsősorban vizuális művésznek tartotta magát. Első érett munkái az 1950-es években született, a japán és az arab kalligráfia – mindkét írásművészetet évekig tanulta – inspirálta, Cy Twombly és Mark Tobey későbbi műveihez hasonlító festmények voltak. Marokkóba a már régebben ott élő, ugyancsak a beat mozgalom elindítói közé tartozó Paul Bowles amerikai író, zeneszerző, zenetudós meghívására érkezett, s egy ideig az ő Tangier-i házában lakott, ahol Ginsberg az Üvöltést, Burroughs a Meztelen Ebédet írta. Bowles anyagi támogatásával éttermet nyitott a marokkói fővárosban. 1956-ban, az étterem egyik falának bontása során összetekert papírra írt, arab nyelvű átkot fedezett fel. A hálózatba rendezett, nagy gonddal írt arab betűk, a mágia és a matematikai merevség egymást kiegészítő összecsengése késztette első kalligrafikus festménye elkészítésére.
Íróként ott vette fel a fonalat, ahol a szürrealisták elejtették. Készített képverseket, szavakból összeállított festményeket és szövegek inspirálta rajzokat. 1959-ben egy újságcikket darabokra vágott és a szavakat és mondatokat véletlenszerűen újra rendezte. Így fedezte fel a cut-up (szétvágásos) módszert, amelyet Burroughs alkalmazott nagy sikerrel saját narratív technikájában, majd később David Bowie dalszövegeiben. Az 1960-as évektől számítógépek segítségével „véletlenesítette” szövegeit és képeit. Gysin, Paul Bowlessel közösen folytatott kutatásai eredményeképpen a marokkói szufi zene nagy szakértőjévé vált. Ő kalauzolta 1968-ban Brian Jonest, a The Rolling Stones gitáros-zeneszerzőjét a Joujouka nevű faluban végzett zenekutatásai során. Nemcsak hangfelvételeket készített, hanem fotókat, rajzokat és festményeket is a szufi zenészekről és a sivatag arabjairól, tájairól. Ő volt az első hang-költők egyike. Kezdetben magnetofonra vette fel zajokból és beszélt, énekelt szövegekből összeálló hang-költeményeit. Az 1960-as évektől kezdve számítógépes programokkal manipulálta a hangfelvételeket, illetve készítette el azok grafikai megfelelőit.
Legismertebb „képzőművészeti” (milyen használhatatlanná vált ez a szó a kortárs művészetek egyébként is felesleges kategorizálásához!) munkáját, a Dream Machine-t (Álomgép) 1961-ben építette. „Az első művészeti objekt, amelyet csukott szemmel kell nézni” 8–16 Hz frekvenciájú alfa hullámokat (ilyen frekvenciájú elektromos rezgések keletkeznek nyugalmi állapotban az agyban) vetít a csukott szemhéjjakra. A pulzáló fény stimulálja a látóidegeket, s rajtuk keresztül az agysejteket, hypnagogikus (az ébrenlét és az alvás közötti), álomszerű élményeket produkáló állapotba transzponálva a vizuális ingerekre fogékonyakat. A berendezés használata veszélyes lehet a fotoszenzitív epilepsziában, és más idegi rendellenességekben szenvedők és gyermekek számára. Gysin és Burroughs sokat kísérletezett a géppel, amely Gysint képek festésére, Burroughs-t hallucinációs szövegek írására inspirálta.
Brion Gysin életmű kiállítását számos, tanítványai, tisztelői, rajongói által a New Museum színháztermében rendezett esemény kíséri, folytatja a következő hónapokban. Július 15-én, csütörtökön Genesis Breyer P-Orridge (a Throbbing Gristle és Psychic TV együttesek alapítója) beszél mesteréről és barátjáról. Az 1970-es években ismerte meg Gysint, akinek gondolatai és munkássága nagy hatással volt saját művészete és életformája kialakulására. Partnerével, a néhai Lady Jaye Breyerrel megalkották a „pandrogeny” fogalmát, amely a nemek egyesítését jelentette a Gysin-féle cut-up módszer alkalmazásával. Műtéti úton ő és partnere a „harmadik nem” példáivá váltak, Gysin és Burroughs élethosszig tartó kollaborációja, különösen a The Third Mind (A harmadik tudat) című közösen alkotott kollázsuk modellje alapján.
Szeptember 9-én, ugyancsak csütörtökön és este 7 órai kezdettel, Max G. Morton, Johanna Constantine, Sebastian Mlynarski és F. Sean Martin közreműködésével kerül bemutatásra az Álomgép inspirálta Initiation (Beavatás) című, a tudatban történő utazásra alapozott, a megváltozott tudatállapot elérését megcélzó performansz sorozat első része. Max G. Morton a Heartworm Press philadelphiai kiadó egyik alapítója, a Cold Cove nevű performansz csoport tagja. Johanna Constantine a Blacklips performansz csoport alapítója, a kultikus Epilepsy is Dancing (Az epilepszia tánc) videó mű egyik alkotója, Charles Atlas és William Basinski munkatársa. Sebastian Mlynarski egy kénbányászattal foglalkozó városban született Lengyelországban. 14 éves korában emigrált New Yorkba, ahol sikeres fotóművészként dolgozik. F. Sean Martin zenész, dalszerző, producer és tetováló művész, a Hatebreed nevű hard-core együttes gitárosa.
Szeptember 25-én, szombaton, délután 3-kor kezdődik a Gysin’s Ghost: Poetry Marathon (Gysin szelleme: Költészeti maratón) a New Museum hetedik emeletén. Három generációhoz tartozó, Gysint személyesen ismerő, általa inspirált, a költészet határait tágítani igyekvő költők – köztük John Giorno, Anne Waldman, Tim Griffin, Monica de la Torre és Kenneth Goldsmith – mutatják be konkrét- és hang-költeményeiket a 24 órás esemény során.
New Museum of Contemporary Art, New York
2010. július 7. – 2010. augusztus 3.