Harris
Lieberman Gallery, New York
Daniel
Guzmán 44 éves mexikói művész az 1960-as évek francia
szituacionistáit idézi El Sol de México című kiállítása
kapcsán: „Légy realista, akard a lehetetlent!”, és „Légy
helyi”. „Lehetetlennek tűnik megismerni önmagunkat és
környezetünket, mert túl közel vannak hozzánk. Nehéz rálátni
arra, amiben vagy, sokkal egyszerűbb másokat és más helyeket
megítélni. Ha van önbecsülésed, akkor önmagadon kezded a világ
megváltoztatását. Amikor tisztán látod a személyiségedet és a
helyet, ahol élsz, univerzálissá válsz”, fűzi tovább a
csaknem fél évszázaddal ezelőtt Párizs házfalaira írt
gondolatokat.
Daniel
Guzmán mexikói munkáscsaládból származik, egész életét
indián falvakban és Mexico City szegény negyedeiben töltötte, s
bár ma már nemzetközileg elismert, gazdag művész, nem akar
máshol élni. Gyermekkorában nem volt lehetősége múzeumokba
járni, mert a szüleit nem érdekelte a kultúra. Kora
gyermekkorától rajzol szenvedélyesen. Először fényképeket
másolt, aztán olcsó képregények és rajzfilmek karaktereit.
Középiskolás korában jutott el először múzeumba, akkor
határozta el, hogy rajzolásból akar megélni. Először grafikus
tervezést tanult művészeti főiskolán, de tanárai biztatására
egy év után átiratkozott a szépművészeti szakra. Egy ideig
elfelejtette a populáris kultúrához való vonzódását és az
absztrakt festészetet tanulmányozta. Aztán észrevette, hogy nem a
saját útját járja és visszatért képregényeihez. Az 1990-es
évek elején csatlakozott a Temistocles 44 művészcsoporthoz és
olyan művészeti irányzatokkal – konceptualizmus, performansz
művészet – kezdett foglalkozni, amelyeket nem tanítottak a
főiskolán. Bár évek óta készít multimédia műveket, mégis
inkább tusrajzairól ismert.
„Anyám
Oaxaca indián. Ütköztetni akarom a személyes történetemet a
történelmi hátteremmel”, mondja mostani kiállítása kapcsán a
művész. Ezúttal is számos médiumot és inspirációs forrást
használ. A kiállításon egyszerre van jelen az azték szimbolizmus
és Jose Clemente Orozco mexikói muralista, Guzmán egyik
példaképének hatása, az 1970-80-as évek rock and rollja és
Charles Bukowski és William S. Burroughs írásai által képviselt
független kultúrája. Míg Daniel Guzmán művészete erősen
kapcsolódik mexikói szociális környezetéhez, ugyanakkor pozitív
értékek keresése és költői lelkülete révén univerzális is.
A kiállítás a művész személyes reakciója a jelenlegi kaotikus,
erőszakkal teli mexikói helyzetre. Középpontja a végtelenítve,
folyamatosan vetített El Secreto del Mal (A gonosz titka)
című 16 ½ perces film, Roberto Bolaño
chilei író novellájának erőszakkal teli, ugyanakkor
humoros paródiája. „Filmem egyszerre mutatja be a mexikói élet
horrorját és vonzódásomat a rémfilmek iránt”, mondja művéről
Guzmán. A fő kiállító teremben egy új rajzsorozatot láthatunk,
amelynek képeit az El Sol de México és El Gráfico című mexikói
bulvárlapok főcímei inspirálták: bandaháborúk, véres
tortúrák, emberrablások, lefejezések, szemeteszsákokba csomagolt
holttestek, rituális gyilkosságok. A teremben négy, talált és
készített tárgyak kombinációjával készített totem szobor áll,
megidézve az Új tűz nevű, 52 évente megismételt azték
rituálét. A ceremónia során a közösség tagjai feláldozták
egyik társukat, hogy halálával megtisztítsák és újjászületni
segítsék társadalmukat. Ezt az ősi hagyományt látja feléledni
a művész a bandaháborúkban, a naponta ismétlődő szürreális
gyilkosságokban.