New Museum of Contemporary Art, New York
Az ember azt tudja
igazán, amire hibák és félreértések árán, saját magát tanította meg. Különösen
igaz ez az ősi főniciai (Ittobaal, i. e. 887-856) megállapítás a művészetek
esetében, hiszen a tehetséget nem lehet tanítani. Persze az ember, mint a
majom, utánzással tanul, így sajátítják el a mesterség fortélyait az
autodidakta művészek is.
Az amerikai autodidakta művészet Berlinben
élő, 1933-ban, Bostonban született nagyasszonya, Dorothy Iannone az indiai
erotikus festészet, a japán fametszetek és a bizánci mozaikok szorgalmas
másolásával képezte magát, szabadította fel veleszületett tehetségét. Az
1960-as évek elején állította ki először festményeit. Műveinek fő eleme,
energiaközpontja mindmáig az erotika. Az amerikai festőnők közül ő festette le
magát először közösülés közben – évtizedekkel Jeff Koons Cicciolinával való
szeretkezéseit megörökítő műveinek keletkezése előtt. 1967-ben írt könyvében
felsorolta az összes férfit, akivel addigi élete során lefeküdt. Ezt a
merészséget visszhangozta Everyone I Have
Ever Slept With 1963–1995
(Mindenki, akivel 1963 és 1995 között lefeküdtem) című művével, csaknem 30 év
múlva az angol Tracey Emin. Dorothy Iannone képein sokszor feltűnik szeretője
és múzsája, a német művész, Dieter Roth. A képeken az extatikus egyesülés ars
poétikáját valló művésznő mindig alárendelt szerepben, tárgyiasítva mutatja
magát, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy teljes mértékben kontrollálja az
eseményeket, s bennük a saját történetét. Festményeit akár poszt-feminista
munkáknak is mondhatnánk, ha nem festene ebben a szellemiségben az 1960-as évek
óta, amikor a feminizmus első hulláma elérte csúcspontját.
A New York-i New Museum of Contemporary Art-ban megrendezett
Lioness című kiállítása Dorothy
Iannone első bemutatkozása egy amerikai múzeumban. Ismertségét, hosszú művészi
pályáját tekintve nehezen érthető, hogy miért kapta csak most meg ezt a
lehetőséget. „Ha éppen nem cenzúrázták a műveimet, gúnyolódtak rajtuk, népiesnek
titulálták, vagy egyszerűen ignorálták a múzeumok nagyhatalmú kurátorai őket.”
– nyilatkozta a 75 éves művésznő a kiállítás kapcsán. A New York-i bemutató
nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy 2005-ben bemutatta néhány festményét a
londoni Tate Modern galéria, és 2006-ban a Whitney Biennálén nagy feltűnést
keltett az I Was Thinking of You III (Rád
gondoltam III.) című video-szobra. Az összefonódó, meztelen párt ábrázoló szobron
a nő arca helyére került a monitor. A videofelvételen a maszturbáló, idős
művésznő arca volt látható.
A New Museum of Contemporary Art kiállítása olyan kicsi,
hogy belefér a bejárati galériába. A korai munkákból csak négy festmény, egy
kézzel készített könyv és néhány fametszet látható. Szerencsére a Chelsea-i
Anton Kern galériában is bemutatnak műveket Dorothy Iannone korai periódusából,
friss levegőt hozva a kortárs amerikai művészet ízléses, gyalogos
konzervativizmusának áporodott unalmába. A kisméretű, korai festményeken
Charlie Chaplin, a Rolling Stones tagjai, Norman Mailer és más hírességek láthatók,
a nadrágjuk szövetét feszítő, jókora hímtagjaik tisztán kivehetőek. A képek
megszületése idején, 1960-ban a művésznőtől a New York-i repülőtéren elkobozták
Henry Miller Amerikában pornográfiaként betiltott Tropic of Cancer (Ráktérítő) című könyvét. Az eset nagy port vert
fel. A művésznő beperelte a vámhivatalt. A pert megnyerte, nemcsak a könyvet
kapta vissza, hanem le is vették azt a tiltólistáról. 1967-ben Izlandra
utazott, ahol megismerkedett Dieter Roth-tal. Szerelmük viharos kezdetét a
kiállításon látható Egy izlandi legenda
című, kézzel írt és festett könyvben örökítette meg. A viking mondák stílusában
és dramaturgiájával megírt könyv egyes szám harmadik személyben narrálja a
változatos módokon és vad helyszíneken – jégmezők, gejzír-tavak, kitörő vulkánok
oldala, halászhajó, kutyaszán, szauna, tengerparti sziklák – történt
közösüléseket, de a korábbi szeretői neveinek felsorolása mellett tartalmaz
bevásárlási listákat, és az erotikus örömök fokozatait szemléltető grafikonokat
is. A következő hét évben szinte kizárólag kettejük közösüléseinek jeleneteit
festette meg, különös hangsúlyt fektetve a férfi és női nemi szervek
ábrázolására. A képekre gyakran szövegeket is helyezett, Shakespeare
idézeteket, vagy megadásra, önfeladásra felszólító üzeneteket. Műveit gyakran
nem engedték kiállítani, vagy változatos módon igyekeztek cenzúrázni a
művészeti hatalmasságok. 1969-es svájci kiállításának festményeire papírból
kivágott fügefaleveleket, vagy fekete kendőket akartak ragasztani a berni
cenzorok. A politikailag korrekt 1980-as években sem változott a műveivel
szembeni kurátori ellenállás. A késői munkákon Dieter Roth mellett más férfiak
is feltűnnek. Különös módon a késői festményeken a művésznő genitáliái egyre
inkább elférfiasulnak, szeméremajkai herezacskók formáját öltik. A régi tűz
azonban ott lobog ezeken a képeken is, hirdetve, hogy a főpapnőnek,
matriarchának, szex istennőnek egyaránt nevezett Dorothy Iannone, előrehaladott
korának fittyet hányva, még mindig a közösülésben látja az élet értelmét.