Ulay és Marina Abramović 1983 nyarán a kanadai Torontóban mutatta be a Nightsea Crossing (Éjtengeri átkelés) című performanszát.
Nyolc órán keresztül néztek pislogás nélkül, mozdulatlanul farkasszemet egymással a Városháza előtt felállított hosszú asztal két végéről. 888 és 803 kódnevű munkatársaim, valamint a helyi szakácsművész barátunk, Gordon W és Rész István festőművész társaságában magam is (én akkor kezdtem a 108 kódnevet használni) végignéztem az akciót, amelynek végén Ulay és Marina csak asszisztenseik támogatásával tudtak beszállni a várakozó autóba.
Néhány órával később Marina felhívott telefonon. Nem tudom, hogyan vette észre jelenlétemet a performansz során, hiszen tekintete egyszer sem fordult irányomba. Azt sem tudom, hogy miképpen szerezte meg ilyen gyorsan a telefonszámomat, hiszen az őt meghívó torontói művész sztárokat (General Idea) ismertem ugyan Amszterdamból, ahol 1979 nyarán éppen Marina mutatott be nekik a Di Appel galériában, de annyira gőgösnek találtam őket, művészetüket pedig érdektelennek, személyüket unalmasnak tartottam, hogy Torontóba költözésem után nem vettem fel velük a kapcsolatot. Marina, akiről azt hittem, hogy a halálosan fárasztó performansz után legalább egy teljes napot át fog aludni, talált időt és energiát arra, hogy kinyomozza a koordinátáimat és felhívjon. Másnapi reggelire hívott meg engem és a Spions többi tagját, akiket csak az én amszterdami tájékoztatásom révén ismert.
Számunkra szokatlan időpontban, reggel 9-kor kezdődött a reggeli a Toronto belvárosában lévő, Marináék rendelkezésére bocsátott luxuslakásban. Marina szakácsművészetét már Amszterdamban alkalmam volt megismerni, most újra elkápráztatott. Szó szerint, mert 24 karátos aranyfüsttel bevont kókuszgolyókkal kínált meg bennünket. Elmondta, hogy az előző fél évet az ausztrál sivatagban töltötték, Uluru, a Nagy Vörös Szikla, a bennszülöttek (aboriginals) szent helye közelében. Több kilónyi aranyrögöt sikerült találniuk, a rögökből készített aranyfüsttel vonta be a kókuszgolyókat. Az arany kitisztítja a szervezetet, mondta. Valóban így is történt. A reggelit követő hónapokban nem éreztem Toronto gravitációját, szervezetemből eltűnt Európa megmaradt mocska is.
Tegnap e-mailt kaptam a New York-i Park Avenue Winter étteremtől. Az üzenetet Kevin Lasko főszakács szignálta. Korábban is kaptam már meghívókat a híres intézménytől, amelynek tulajdonosa, Michael Stillman, a Creative Time nevű non-profit szervezettel kollaborálva gyakran kér fel művészeket műalkotásnak számító ételkülönlegességek alkotására. Ezúttal Marina Abramović Volano Flambé nevű desszertjére hívta fel figyelmemet Mr. Lasko, aki Marina receptje alapján maga készítette el az édességet.
A Volano Flambé magját meringue (vanillával, őrölt dióval és kókuszreszelékkel ízesített, kisütött, cukorral keverve felvert tojáshab) borítású fekete, keserű csokoládéból készített fagylalt képezi. A csokoládés süteménymorzsákon tálalt desszertet aranyfüst és karamellizált cukorfonalak díszítik. Tálalás előtt rummal öntik le és meggyújtják. A desszerthez az étterem mellékeli Marina Abramović Spirit Cooking (Lélek főzés) című recept könyvét, amelyet a Jacob Samuel Kiadó adott ki, 1996-ban, a kaliforniai Santa Monicában, és a vendégek kapnak egy MP3 lejátszót is, amelyen a desszertet bemutató Marina hangját hallgathatják. A 2011. március 20-ig rendelhető desszert 20 amerikai dollárba, mai árfolyamon számolva körülbelül 4800 magyar Ft-ba kerül.
Volano egy olaszországi közigazgatási egység (commune) a déltiroli Trento tartományban. Az egyik helyi desszert specialitás a cukorsziruppal (tehát nem cukorral, amivel a svájciak, németek, angolok és franciák készítik) keverve felvert meringue hab, amely sokáig megőrzi állagát és kisütés nélkül is fogyasztható. Egyes szakértők szerint a meringue a svájci Meiringen tartományban dolgozó, Volanóból származó séf, Gasparini találmánya. Mások szerint az édesség receptje először François Massialot 1692-ben kiadott szakácskönyvében (Nouveau cuisinier royal et bourgeois – Új szakácsművészet királyok és polgárok számára – Párizs, Charles de Sercy kiadása) jelent meg nyomtatásban. Olyan szakértő is akad, aki szerint az angliai Appleton (Oxfordshire, korábban Berkshire) úrnője, Lady Elinor Fettiplace (1570–1647) által 1604-ben kiadott receptkönyvben említett „white biskit bread” (fehér piskóta kenyér) azonos a később meringue néven ismertté vált édességgel.
A lassú tűzön kisütött tojáshabot „pets”-nek (szellentések) hívják Franciaország Loire régiójában. Az aranyfüstöt, aranyport a francia királyi szakácsok a 15–16. században kezdték elsőként dekorációként alkalmazni szárnyas-ételeiken, elsősorban az akkor újdonságnak számító, a nemrég felfedezett Amerikából importált pulykák lábait vonták be velük sütés után. Catherine de’ Medici egyik vacsoráján 66 sült pulykát szolgáltak fel. Mindegyik pulykába három csirkét, mindegyik csirkébe három galambot, mindegyik galambba három pacsirtát, mindegyik pacsirtába három kolibrit, mindegyik kolibribe három igazgyöngyöt töltöttek. A pulykákat 24 karátos aranyporral borították, fejükre elefántcsontból faragott, drágakövekkel ékesített koronát illesztettek, csőrükbe smaragdot, szemgödreikbe rubinköveket ültettek.
Park Avenue Winter, New York
2011. január 10. – március 20.