2007 október 28-ig tekinthető meg a Harlem-i Studio Museum Midnight’s Daydream című kiállítása. Még mindig él Magyarországon az előítélet, amely New York Harlem negyedét veszélyes, nyomorral és bűnözéssel teli szomszédságként határozza meg, noha Harlem, mint a metropolisz maga nagyon sokat változott az 1950-60-as évek óta, amikor ez a nagymúltú negyed valóban lepusztult, siralmas, bűnözők, drogfüggők és más páriák lakta környék volt. Erre – a gyönyörűen rekonstruált és többnyire felső-középosztálybeliek által lakott háztömbök, a drága éttermek és luxusüzletek mellett – ez a három fekete, rezidens művész munkáit bemutató kiállítás is bizonyíték. Mindhárom alkotó a legnevesebb – Ivy League – egyetemeken szerzett diplomát, ahol néhány évtizeddel ezelőtt még alig volt afroamerikai hallgató. Titus Kaphar és Wardell Milan II. a Yale egyetemen tanult, Demetrius Oliver az University of Pennsylvania-n végzett. Mindhármuk művei dollárszázezrekért cserélnek gazdát, s noha ezek a munkák valamilyen módon kapcsolódnak a fekete diaszpóra problémaköréhez, külső jegyeik és megoldásaik komplexitása alapján nem különböztethetők meg fehérbőrű művészek alkotásaitól. Titus Kaphar a korai amerikai festészetben kutatta fel a feketéket ábrázoló képeket, majd – felcserélve a régi festményen megjelenő figurák szerepeit – átfestette őket. Conversation Between Paintings (Festmények beszélgetése) című sorozatában egymás mellett állította ki az eredeti festmények másolatait és azok átfestett változatait. A régi képeken a feketéket alárendelt szerepekben, rabszolgaként, szolgaként, gyakran karikatúraszerűen ábrázolták, míg a fehéreket felsőbbrendű lényekként, hatalmi pozícióban mutatták. Kaphar csak annyit tett, hogy megváltoztatta a festményeken megjelenő karakterek bőrszínét. Ezzel a pofonegyszerű megoldással hihetetlenül mulatságos eredményekre jutott. Demetrius Oliver koncept művész, fogalmakkal, ideákkal dolgozik. Midnight (Éjfél) című műve egy kékszínű, hátulról, fehér, szikrázó fényekkel megvilágított zakó, amely a fényeknek köszönhetően futurisztikus, afrikai totemszoborrá változik. Wardell Milan II. kollázs diorámákat állít ki, amelyekben az afrikai diaszpóra ikonográfiáját dolgozza fel. A Mount Calvary: Go Tell It on the Mountain (Kálvária domb: Menj és mondd el a hegyen) című műve egy vallásos tájképet mutat, amelyben a bibliai figurákat fekete pop sztárok személyesítik meg és egy afroamerikai, meleg pornó sztár játsza Jézus szerepét. A Christopher Columbus’s Discovery of the New World (Kolumbusz Kristóf felfedezi az Új Világot) című, kaotikus kollázsán alultáplált, fekete gyerekek bámulják a feketéknek szóló Ebony magazin címlapját, míg fehér űrhajósok lebegnek afrikai kosztümökbe öltözött nők felett.
The Studio Museum in Harlem, New York
Najmányi László: Éjféli álmodozás
2007 október 28-ig tekinthető meg a Harlem-i Studio Museum Midnight’s Daydream című kiállítása. Még mindig él Magyarországon az előítélet, amely New York Harlem negyedét...