Nara után, Kr. u. 794-ben a három oldalról hegyekkel körülvett, a Kamo folyó által kettészelt Heian-kyō (a mai Kyoto) lett – legalábbis elméletben – Japán fővárosa. A negyedszázaddal korábban Kínából átterjedt buddhizmus természetközeli szemléletének köszönhetően az évszakok változásai ekkor kezdték átformálni a japán élet és kultúra alapjait.
Még a mai, high tech, komputerizált, fanatikus munkaetikájáról hírhedt betonrengeteg Tokióban (1867 óta Japán fővárosa) is az évszakok örök körforgása a központi témája számos, tömegeket megmozgató, évenként ismétlődő rituálénak és fesztiválnak. Japánban először a költészetben jelent meg az évszakok ciklikus változásainak művészi jelentősége, majd a költészettől inspirálva a festők és iparművészek fordították a vizualitás nyelvére az élő természet átélésének, a természettel való azonosulásnak az élményét.
Ahogy a versek írása és olvasása a költők és olvasóközönségük napi meditációs gyakorlatának egyik alapvető formájává lett, úgy váltak a festmények és a művészi értékű használati tárgyak is meditációs objektumokká. A költők, képző- és iparművészek tolmácsolásában a természeti jelenségek az emberi természet, az emberi psziché jellegzetességeinek és viselkedésének metaforáivá, szimbólumaivá váltak. A New York-i Metropolitan Museum of Art A Sensitivity to the Seasons: Summer and Autumn in Japanese Art című kiállítása – voltaképpen egyetlen műtárgyként megkomponált installáció – fókuszában a nyár és az ősz inspirálta japán művészet áll.
A japán nyár és ősz minden lényeges vonásában hasonló az európaihoz, de a japánok számára, legyenek akár buddhisták, akár az ősi, animista hitrendszerek egyesüléséből organikus módon kialakult, emberközpontú shinto számtalan iskolájának követői, az európaiakkal ellentétben a természet alapvetően vallásos élmény, a világot alkotó és fenntartó örök igazság és törvény – az isteni (a japán hitvilágnak nincs megszemélyesített istene) – közvetlen megnyilvánulása. Számukra a természet egyes jelenségeinek megfigyelése lelki megtisztulást, a lázongó, békétlen, kétségbeesett, haragvó, gyűlölködő, önmagával és a világgal meghasonlott tudat megnyugvását, magasabb szintre emelkedését hozó ima.
Az installáció 120 műtárgy – festett és hímzett kimonók, lakkozott dobozok, verseket és festett képeket tartalmazó tekercsek, kerámiák, textilek nyomómintái, paravánok, selyemfestmények, fametszetek – egymásra rímelő együttese. A műtárgyak keletkezési kronológiája tisztán mutatja, ahogy a kínai és koreai példákat eredetileg átvevő japán kultúra és világlátás önállósodott, a japán lélek és ízlés igényeinek megfelelően eltávolodott az eredeti modellektől, miközben megőrizte a kínai és koreai kapcsolatok felvétele előtt uralkodó saját hagyományokat. Érdekes megfigyelni, ahogy a kínai és koreai kultúrák kialakulására nagy hatást gyakorló tibeti és indiai kultúrák stílusjegyei, ugyancsak a japán ízlés által módosítva, nem idézetekként, hanem organikus módon a többi elemhez illeszkedve néha felbukkannak a művekben.
Gyakran két, vagy több évszak egyszerre jelenik meg ugyanabban a kompozícióban. Az 1615-től 1868-ig tartó Edo korszakból származó kétszárnyú paravánon patak kígyózik a tavasztól az őszig. Azalea és cseresznyevirágok közül indul, magnóliák között kanyarog, mielőtt vörösbe és aranyba forduló gingko és juharlevelek közül kicsobog a képből. Nakabayashi Chikkei a 19. század közepén, tussal festett paraván párján a nyár és a tavasz különbségei a tájkép topográfiájának változásaiban is megmutatkoznak. A sziklaszirtek nem csak lombdíszeiket veszítik el a napok rövidülésével, hanem egyre meredekebbé is válnak.
Az egyetlen motívumot felmutató, egyetlen jelenségre, egyetlen élmény átadására fókuszáló festmények ugyanolyan lélekkel teliek, mint a bonyolultabb kompozíciók. Az egyes évszakokra jellemző virágok elrendezései mutatják a nyár diadalittas tobzódását, az ősz közeledését. Több, hajladozó fűszálakat, szélfútta mezőket mutató kép akár absztrakt rajzként, festményként is értelmezhető. Más, hasonló stílusú műveket mesteri érzékkel elhelyezett rovarok, rovarcsoportok tesznek naturalisztikussá. A kísérteties hangulatú, ugyancsak az Edo periódusból származó Musashi síkvidéke című festményen a mára feketére oxidálódott Hold gyomnövények és vadvirágok között fészkel. A festmény a 10. században kialakult évszak-költészeti tradícióhoz kapcsolódik, a költészet által inspirált festészet példája. A Musashi síkság gyakori témája volt a 10. századi természet-verseknek.
Suzuki Kiitsu Edo-korabeli, arannyal alapozott paravánjait a nyár inspirálta. Mély indigókék színű hajnalka virágai szinte élőkként nyílnak a tompa csillogású hátterek kontrasztjában. Ezek a paravánok festményekként és festett textíliákként egyaránt értelmezhetők. A Metropolitan Museum of Art gazdag japán textilgyűjteményének darabjai, sérülékenységük miatt ritkán kerülnek kiállításra. A leheletfinom selyem-gézből készült különlegességek közül kiemelkedik egy gyönyörűséges kosode, burgundi színű nyári köntös, amelyen a szegélyekből kinövő hosszú, harmatos fűszálak a közelgő őszre emlékeztetnek. A köntöst szemlélve képzeletünkben megjelenik az azt valamikor viselő, szinte testetlen eleganciájú, inkább magányos virágra, mint emberi lényre hasonlító fiatal, halkszavú, kecses mozgású nő.
A korai modernista európai mesterek számára jelentős inspirációt jelentettek a 19. századi Párizsban divatba jött japán fametszetek. Ezeknek is számos klasszikus példája látható a kiállításon, legtöbbjük az őszhöz kapcsolódik. Hiroshige, Kuniyoshi és mások metszetein hirtelen jött záporok, hulló levelű fák és az ősz örömeinek élvezése – például a Japánban mindmáig népszerű Hold-néző éjszakai hajótúrák – tűnnek fel. Sok metszeten, festmény-tekercsen, köztük az Edo korszak nagy költő-festőjének, Ogata Kenzannak vörös levelű folyondárokat megörökítő művein nem evilági szépségű kalligráfiával írt versek is olvashatók:
„Bármilyen gyönyörűek is a festett levelek,
nem mondhatom, hogy enyém az Ősz.
Mennyire rettegek a fenyvest mozgató széltől,
amely túl hamar szétszórja majd a bíbor vörösét”
(NL nyersfordítása)
Metropolitan Museum of Art, New York
2011. június 24. – október 23.