Najmányi László: Francis Picabia munkái papíron

Francis Picabia (1879–1953) életében a festészet rossz fiújának számított. A klasszikus festészeten gúnyolódó stílusa az 1920–30-as években alakult ki, vált összetéveszthetetlenné. Vékony, áttetsző festékfoltokat kombinált női arcok, aktok illusztrációkból vett körvonalaival. Leplezetlenül giccses és idétlenül erotikus munkáit transzparenciáknak hívta. Kortalan távolságtartása révén a modernisták közé sorolt Picabia bekerült az 1980-as évek poszt-modernista pantheonjába is. A Michael Werner galériában 1901–1951 között, papírra festett munkái láthatók, amelyek a művész vízfestékhez, tollhoz és ceruzához való, élethosszig tartó vonzalmáról beszélnek, s egyben Picabia művészi fejlődésének állomásairól tudósítanak. A festmények – nevezhetjük őket nagyméretű, kifestett rajzoknak is – nagyon személyesek, a művész egyértelműen, kizárólag saját gyönyörűségére festette őket. Néhány korai munkája a későbbi transzparenciák eszköztárát kísérletezi ki. Más munkái a szándékos amatőrizmus és a bravúros professzionalitás között fluktuálnak. Korai érdeklődése a torreádorok és mantillát viselő, sötét hajú nők iránt fokozatosan eltűnik, s megjelennek a hirdetésekből kimásolt nőalakok. Az 1920-as években, Picassóhoz hasonlóan Picabia is a neo-klasszicizmus felé fordult, rózsaszínű, órát felhúzó férfi aktja a legtisztább példája ennek a periódusnak. 1949-ben hajlongó aktokat és kánkán táncosokat festett, az 1900-as évek Párizsát, saját fiatalságát idéző stílusban. A kiállítás legemlékezetesebb darabja talán egy papírfecni, amelyre Picabia férfi fejeket (az egyik Duchamp-ra hasonlít) és festékkel megspriccelt, geometrikus formákat rajzolt, talán egy pikniken, vagy a strandon – szerencsére a fecnit nem dobta ki.
Michael Werner Gallery, New York