Najmányi László: Ki fél Jasper Johnstól?

Tony Shafrazi Gallery, New York
A befolyásos Vrej Baghoomian műkereskedő unokatestvére, az iráni származású művész, kurátor és műkereskedő Tony Shafrazi karrierje az Amerikai Álom megtestesülése. 1974-ben letartóztatták New Yorkban, mert a rossz angolsággal megfogalmazott „KILL LIES ALL” („Ölj hazugságot mindet”, vagy „Az ölés hazudja az összest”) szöveget festette Pablo Picasso Guernica című képére a Museum of Modern Art-ban. Eredetileg az „ALL LIES KILL” (Minden hazugság öl) üzenetet akarta a képre írni, de akkor még nem tudott jól új hazája nyelvén.„Abszolút mértékben korszerűsíteni akartam a művet, vissza akartam hozni a művészettörténetből és életet akartam neki adni”, mondta akciójáról később. Letartóztatása után azt nyilatkozta, hogy az akcióval a Vietnamban harcoló amerikai katonák hat évvel korábbi My Lai-i tömeggyilkossága ellen akart tiltakozni. A védelmére siető Guerilla Art Action Group szerint Shafrazi nem vandalizálni, hanem kiegészíteni akarta Picasso művét. Néhány évvel később Shafrazi az iráni uralkodó, Mohhamad Reza Shah Pahlavi művészeti tanácsadója lett. Segített összeállítani a shah modern művészeti gyűjteményét, irányította a gyűjteménynek otthont adó múzeum építését Teheránban, és saját galériát is nyitott az iráni fővárosban. New York-i galériája a legsikeresebbek közé tartozott az 1980-as években. Az akkor divatos graffiti művészek, Keith Haring, Kenny Sharf, Jean-Michel Basquiat és Donald Baecher műveit állította ki és árulta. 2004-ben, miután a lakbérek az égbe szöktek, Shafrazi a SoHo-i galériát a valamivel olcsóbb Chelsea negyedbe költöztette. Az új galériában hosszú ideig nyitva tartó kiállításokat rendez, és a graffiti művészek képei mellett Picasso, Picabia, Malcolm Morley és Francis Bacon kevésbé híres műveit árulja. 2007 októberében Four Friends (Négy barát) címmel az 1980-as évek festményeiből és Haring, Sharf, Basquiat és Baecher szobraiból rendezett kiállítást. Hat hónappal a kiállítás megnyitása után Gavin Brown galéria tulajdonos és Urs Fischer, az általa képviselt svájci művész azzal az ötlettel kereste meg Shafrazit, hogy engedje meg nekik saját kiállításuk megrendezését a galériában. A Shafrazi 1974-es letartóztatásának fényképével reklámozott, 2008. július 12-ig látható Who’s Afraid of Jasper Johns című kiállítás létrejött és az év eseményeként beszélnek róla New Yorkban. A kritikusok szerint azt bizonyítja, hogy nem kell egy intézménynek múzeumnak lennie és dollármilliókat költenie ahhoz, hogy fel tudja rázni a dolgokat. A bemutató voltaképpen két, különböző időket, stílusokat, művészeti piacokat és művészeti határsértéseket megidéző, a kisajátító művészet, intézménykritika, posztmodern fotográfia és művészi intervenció eszközeivel operáló, hely-specifikus kiállítás. Ha a művészet lényege a meglepetés – mi más lenne? – a kiállítás látogatóját már a második emeleti galériába lépés előtt művészi élmény éri: a széles vasbeton lépcsőn hegyi patakként víz csobog le. Rob Pruitt vízesésének cime Viagra Falls. A galériába érve Urs Fischer mindent beborító tapétája és radikális térátalakításai gondoskodnak a meglepetésről. Fischer a 2006-os Whitney Biennálén hatalmas lyukakat vágott a galéria falába. Tavaly télen Gavin Brown galériájának padlójába vágott három méter mély gödröt, amely egyszerre volt land art és bombatölcsér. A Shafrazi galériában véghezvitt térátalakítása ezeknél a gesztusoknál sokkal tapintatosabb és maradandóbb: az eredeti és a másolat egymásra halmozásával az érzékelésünket zavarja össze. Először mániákus aprólékossággal és pontossággal lefényképezte a Four Friends kiállítás minden részletét, nem csak a képeket, képkereteket és azok árnyékát, hanem az üres falakat, ablakokat, a mennyezetet, a galéria folyosóit és a két teremőrt is. Aztán a fényképeket trompe l’oeil technikával készült tapétává változtatta, amelyet a Four Friends kiállítás képei fölé, illetve a megfelelő galéria részletekre ragasztott. Az idea azt eredményezte, hogy az eredeti kiállítás a helyén maradhatott, míg felette, mellette megjelent annak reprodukciója is. Tulajdonképpen Shafrazi 1974-es Guernica-akciója ismétlődik meg, úgy, hogy nem keletkezik kár az eredeti művekben, csupán jelentésüket módosítják a velük együtt kiállított másolataik. Hasonlóképpen módosulnak a külön teremben kiállított Picasso, Picabia,  Morley és Bacon festmények is, amikor a graffiti művészek munkáinak trompe l’oeil másolataival párosulnak. Az 1980-as évek művészetét Christopher Wool, Richard Prince, Sue Williams, Mike Bidlo, Robert Ryman, Gilbert & George, Cindy Sherman, Cady Noland, Jeff Koons, Rudolf Stingel, Rirkrit Tiravanija, Robert Morris, John Chamberlain és Sarah Lucas egymással és a tapétával polemizáló művei képviselik. A teremőrök saját tapétára festett portréik mellett állnak. A kiállítás slusszpoénja Pruitt folyamatosan égő öngyújtója, amely az általa alkotott bejárati vízesésre rímel. Lehet, hogy a show kurátorainak eredeti ideája az volt, hogy a kisajátító művészet győzelmét demonstrálják az eredeti műveket létrehozó művészek munkái felett, de ha alaposabban tanulmányozzuk a tapétára festett másolatokat, rájövünk, hogy éppen azok művészi megvalósításának magas foka adja a kiállítás átütő erejét.