A Los Angeles-i J. Paul Getty Museum egykori kurátorát, Marion True-t azzal vádolják Görögországban, hogy két göröggel, Georgios Tsatalisal és Georgios Kagiasal, L. J. Kovacevic szerb állampolgárral és Christoph Leon svájci műkereskedővel konspirálva elérte, hogy a Getty Múzeum 1,1 millió dollárért megvásároljon egy ősi, bronzból készült temetési koszorút, amelyet illegálisan vittek ki Görögországból 15 évvel ezelőtt. A két görögöt a műtárgy engedély nélküli kiásásával vádolják. A vád szerint a szerb játszotta a közvetítő szerepet a sírrablók és a koszorút a múzeumnak eladó svájci között. Marion True Athénban kerül bíróság elé. Szabadlábon védekezik, miután letétbe helyezte a 19500 dollárnak megfelelő kauciót. 2006 decemberében a Getty Múzeum illetékesei jelezték, hogy visszaküldik Görögországba a temetési koszorút és egy, ugyancsak vitatott módon a múzeum tulajdonába került ősi márványszobrot. A volt kurátor akár 10 évi börtönbüntetést is kaphat, ha a görög bíróság bűnösnek találja. Marion True ellen Olaszországban is per folyik, ott orgazdasággal, lopott műtárgyakkal folytatott kereskedéssel vádolják. A Getty Múzeumból 2005-ben elbocsátott kurátor mindkét perben ártatlannak vallotta magát. Helyzetét Görögországban az a tény is súlyosbítja, hogy a házkutatás során 29 regisztrálatlan műtárgyat találtak Paros szigeti villájában. Marion True azzal védekezik, hogy a műtárgyakat a villával együtt vásárolta és értesítette létezésükről a helyi hatóságokat. A Getty Múzeum tavaly júliusban egy márvány domborművet adott vissza Görögországnak. Az ugyancsak illegálisan kiásott és külföldre csempészett domborművet a múzeum alapítója, J. P. Getty vásárolta 1955-ben. Olaszország 46 műtárgyat követel vissza a Getty Múzeumtól, miután sikerült visszakapnia 29 római korban keletkezett műremeket a New York-i Metropolitan Museum of Art gyűjteményéből.
Najmányi László: Konspirációval vádolják a Getty Múzeum kurátorát – Los Angeles – Athén
A Los Angeles-i J. Paul Getty Museum egykori kurátorát, Marion True-t azzal vádolják Görögországban, hogy két göröggel, Georgios Tsatalisal és Georgios Kagiasal, L. J. Kovacevic...