A reneszánsztól kezdődően a nyugati művészek legtöbbje a minél
valósághűbb művek készítésére törekedett. Műveikben a perspektivikus
ábrázolás, a fények játéka, a színek, formák, textúrák pontos
imitációjával a valóság illúziójának megteremtését kísérelték meg. A 19.
században, évezredek óta először, nem kis részben a liberális
társadalmi eszmék hatására a művészek függetlenedtek az egyháztól és az
arisztokráciától, és a polgárság körében új, toleránsabb megrendelőket
találva, önmaguk örömére, saját kutatási szenvedélyük, művészi
lelkiismeretük kielégítésére kezdtek el dolgozni.
A fotográfia
megszületésével a festészeti valósághű ábrázolás legyőzhetetlen
ellenfélre talált, a nyugati művészeknek új szempontokat kellett
keresniük tevékenységük létjogosultságának igazolására. A 19. század
közepétől a tudatosan alkotó művészek egyik legfontosabb törekvésévé a
reprezentációtól való eltávolodás vált. Először – a keleti kultúrák
művészeihez hasonlóan – a leképezett dolgoknak a láthatón túli lényegét
akarták átadni, és be akarták műveikbe építeni mindazokat az alapvető
változásokat, amelyek a technológiában, a tudományokban, köztük a
pszichológiában és a filozófiában bekövetkeztek. Megszületett a
nonfiguratív és az absztrakt művészet, amelyek egymáshoz közel álló, de
nem teljesen ugyanazt jelentő fogalmak. Az absztrakció az ábrázolásnak a
formák lényegét kereső letisztulása, míg a nonfiguratív művészet a
hangulatokat, érzelmeket kívánja tolmácsolni. Később a művészek már
olyan művek megalkotását tűzték ki célul, amelyek nem külső modellek
alapján készültek, hanem önmagukat kínálták fel valóságul, valóságot
teremtettek.
A számos irányzatra ágazó absztrakt művészet Európából kiindulva az
1920-évekre hódította meg az Amerikákat. Az európai modernista
művészetet az 1913-ban, New Yorkban megrendezett, meglehetősen
ellentmondásos reakciókat kiváltó Armory Show ismertette meg az amerikai
nagyközönséggel. Az absztrakt művészet első virágzása rövid ideig
tartott Észak-Amerikában, mert az 1920-as évek végén kezdődő
világgazdasági válság a társadalmi problémákra irányította a művészek
figyelmét, és ezekről a kérdésekről csak a figuratív művészet nyelvén
lehetett beszélni. A második világháború közeledtével felerősödő cenzúra
visszahozta az absztrakciót, amely az 1950-es években, elsősorban az
amerikai kormányszervek által sokféle módon támogatott Jackson Pollock
munkássága, az absztrakt expresszionizmus révén érte el zenitjét, hogy
aztán az 1960-as években, a pop art, a koncept- és happening művészet,
és más, direkt közlésre fókuszáló irányzatok előretörésével elveszítse
jelentőségét. Körülbelül két évtizeddel később, az 1980-as évek „új
festészete” rövid időre („neo-absztrakt-expresszionizmus”) ismét
feltámasztotta az absztrakt művészetet, hogy aztán megint hosszú időre
háttérbe szoruljon. Legújabb feltámadása napjainkban történik. Persze az
a tény, hogy az absztrakció időről időre meghalni látszott, nem azt
jelentette, hogy ezekben a periódusokban nem alkottak elvont műveket
egyes jelentős, Észak-Amerikában élő művészek, csupán nem ők álltak az
adott időszakokban a műkritika, a művészettörténet és a műkereskedelem
fókuszában.
Dél-Amerika absztrakt művészetéről legutóbb a New York-i Grey Art
galériában 2007 őszén megrendezett The Geometry of Hope: Latin
American Abstract Art from the Patricia Phelps de Cisneros Collection
(A remény geometriája: Latin-amerikai absztrakt művészet a Phelps de
Cisneros gyűjteményből) című kiállítás nyújtott átfogó tájékoztatót.
Amíg Észak-Amerikában az absztrakt művészet a háttérbe szorult az
1930-as években, Dél-Amerikában tovább hódított és rendkívül kifinomult,
innovatív új irányzatokban bomlott ki, nem kis részben azért, mert az
egyes országok művészei nem tudták, hogy mi történik más, gyakran
szomszédos országokban. A dél-amerikai művészek nem New Yorkra figyeltek
akkoriban, hanem Párizsra, ahol az absztrakt művészet fejlődésében nem
következett be akkora törés a világgazdasági válság idején, mint
Észak-Amerikában. A francia kapcsolat mellett igen nagy hatással volt a
dél-amerikai absztrakt művészetre az őslakos indián civilizációk
vizuális kultúrája, éppen úgy, ahogy az európai modernizmus kialakulását
az afrikai és keleti művészetek forma- és színvilágának beépülése
segítette. Egyes dél-amerikai országok művészei az absztrakt művészetet
az elit kultúra elleni harc eszközéül is használták. Ezek a művészek
sokszor álneveket használtak, és igyekeztek megszabadulni az
illuzionizmus minden formájától.
Sokan gondolják úgy, hogy az amerikai művészet éppen olyan centralizált,
néhány nagyvárosban koncentrálódik, mint az európai. A valóság az, hogy
számos Európában csaknem ismeretlen kisváros, település már a 19.
században is a kortárs és az egyetemes emberi kultúrát is nagyra
értékelő szellemi központként működött. Elég itt a Massachusetts
állambeli kisvárost, Concordot említeni, ahol olyan jelentős művészek,
írók, költők, filozófusok dolgoztak, mint Ralph Waldo Emerson, Ellery
Channing, Margaret Fuller, Bronson Alcott, Nathaniel és Julian
Hawthorne, Daniel Chester French vagy Henry David Thoreau, és ahol az
1800-as évek elején az indiai Védák első angol fordítása készült. A
százéves Newark Museum a huszadik század első évtizedeiben kezdte
gyűjteni a modernista, köztük az absztrakt képeket, szobrokat. Az
absztrakt művek (főleg a geometriai absztrakció irányzatába tartozók)
gyűjtését azokban a periódusokban is folytatták, amikor az irányzat
rövidebb-hosszabb időkre háttérbe szorult Észak-Amerikában. A múzeum Constructive
Spirit: Abstract Art in South and North America, 1920s-50s című
kiállítása az első alkalom az észak- és dél-amerikai absztrakt
művészetek egymástól eltérő evolúciójának összehasonlítására. 70
argentin, brazil, uruguayi, venezuelai és észak-amerikai művész több
mint 90 művét láthatjuk a kiállításon, festményeket, szobrokat,
nyomatokat, fotókat, rajzokat és filmeket, közülük sok, a múzeum állandó
gyűjteményében őrzött műtárgyat eddig nem láthatott a nagyközönség. A
művészettörténeti leckének is minősíthető kiállítás észak-amerikai
sztárjainak – Alexander Calder, Arshile Gorky, Ad Reinhardt – munkái
mellett kevésbé ismert művészek, mint például John Ferren, Raymond
Jonson, Alice Trumbull Mason, John McLaughlin, George L. K. Morris és
Charmion von Wiegand művei is előkerültek a múzeum raktárából, most
először megvásárlásuk óta. A dél-amerikai műveket más múzeumokból és
gyűjteményekből kölcsönözték a kiállítás szervezői. Az egyik
legfontosabb, legbefolyásosabb dél-amerikai művész az uruguayi Joaquín
Torres-García, aki fiatal korának nagy részét – az európai modernizmust
tanulmányozva – Franciaországban és Spanyolországban töltötte, hogy
aztán megismertesse a dél-amerikai művészeket a párizsi és spanyol
mesterek eredményei mellett az orosz konstruktivizmussal és a holland
neo-plaszticizmussal is. A Lokomotív konstruktív házzal című
képe 1934-ben, Montevideóba való hazaköltözése után röviddel született. A
festmény primer színekkel megtöltött blokkjai akár egy városkép
elemeinek is tekinthetők, de felidézik az indián őslakosok vizuális
kultúráját is. Geraldo de Barros Mozgás ellenmozgás című,
összekapcsolódó sokszögekből komponált munkája akár az űrkorszak
emlékműve is lehetne, szemléletében, formai megoldásában sok
hasonlóságot mutat az amerikai Ellsworth Kelly La Combe I című
munkájával. Alfredo Hlito Kromatikus Ritmusok III című
festménye egyértelműen Mondrian hatását mutatja. Ugyancsak Mondrian
hatása jelenik meg az amerikai Charmion von Wiegand A nyugton
maradás jele című festményén. John Ferren Párizsi absztrakt
című képe a kubizmus eredményeit tükrözi, Raymond Jonson cím nélküli
munkájával állítható párhuzamba. A modernizmus tudatosan törekedett az
élet és művészet közötti határok megsemmisítésére. A mozgó szobrok
megjelenése az idő dimenzióját hódította meg. Tanulságos Alexander
(Sandy) Calder formailag Paul Klee festményeire emlékeztető mobiljainak
és az argentin Gyula Kosice mozgó szobrainak összehasonlítása. Gyula Kosice
1924-ben, Fernando Fallik néven, Kassán született. Őt tekintik a
latin-amerikai absztrakt és nonfiguratív művészet egyik legfontosabb
úttörőjének. Ő használt a világon először neonokat és vizet műveiben.
Leonardo da Vinci munkásságát tanulmányozva jutott el a mozgó szobrok
készítéséig. A mindmáig igen aktív, szerteágazó érdeklődésű alkotó a
fényművészet egyik megteremtőjének is tekinthető.
Newark Museum, Newark, New Jersey
2010. február 17 – május 23.