„Az igazi ég
annak a tudása, hogy az újjászületés végtelen körforgása és a nirvána egyaránt
csupán illúziók.”
Mipham
Rinpoche: A tudatra vonatkozó
legalapvetőbb instrukciók
Az indiai vallásokban a májá (माया – māyā) fogalomnak több jelentése van.
Elsődlegesen az illúziók és álmok dualitását megjelenítő, fenntartó és
kormányzó koncepciót jelenti.
A valóságot a májá fátylai rejtik előlünk. Ha fellebbentünk egy
fátylat, mögötte ott van egy másik, és így tovább. A valóság csak csoda,
váratlan megvilágosodás eredményeképpen mutatkozik meg előttünk. Az emberi
tudat viselkedését, természetét évezredek óta tanulmányozó, könyörtelen
logikájú tibeti gondolkodók még tovább mennek. Szerintük az élet, a valóság és
a megvilágosodás egyaránt illúziók. A májá szanszkrit szóösszetétel, szó
szerinti fordításban „nem az”. Wittgenstein szerint beszélni, írni csak arról
ildomos, amit pontosan ki tudunk fejezni. Ugyanilyen szigorúak önmagukkal India
gondolkodói is. Hogy megóvják a tudatot a valóság tökéletlen töredékeinek
befogadásától, azt javasolják, hogy ha valaki az igazságról akar szólni,
helyette a „májá – nem az” kifejezést használja. Az Advaita Vedanta
filozófiában a májá a limitált, tisztán fizikai és mentális realitást
jelenti, amelybe mindennapi tudatosságunk belegabalyodott. Sok vallás,
filozófiai iskola megpróbálja átszakítani a májá fátylait, hogy megpillanthassa
a transzcendens igazságot. A hindu filozófia szerint a megismerés erőszakos,
európaiakra jellemző módszere helyett érdemes inkább saját magunkat
átlényegíteni, megtisztítani, mielőtt a külvilág tanulmányozásához fognánk. A
májá fogalmát a 9. században élt hindu filozófus, Adi Shankara használta
először. Szerinte a májá sem nem igaz, sem nem hamis, pusztán Brahman, a
Teremtő elrejtésére szolgál a fegyelmezetlen tudat elől. A Teremtőt nem
téveszti meg a májá, mint ahogy a bűvészek sem hisznek az általuk létrehozott
illúziókban.
Az ember mániákusan ragaszkodik a bizonyítékokhoz. Azt hiszi, hogy
abszolút biztonsággal meg lehet bizonyosodni valamiről tanúvallomások, film- és
videofelvételek, hangfelvételek, fényképek, tudományos módszerek segítségével.
Ítélkezéskor (amelyet a zsidó-keresztény hitrendszer sem javasol) nem árt
észben tartani, hogy a tanúk gyakran hamisan vallanak, a film-, video- és
hangfelvételeket, fényképeket könnyű meghamisítani, s a tudomány is gyakran jut
hamis következtetésekre. A napokban izraeli tudósok publikáltak egy tanulmányt,
amelyben azt állítják, s állításukat tesztekkel is bizonyítják, hogy a
DNS-minták megfelelő eszközök és minimális szakértelem birtokában könnyűszerrel
meghamisíthatók. Dr. Dan Frumkin és kutatócsoportja két tesztet végzett el. Az
egyikben egy nőtől származó vérmintából kiszűrték a genetikai kódot tartalmazó
fehér vérsejteket, majd a vörös vérsejtek közé férfi hajszálából származó,
mesterségesen sokszorosított DNS-t juttattak. A mintát az Egyesült Államok
egyik vezető bűnügyi laboratóriuma férfitől származónak nyilvánította. A másik
hamisítási technikához már mástól származó DNS minta sem szükséges. Csak az
igazságügyi adatbázisokban tárolt DNS profilgyűjteményekhez kell hozzáférni,
amely tizenéves hackertanulók számára sem ördöngősség. A profilok a DNS
molekula 13 pontjáról vett minták alapján azonosítják az embereket, csupán
ezeket a pontokat kell módosítani az azonosító technika átveréséhez. A kutatók
szerint egy 425 DNS-darabkából álló gyűjteménnyel bármely DNS mintát úgy lehet
manipulálni, hogy a bűnügyi laboratórium másvalakiként azonosítja az eredeti
minta gazdáját. A felfedezés alapjaiban fogja megváltoztatni a bűnügyi
eljárásokat. Eddig a DNS minta, az ujjlenyomatokhoz hasonlóan megdönthetetlen
bizonyítéknak számított valaki elítéléséhez, vagy felmentéséhez. Az izraeliek módszerével azonban a bárkitől aránylag
könnyen beszerezhető (például cigarettacsikkről, hajszálból, vagy pohárról)
DNS-sel manipulált vér- vagy nyálmintákat lehet egy bűntett helyszínén hagyni,
ami a helyszínelők és bűnügyi laborok munkáját teljesen ellehetetleníti, vagy
legalábbis nagyon megnehezíti. A kutatók azt is elmondták, hogy bizonyos
jellegzetességek alapján kideríthető, ha egy DNS-mintát az ő módszerükkel
preparáltak. Ez a módszer nem szerepel a tanulmányban, a tudósok a Nucleix nevű
cégen keresztül próbálják eljárásukat bűnügyi laboroknak eladni. Nem csak az
ujjlenyomatokról derült ki tehát, hogy hamisíthatóak, hanem most már a DNS
mintákról is. Egy valóban lelkiismeretes bíró, vagy esküdtszék ezután nem
ítélhet el, nem menthet fel senkit DNS minta alapján. Perek százezreit kellene
újratárgyalni Dr. Frumkin és tudóstársai új felfedezése alapján.
A világhírű
fotográfus, Robert Capa Friedmann Endre
néven, 1913-ban született Budapesten. Háborús fényképészként vált híressé, a
spanyol polgárháború, a második kínai-japán háború, a második világháború, az
1948-as arab-izraeli háború és az első indokinai háború jeleneteit
dokumentálta. Leghíresebb képe talán az 1936-ban készült Elesett katona (Falling Soldier), amely egy lojalista harcos
halálát dokumentálja, a halálos sebesülés pillanatában. Capa szerint a fénykép
a córdobai fronton készült, Cerro Muriano közelében. A kép hitelességét sokan,
régóta vitatják. Az Universidad del País Vasco professzora, José Manuel
Susperregui spanyol tudós nemrég megjelent Shadows
of Photography (A fényképezés árnyékai) című könyvében tudományos
alapossággal bizonyítja, ahogy a fénykép nem a Capa által közölt helyszínen,
hanem onnan körülbelül 50 kilométerre, mélyen a frontvonalak mögött, az Espejo
nevű község határában készült, s nem dokumentumképről, hanem beállított
felvételről van szó. A valódi helyszínt a tudós a kép hátterének elemzésével
azonosította, s azt is bebizonyította, hogy a képen látható katona, Federico Borrell García valójában hónapokkal a kép
elkészülte után, egy másik fronton esett el. Vasco professzor kutatási
eredményeit persze vitatják a művészettörténészek, de érveik a tudós által
bemutatott bizonyítékokhoz képest meglehetősen erőtlenek.
Egy másik,
sokáig ugyancsak dokumentum felvételnek hitt világháborús fotóról is kiderült,
hogy valójában beállított felvételről van szó. A fényképet a japánoktól éppen
visszafoglalt, Csendes-óceáni Iwo Jima szigetén, Joe Rosenthal készítette,
1945. február 23-án, elmondása szerint ellenséges tűzben, a zászlót kitűző hat
katonával együtt a japánok füle mellett elsüvítő golyóival dacolva. A
fényképért Joe Rosenthal 1945-ben Pulitzer díjat kapott. A fotó alapján készült
Felix de Weldon ugyancsak híressé vált Tengerészgyalogosok
emlékműve című szobra. A megörökített zászlókitűzési jelenetet számos
hollywoodi filmben rekonstruálták, többek között az 1949-ben, John Wayne főszereplésével
készült Sands of Iwo Jima (Iwo Jima
homokja), és az 1961-es The Outsider
(A kívülálló) című filmben látható, amelynek főszerepét Tony Curtis játszotta.
A fénykép 1945-ben és 1995-ben amerikai postabélyegekre is felkerült, és 3,5
millió példányban plakátként is sokszorosították. Láthatjuk az Army Men: Air Attack nevű videójátékban,
2005-ben pedig ezüst dollár emlékérmét adtak ki, amelynek egyik oldalára
Rosenthal fotójának reprodukciója került. Az igazi, valóban ellenséges tűzben
történt zászlókitűzést nem a híressé vált fényképen látható, médiasztárrá vált
katonák hajtották végre, hanem más harcosok, egy korábbi időpontban. Bátor
tettüket Louis R. Lowery törzsőrmester, a Leatherneck
(Bőrnyak) katonai magazin munkatársa fényképezte le. Ez a valódi harci
körülmények között készült fotó nem olyan mutatós, mint Rosenthal úr gondosan
beállított műve.
Háborús ikonná
vált Jevgenyij Kaldej (1917–1997) a berlini Reichstag ormára 1945. május 2-án,
sarló-kalapácsos vörös zászlót kitűző szovjet katonákat ábrázoló fényképe is. Capa
és Rosenthal képeihez hasonlóan ez a fotó is beállított jelenetet ábrázol, két
nappal a Reichstag elfoglalása után készült. Először 1945. április 30-án Mihail
Petrovics Minin és három bajtársa tűzött egy egyszerű, tépett, golyók lyuggatta
vörös zászlót a Reichstag tetejére, a Germánia szobor koronájába, amikor még
harcok folytak az épületben. A kitűzött zászlót a németeknek Minin és bajtársai
távozása után sikerült eltávolítaniuk a tetőről. Jevgenyij Kaldej szovjet
háborús fényképész ismerte Joe Rosenthal Iwo Jimán készült fényképét, és egy
hasonló erejű fotót akart készíteni a Reichstag elfoglalásáról a szovjet
propagandagépezet számára. Bosszankodott, hogy az elsőként kitűzött zászló nem
elég nagy, és nincs rajta sarló és kalapács. Sikerült meggyőznie feljebbvalóit,
akik kiutaltak számára három vörös, hivatalos ünnepségeken használt
asztalterítőt. Kaldej és nagybátyja egy teljes éjszakát töltött az
asztalterítők összevarrásával és a nagy gonddal kiszabott sarló és kalapács
felhelyezésével. Az eredeti zászlókitűzőket nem találta eléggé attraktívnak,
ezért a beállított fénykép elkészítéséhez a jóképű Meliton Varlamovics Kantariát
és Mikhail Alekszejevics Jegorovot használta. Választásának szimbolikus
jelentősége is volt. A beállított képen a zászlót kitűző Kantaria, mint
Sztálin, Grúziából származott, az ő szerepeltetésével a szovjet diktátornak
akart örömet szerezni a fényképész. Az orosz származású Jegorov pedig Oroszország
Anyácskát reprezentálta. Az elkészült fotót alapos kozmetikázásnak vetették
alá. A retusőrök gomolygó füstöt varázsoltak a kép hátterére, Jegorov
csuklójáról pedig eltávolították a zabrált karórákat. A két „hőst” és bátor
tettüket megörökítő fénykép felkerült minden szovjet újság és magazin
címlapjára, s közölték a nyugati újságok és magazinok is. Kantaria és Jegorov
azonban túlságosan népszerűvé, ezért Sztálin szemében gyanússá vált. Mindketten
hamarosan koncentrációs táborban találták magukat. A meggyőződéses kommunista,
zsidó származású Jevgenyij Kaldej, a számos más, híressé vált háborús fotót is
készítő fényképész rövid ideig élvezhette a dicsőséget. A Sztálin által
elindított antiszemita kurzus áldozataként a háború után évekig nem talált
munkát. Egy újabb antiszemita hullám következtében 1972-ben kirúgták a Pravdából.
Világhírűvé vált fényképét, többi közismert művével együtt évtizedekig a szerző
megjelölése nélkül közölték. A halála előtti években mintegy 7000 forintnyi
nyugdíjból tengődött.
Ezekkel a
példákkal azt kívántam illusztrálni, hogy milyen nehezen ismerhető meg a világ,
amelyet önnön rejtélyes természete mellett félreértések, félremagyarázások,
szándékos hamisítások is ködösítenek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy semmi sem úgy
történt, nem úgy, nem ott, nem akkor, ahogy hirdetik, tanítják, beszélik. Hajlamos
vagyok azt gondolni, hogy csak saját, közvetlen, személyes tapasztalatainkban
hihetünk, de még önnön érzékszerveink is becsaphatnak, ha önmagunk
megismerésére nem fordítottunk elég energiát és időt. Ezért jobb nem ítélkezni,
csak megfigyelni és feljegyezni érdemes a dolgokat, tudva, hogy így is, úgy is
csak önarcképet készítünk.