A vallás lényege a transzcendencia, a valóság átlényegítése. A földtől,
a mindennapok sivár tényeitől elrugaszkodni csak extatikus, megváltozott,
kitágult tudattal lehet. Ilyen tudatállapotot hosszú ideig tartó meditáció,
koplalás, vagy az agy vegyi úton, drogok által történő stimulációja eredményez.
Valamennyi
vallás kialakulásában nagy szerepet játszottak a drogok. Használatukkal
elkerülhető a nagy önfegyelmet igénylő, komoly fizikai megterhelést jelentő
meditáció és koplalás. A zsidó-keresztény hitrendszerek alkohol alapúak,
kialakulásukhoz a borfogyasztás előidézte alkoholmámor segített. Nem véletlen,
hogy a Bibliába bekerült a bort feltaláló Noé története, amely nemcsak az
idősek iránti tisztelet fontosságára emlékeztető példázat, hanem egyben a
szakramentum születéstörténetének dokumentuma is. A keleti vallások létrejöttéhez
a cannabis származékok, elsősorban a hasis, és az ópium előidézte, megváltozott
tudatállapot volt szükséges. Az ópiumálmok jellegzetessége a „kép a képben”
felépítés, az egymásból nyíló képek sora a végtelenbe visz. Ezt a struktúrát az
irodalomban az Ezeregyéjszaka meséi, a képzőművészetben a mandalák példázzák. A
mandala a kozmosz rendszerének megjelenítése geometria és szimbólumok
segítségével. Nemcsak a tanítás befogadását megkönnyítő illusztráció, hanem
spirituális tanító eszköz is: fókuszálni, emelkedett lelkiállapotba jutni
segíti a tanítványt. A hosszú ideig nézett mandalák hatása ugyanúgy hipnotikus,
transzállapotba segítő, mint a mantrák kitartó ismétlése. A freudi nézeteket
meghaladó, vizsgálódásait a spiritualitás területére is kiterjesztő
pszichoanalitikus, Carl Jung a mandalákat a „tudattalan én” reprezentációinak
látta, segítségükkel érzelmi rendellenességeket diagnosztizált, és a
személyiség teljességének helyreállításán dolgozott.
A hindu és a buddhista
vallásban egyaránt fontos szerepet játszó „mandala” szanszkrit szó, amely a
„lényeg” (esszencia) és a „birtoklás, tartalmazás” szavak összetételéből
származik. A hindu vallási hagyományokat összefoglaló Rig Veda saját szekciói megnevezésére használja. A buddhizmus
tibeti ága, a Vajrayana fejlesztette
ki a legbonyolultabb szerkezetű, legkifinomultabb mandalákat. A tibeti lámák
jutottak el a múlandóságot jelképező, elkészültük után megsemmisített
homok-mandalák ideájához. Ugyanez az ősi idea jelenik meg a navajo indiánok
homok-festményeiben. A mandalák készítéséhez a nagy türelmet és összpontosítást
lehetővé tévő, emelkedett tudatállapot szükséges. A mandalák készítői ezt a
lényeget látni képes tudatállapotot akarják átadni művük türelmes szemlélőinek.
A New York-i
Rubin Museum of Art Mandala: The Perfect
Circle című kiállításán Tibetből és Nepálból származó, buddhista mandalákat
csodálhatunk meg. Összehasonlításképpen érdemes meglátogatni a Metropolitan
Museum Japanese Mandalas: Emanations and
Avatars (Japán mandalák: Kisugárzások és megtestesülések) című kiállítását
is. Az ezüst és arany sziporkákkal hangsúlyozott, fehér, fekete és barna
színekben festett japán mandalák homályosak, ködösek, a képzeletre sokat bízóak,
míg a tibeti és nepáli megfelelőiken éles kontúrokat, erőteljes formákat és
színek kavalkádját láthatjuk. A tibeti Vajrayana buddhizmus japán megfelelője,
a Shingon iskola alapítója, Kukai két
mandalát hozott magával Kínából, ahol vallási tanulmányait folytatta. A Méh birodalom mandalája és a Gyémánt birodalom mandalája azóta is
központi szerepet játszanak a vallás rituáléiban. Az abhiseka beavatási szertartás során a tanítványok (Kechien Kanjō) szemét bekötik, és arra kérik őket, hogy
dobjanak egy virágot valamelyik mandalára. Ahová a virág esik, az az istenség
lesz a tanítvány tanítója további tanulmányai során. Az ugyancsak japán Nichiren
buddhista iskola moji mandalája egyaránt tartalmaz kínai és középkori szanszkrit
írásjelekkel írt szövegeket, amelyeket eredetileg az irányzat alapítója,
Nichiren helyezett a képekre, a 13. században. A harmadik, szintén tibeti és
indiai eredetű, Vietnamban, Koreában és Japánban is elterjedt buddhista
irányzat, a Tiszta föld buddhizmus alaptételeit a 8. században
keletkezett, japán Taima mandala ábrázolja. Ezeket a mandalákat az
eltelt évszázadok során szerzetesek generációi másolták. Minden művész a maga
érzékenységének megfelelően igyekezett kiemelni, hangsúlyozni a lényeget. Az
eredeti geometria így lassan elhomályosult, a jelentést finom
árnyalat-struktúrák és írott szövegek viszik tovább. A Jodo Shinshu
buddhizmus alapítója, Shinran, és leszármazottja, Rennyo be akarta vinni a
tanításokat az alacsonyabb néprétegek otthonaiba is. Shinran falra akasztható,
sokszorosítható mandala tekercset tervezett, amelyre a nembutsu (Buddha
tudatossága) szót írta függőlegesen. Az eredeti szanszkrit szöveg „Namo
Amitabhaya Buddhaya” volt, amely „Hiszek a mérhetetlen fény Buddhájának”, vagy
„Tisztelet a mérhetetlen fény Buddhájának” változatban egyaránt fordítható.
Hasonló stílusú, szöveges mandalákat még ma is találhatunk az irányzat
követőinek házi oltárain (butsudan).
A Rubin
Museum kiállításának legrégibb mandalája Kína egykor Tibethez tartozó nyugati
részéről, Dunhuangból származik. Mint a legtöbb dunhuangi mandalát, ezt is egy
barlangba falazva találták meg. A 8-9. században festett, egyszerű felépítésű
mandala központi figurája a lótuszvirág kelyhében ülő Együttérzés Bódiszatvája,
akit nyolc, glóriát viselő istenség vesz körül. A figurák indiai stílusú,
virágmotívumokkal díszített ruházatot viselnek. Érdekes megfigyelni, ahogy a
később festett mandalák egyre részletgazdagabbak lettek, mint azt a keresztény
ikonográfia gótikából barokkba fordulásán is láthatjuk. A 15. századi mandalák
valamennyi részletének tanulmányozásához már nagyítólencse szükséges. A képek
minden négyzetmilliméterét figurák, szimbólumok, díszítmények borítják.
Ugyancsak a tibetiek kontrollálta Kínából származik a 18. századi, születésnapi
torta nagyságú, aranyozott bronzból készített szobor-mandala is, amely három
dimenzióban mutatja a buddhista univerzumot. Egy 13. századi, tibeti buddhizmus
ihlette, mongol rézmandala mutatja a valódi különbséget a tiltó, prűd zsidó-kereszténység
és az elfogadó, toleráns, realista buddhizmus között: nyíló lótuszbimbó
közepén, virágszirmokon ülő, aktusukat figyelő szolgáik gyűrűjében két istenség
szeretkezik szenvedélyesen. Egy számítógép monitoron 21. századi, folyamatosan
változó, digitális mandalát láthatunk.
A Rubin
Museum kiállítása egy kozmológiai sorozat első darabja. Az október 7-én nyíló,
következő kiállítás címe The Red Book of C. G. Jung: Creation of a New
Cosmology (C. G. Jung vörös könyve: Egy új kozmológia megteremtése). A
kiállítás a Jung készítette mandalákat mutatja be, a pszichoanalitikus
archetípusokat és lelki teljességet felvázoló jegyzetfüzetéből. December 11-én
nyílik a sorozat harmadik kiállítása, Visions of the Cosmos: From Milky
Ocean to Black Hole (A kozmosz víziói: A Tejtengertől a fekete lyukig),
amely a nyugati és nem nyugati, a hinduizmus és reneszánsz humanizmus, valamint
a kortárs asztrofizika szempontjaiból mutatja be a kozmológiát. Decemberben
mindhárom kiállítás egyszerre lesz megtekinthető.
