Az egymást inspiráló műfajok szép, követendő példája egy nemrég
megjelent képregény-könyv, a Neil Young’s Greendale. A kanadai származású,
az 1960-as évek óta az Egyesült Államokban élő Neil Young rock zenész,
filmkészítő és környezetvédelmi aktivista 2003-ban álmodta meg
Greendale-t, a fiktív kaliforniai kisvárost és annak lakóit. A
koncertsorozat és lemez után filmet készített a történetsorozatból,
amelynek néhány részletét most Joshua Dysart író, valamint Cliff Chiang
és Dave Stewart képzőművészek dolgozták fel fiatalok és idősebbek által
egyaránt élvezhető képeskönyvben.
A 65 éves Neil Young a rock zene legstrapabíróbb lázadóinak egyike. „A mai pop klímában sziget vagyok.”, nyilatkozta, „Sehová sem tudnak besorolni.” Primitivista, minimalista, improvizációkon alapuló esztétikáját sokan az absztrakt expresszionista festészet rock zenei megfelelőjének tartják. Egyszerre elgondolkodtató, a magányosságról szóló country balladák szerzője és torzított gitárhangokkal operáló, graffiti-szerű szövegeket használó, keserűen gúnyos, anarchista, különc rock-szimbolista, aki konokul ragaszkodik a költői igazsághoz. Dalaiban és interjúiban művészi pályája kezdete óta kiáll a természet és a konzorciumoknak kiszolgáltatott, kis területeken gazdálkodó farmerek védelme mellett. Iskolákat, kórházakat alapított krónikus betegségben szenvedő gyermekek számára. Jelenleg az elektromos autók környezetvédelmi hasznáról készít dokumentumfilmet. 2009-ben a kanadai kormány az Order of Canada (Kanada rend) kitüntetéssel méltányolta környezetvédelmi és humanitárius munkásságát.
A most megjelent könyv Sun Greenre, a Neal Young által megénekelt fiktív kaliforniai kisváros alapítója, Jay Green dédunokájára fókuszál. A helyi legendák szerint a Green család nőtagjai mindig természetfeletti erőkkel rendelkeztek. Sun Green soha nem törődött saját mágikus képességeivel, egészen addig, amíg 2003 nyarán, ahogy az amerikai nép vakon rohant az új háborúba, egy különös idegen nem jelent meg Greendale-ben, hogy fenekestül felforgassa a kisváros békés idilljét. Az idegennel szembeszálló Sun Green felfedezi saját misztikus erejét, amellyel nemcsak a gonosz idegen okozta szenvedést szünteti meg, de eközben konfrontálódik az egész Amerikát tönkretétellel fenyegető erőkkel is.
A történetben Young és a dalok által inspirált művészek a személyes felelősségről, Amerika háborúiról, a környezet gyorsuló pusztulásáról, égetően aktuális problémákról beszélnek a képregények klasszikus stílusában, kiemelve a nők egyre erősödő szerepét a társadalmat nyomasztó gondok megoldásában. „Ez egy amerikai mese erős természetfeletti elemekkel.”, nyilatkozta Joshua Dysart, a könyv írója. Young sokat és türelmesen segített az íróknak és rajzolóknak a karakterek megformálásában. Tanácsai alapján vált az eredetileg tíz dalban elmesélt történet 160 oldalas regénnyé, szereplői rájuk jellemző fiziognómiájú, viselkedésű, öltözetű képregény figurákká.
A történetet két évig tartó munkával az ismert képregény rajzoló Cliff Chiang rajzolta meg, a rajzokat Dave Stewart színezte ki. A könyvet újrahasznosított papírra nyomtatták. Hogy ne okozzanak csalódást Neil Young rajongóinak, igyekeztek megőrizni a Young dalokban említett valamennyi szereplőt, például az egyik dalban említett fekete macskát, amely a főszereplőnő hálószobáját mutató rajzban jelenik meg, vagy a lemezen többször említett The Imitators nevű bandát, amely egy bárjelenetet ábrázoló kép hátterében tűnik fel. Megőrizték a törvénnyel tragikus összetűzésbe keveredő Jed Green és a városban megjelenő titokzatos és rosszindulatú idegen – mindketten Young alteregói – figuráit is. A temetési jelenetben koporsóvivő autóként feltűnik Young első kocsija, a Mortnak becézett fekete Buick Roadster, és az énekes által most használt, kisfogyasztásúvá átalakított 1959-es Lincoln Continental is.
Mivel a képregénybe nem tudták belesűríteni az eredeti Neil Young lemez dalaiban vázolt összes témát, a szerzők a képregény folytatását tervezik. A könyvet lapozgatva óhatatlanul eszembe jut, hogy a magyar zenészek közül tudtommal egy sem foglalkozik környezetvédelmi témákkal, és senki sem kísérelte meg egy teljes lemez összeállítását a természetpusztítást és más, égetően aktuális társadalmi kérdéseket tárgyaló dalokból, amelyek esetleg stílusbravúrokra képes, a társadalmi kérdések iránt érzékeny íróinkat és tehetséges, a pop art műfajában utazó képzőművészeinket képregénybeli feldolgozására inspirálhatnák. Pedig üzletileg is kifizetődő lenne az ilyen vállalkozás, ha ismert, százezrek által kedvelt előadóművész bátor kiállásáról lenne szó.
Neil Young’s Greendale, Vertigo – DC Comics, 2010