Galériatulajdonosok, múzeumigazgatók, kurátorok gyakran találkoznak nehezen legyűrhető kihívásokkal.
Szponzorokat kell győzködniük, sérülékeny műalkotások biztonságáról kell gondoskodniuk, még sérülékenyebb művész-egókat kell gyengéden simogatniuk, gyakran lehetetlennek látszó művészi instrukciókat kell végrehajtaniuk. A New York-i Whitney Museum of American Art kurátorainak most az épület ötödik emeletén lakó Peetie, a papagáj jólétét, jókedvét kell biztosítaniuk.
Peetie, a kék színekben pompázó papagáj a múzeum 2010. december 16-án megnyílt, 2011. március 16-ig megtekinthető Singular Visions című, tucatnyi jelentős második világháború utáni amerikai művész munkáit bemutató kiállítás sztárja. Antik madárketrecben lakik az 1994-ben elhunyt Edward Kienholz installációművész 1964–65-re datált, The Wait (A várakozás) című tablójának lényeges részeként. Ő teszi élővé a művet.
A várakozást 1966-ban vásárolta meg a múzeum, 15 éve nem láthatta itt a közönség. A tabló középpontjában tehéncsontokból konstruált idős asszony ül ovális rongyszőnyegre helyezett karosszékében, ölében kitömött macskája. A várakozó hölgy feletti tapétázott, ágytámaszra (headboard) emlékeztető, íves formán, ovális keretben bajuszos férfit (talán az eltűnt vagy elhunyt férj) ábrázoló régi fénykép. A karosszék előtt kárpitozott zsámoly, rajta pongyola és nyitott varródoboz. A hölgy jobbján selyemhuzatú állólámpa, balján fényképekkel megrakott asztalka. Peetie, a papagáj az installáció jobb szélén, a hátteret alkotó, sötétbarnára pácolt ódon lambéria-polc elé helyezett állványon függő ketrecében morfondírozik.
A művész ragaszkodott az élő, Peetie nevű papagáj jelenlétéhez műve bemutatásai során. Hogy mi a most kiállított papagáj valódi neve nem tudható, de mivel a papagáj remek emlékezőképességgel és gyakran meglepően gazdag szókinccsel és aktualitás-érzékkel rendelkező, igen okos állat, könnyen lehetséges, hogy egy ponton, különösen, ha elégedetlen körülményeivel, el fogja árulni. Ha ez megtörténik és bebizonyosodik, hogy a Peetie néven kiállított papagájt valójában másként hívják, Edward Kienholz örökösei eséllyel perelhetik be akár dollármilliókat kitevő kártérítésért a múzeumot, hiszen a kurátorok nem a művész instrukcióit követve állították ki, tehát károsították művét.
A várakozást két alkalommal állította ki a Whitney korábban. Ezekben az esetekben két, az emberi szem számára teljesen egyformának tűnő papagáj váltotta egymást másnaponként a ketrecben, a tartalékos egy irodában elhelyezett kalickában pihent, míg a másik a kiállító teremben produkálta magát. Éjszakára a két madár közös kalickában szórakoztatta egymást. A pereskedéstől tartó kurátorok gondosan ügyeltek arra, hogy mindkét papagájt valóban Peetie-nek hívják. De vajon most, a lassan múló, a múzeumot is sújtó gazdasági válság idején is kiterjed erre a részletre a kurátori figyelem?
Sok tájékozott kiállítás látogató szkeptikus, illetve üzleti lehetőséget szimatol. A tabló előtt mindig többen lézengenek, mint a többi, jelentős művészi értéket képviselő műtárgy (Jonathan Borofsky, AA Bronson, Paul Chan, Sarah Charlesworth, Robert Grosvenor, Eva Hesse, Ree Morton, Georgia O’Keeffe, George Segal, Gary Simmons és Tom Wesselmann munkái) vonzáskörzetében. A várakozás előtt várakozó művészetbarátok remélik, hogy a ketrecében tollászkodó, meditáló, kendermagot ropogtató, tintahal csontot rágcsáló, időnként felháborodottan rikácsoló, a katalógus szerint Peetie névre hallgató papagáj elszólja magát, felfedi valódi identitását, jelentős részesedést biztosítva a kárpótlási összegből annak, aki a Kienholz örökösök ügyvédeit az indiszkrécióról először értesíti.
Tavaly a londoni Barbican Gallery állította ki A várakozást. Ők négy Peetie nevű papagájt alkalmaztak, amelyek néhány óránként váltották egymást a kiállított kalickában. A kifüggesztett tájékoztató szerint a madarak szabadidejükben tágas, külön számukra épített röpdében repkedtek szabadon, kipihenve a nyilvános szereplés okozta stressz-hatást. A Whitney kurátorai most egyetlen papagáj alkalmazása mellett döntöttek. Nem pénzhiányra hivatkoztak döntésük indoklásában, hanem arra, hogy amikor elválasztják egymástól a papagájokat, azok elszomorodnak. Egyetlen, folyamatosan szereplő madár könnyebben alkalmazkodik helyzetéhez, mint több, egymást váltó, mondták.
A múzeum zárása után Peetie óriási, hintákkal és csengőkkel felszerelt, természetes világítású kalickába költözik, ahol zenét is hallgathat. Karácsonykor például karácsonyi énekeket (carols) játszottak neki, amelyeket láthatóan nagyon élvezett, némelyiket meg is tanulta és gyakran előadja a kiállítás közönségének nem kis örömére. A kurátorok szerint igen fiatal, tojás-szkafanderéből 4-7 hónappal ezelőtt kikelt Peetie diétájára gondosan ügyelnek. A kendermagon (kedvenc táplálékán) kívül friss répát, répalevelet és más, tápláló magvakat kap. Hogy tollazatát megóvják a kiszáradástól, speciális papagájtoll-ápoló spray-jel fújják be rendszeresen. Természetesen szemeit külön a méreteire készített szemfedő védi a befújások alatt.
Nyolc speciálisan kiképzett múzeumi alkalmazott foglalkozik Peetie gondozásával, ketten közülük, egymást váltva társaságot biztosítanak neki szabad óráiban. A kiállítás befejeztével Peetie adoptálásra kerül majd. Christy Putnam, a Whitney kiállítás szervezéssel és az állandó gyűjtemény menedzselésével megbízott társigazgatója már elkezdte a potenciális adoptálók interjúvolását. „Peetie-nek olyan otthonra van szüksége, ahol nem élnek macskák, s amelynek gazdái szeretik a művészetet és megbecsülik a művészeket” – mondja.