Najmányi László: R. Crumb undergroundja

Institute of Contemporary Art, Philadelphia
Ha az 1960-as évekre gondolok először R. Crumb képregény figurái jutnak az eszembe. Torzonborz, szandálos hippik óriási füves cigarettákkal és hatalmas keblű, vaskos barátnőik a San Francisco-i balzsamos éjszakákban.
Crumb ott volt a kezdeteknél, amikor szabad virágállam alakult a város Haight-Ashbury negyedében, ahol ingyen lehetett ételhez, lakáshoz, drogokhoz, szeretethez jutni. Ahol szinte minden házban működött valamilyen szabad intézmény, színház, klub, vegetáriánus étterem. Ahol a Grateful Dead játszott órákig egyetlen számot, ahol divatba jöttek a multimédia előadások, ahol az első független újságok megjelentek, ahol kalózrádiók játszották a kor betiltott zenéjét. Crumb, a hippi underground egyik legnagyobb sztárja mára a nemzetközi művészeti piac egyik legkapósabb terméke lett. A tegnap dadája a ma klasszikusa. A philadelphiai Institute of Contemporary Art R. Crumb’s Underground című kiállítása ezt a mágikus, misztikus utazást dokumentálja. A művész több mint 100 munkáját tekinthetjük meg: mintha egy időutazás képes útinaplóját tanulmányozhatnánk.
A hippi világ már a skanzenesülés periódusán is túljutott a születése óta eltelt fél évszázadban. Nyomai is alig láthatók high tech informatikai gyárrá változott szülővárosában, ahol már semmi sincs ingyen és a szeretetből annyi maradt, amennyi belefér egy pár perces quicky-be, óvszeres gyorsdugásba. Crumb sohasem tanult iskolában művészetet, ezért művei másokéval összetéveszthetetlenek. Az 1960-as évek elején képeslapokat tervezett egy clevelandi vállalatnak. Miután San Francisco-ba költözött korszakteremtő, pszichedelikus képregényeket kezdett rajzolni. Feledhetetlen hősöket teremtett, mint például a mindent tudó, földig érő szakállú szőrmók guru, Mr. Natural és balfék ellenfele Flakey Foont; Fritz the Cat, az elegáns, szívtipró kandúr (akinek kalandjaiból az első pornó rajzfilm készült); a mindig dühös amazon, Devil Girl – és a frenetikus öngúnnyal ábrázolt művész maga, ahogy mint egy felgerjedt, apró majom izmos óriásnőket mászik meg. A művész az LSD-t a „Damaszkuszba vezető útnak” nevezte. Óriási kreatív energiák szabadultak fel benne a tudatmódosító szertől, amelyet Ken Kesey beat költő, a Száll a kakukk fészkére szerzője barátaival üdítő italba keverve osztogatott ingyen Amerika szerte. Crumb a klasszikussá vált Meatball (Húsgombóc) című képregény sorozatában örökítette meg a szerrel kapcsolatos élményeit. A képregényekben átlagembereket talál el a semmiből kiguruló, tudatmódosító húsgombóc és sodorja őket szürrealisztikus kalandokba. A művész a korai 1900-as évek szórakoztató zenéjének közismert rajongója. Óriási gyűjteményt szedett össze régi hanglemezekből. A kiállítás egyik szekcióját ennek a mániájának szenteli. Lapjai szerető nosztalgiával emlékeznek meg Charlie Patton és Tommy Grady fiatalon elhunyt, korai blues zenészekről. A Lap o’ Luxury (A luxus ölében) című, 1977-ben készült sorozata egy kisfiú mamájával és rosszcsont bátyjával töltött, átlagos délutánjáról szól. Meglátva egy házukba látogató nő cowboy csizmáit a gyermek szexuális izgalomba jön. Crumb igyekszik a lehető legmélyebben saját lelkének sötét bugyraiba ásni. Szereti áthágni a jóízlés és a politikai korrektség határait. Egyik legprovokatívabb teremtménye Angelfood McSpade, egy fiatal, szénfekete, nagy mellű, pálmalevél szoknyába öltözött afroamerikai nő, akinek figuráját az 1920-30-as évek rasszista karikatúrái inspirálták. A butácska hölgyet a legkülönbözőbb szexuális megaláztatások érik, például űrlények rabolják el és molesztálják egy repülő csészealjban. Crumb szerint titokban mindenki rasszista. A rasszizmus ostobaságát szerinte úgy lehet a legjobban leleplezni, ha az ilyen irányú képzelgéseket napvilágra hozzuk és felnagyítjuk. Hasonlóképpen gondolkodott erről betiltott önarckép sorozatában a nemrég elhunyt magyar művész, Major János is, aki saját zsidóságát ábrázolta groteszkül eltorzítva képein, amiért a diktatúra cenzora antiszemitának nevezte. Az 1990-es évek óta Dél-Franciaországban élő Crumb azt látja saját küldetésének, hogy életben tartsa a saját legtitkosabb vágyai iránti képzeletgazdag érdeklődését, még akkor is, ha ezért ízléstelennek, sértőnek nevezi az önmagukat megismerni nem merők udvarias társadalma.