Amikor 1980 őszén először utaztam a kanadai Torontóból New Yorkba, meglátogattam a Feldman Galériát a SoHo-ban. Andy Warhol a 20. század híres zsidóit ábrázoló portrésorozatára voltam kíváncsi. Meglepetésemre a képek nem a galéria falain függtek, hanem a tulajdonos, Ronald Feldman irodájában lehetett őket megtekinteni. Mr. Feldman galériatulajdonostól szokatlan kedvességgel fogadott, mintha régi barátja, vagy híresség volnék, annak ellenére, hogy a bemutatkozás után tisztáztam, nem műgyűjtő vagyok, hanem a képek iránt érdeklődő, emigráns művész. Asszisztense kényelmes karosszéket varázsolt számomra a tágas iroda közepére. Kávéval, szivarral és konyakkal kínáltak, majd elegánsan öltözött munkatársak egyenként behozták és egy festőállványra helyezték a színes filctollal körvonalazott szitanyomatokat, Franz Kafka, Albert Einstein, Louis Brandeis, Sarah Bernhardt, Martin Buber, Sigmund Freud, a Marx testvérek (Chico, Groucho és Harpo), Golda Meir, George Gershwin és Gertrude Stein Mr. Feldman és Alexander Harari izraeli műkereskedő felkérésére készített portréit. Miután megnéztem a tíz képet Mr. Feldman azt tanácsolta, hogy tekintsem meg a Szovjetunióból emigrált festőművész duó, Komár és Melamid kiállítását a galériában. Nevetve mesélte, hogy a művészpár képei különösen nagy hatással vannak az izomemberekre, a kiállított művek nagy részét Arnold Swartzenegger és Silvester Stallone vásárolta meg. Az első Komar & Melamid mű, amit megpillantottam egy valós méretű, működő guillotine volt, amelyet a demokrácia jegyében nem a hatóságoknak, hanem az embereknek ajánlottak fel a művészek.
1974. szeptember 15-én szovjet művészek, köztük Komar és Melamid nem hivatalos, szabadtéri kiállítást rendeztek a moszkvai Beljajevo parkban. A kiállítás megnyitóján, a művészeken és családtagjaikon kívül csak pár tucat művészet- és szabadság barát ember jelent meg. Az akkori bolsevik cár, Hruscsov utasítására fél órán belül kertészeknek öltözött, hivatalosan a kiállítás tartalmától spontán felháborodott rendőrök vették körül a területet. Vízágyúkkal és bulldózerekkel támadtak a kiállításra és a közönségre. A műveket a földbe dózerolták, a művészeket, közönségüket és a jelenlévő újságírókat megverték és letartóztatták. „Magukat le kellene lőni! De nem pazarolunk magukra muníciót!”, kiabálta a támadók parancsnoka, Avdinko hadnagy. Az esemény Bulldózer Kiállítás (Бульдо́зерная вы́ставка) néven került be a művészettörténetbe.
Vitalíj Komar (1943) és Alexander Melamid (1945) 1967-től 2003-ig, 36 éven át dolgoztak együtt. „Még akkor is, ha csak az egyikünk alkot egy művet, mind a ketten aláírjuk. Nem csak művészek vagyunk, hanem mozgalom is.”, nyilatkozták. Első közös kiállításukat, Retrospektivizmus címmel a moszkvai Kék Madár kávéházban rendezték, 1967-ben. 1972-ben elindították a dadaizmust és a szocialista realizmust kombináló, Szoc Art nevű művészeti mozgalmat. 1973-ban, „a szovjet valóság eltorzítása” vádjával kizárták őket a művészeti szakszervezetből. 1974-ben, egy magánlakásban bemutatott, A művészet a népé című performanszuk közben mindkettőjüket letartóztatták. A Bulldózer Fesztiválon Kettős önarckép című, Lenin és Sztálin kettős portréihoz hasonló stílusú festményüket megsemmisítették a rendőrök. A Szovjetunióból kicsempészett munkáikat 1976-ban kiállította a Feldman galéria, de a művészeket a szovjet hatóságok nem engedték részt venni kiállításuk megnyitóján. Emigrálni akartak, de kérelmüket visszautasították. Válaszképpen Transz-állam néven megalapították saját országukat, útleveleket adtak ki és alkotmányt írtak. Megijedve a két művész nemzetközi ismertségétől, a szovjet kormány 1977-ben engedélyezte, hogy Izraelbe emigráljanak. 1978-ban költöztek New Yorkba. Néhány héttel Amerikába érkezésük után a Connecticut államban lévő Hartford város Wadsworth Athenaeum múzeuma adott otthont első múzeumi kiállításuknak. A következő években a létező stílusok eklektikus kombinációjával kidolgozták a Post-Art művészeti irányzatot, amelyhez az 1980-as években sok amerikai művész csatlakozott. Vállalatot alapítottak az emberi lelkekkel való kereskedelem céljából. Több száz lelket vásároltak meg. Andy Warhol megvásárolt lelkét a Szovjetunióba csempészték és eladták 30 rubelért. A Brooklynban kiállított Hitler portréjukat 1981-ben késsel összevagdosta egy ex-trockista lemezlovas. A művészek nem javították ki a művet, a DJ-t társ alkotójuknak nyilvánították. Műveiket az izomembereken kívül más gyűjtők és művészeti intézmények – köztük a New York-i Museum of Modern Art és a Metropolitan Museum of Art – vásárolta. 1981 és 1983 között alkották meg a Nostalgic Socialist Realism című, Rjepin stílusában készült olajfestmény sorozatukat. 1984-1990 között a Diary (Napló) és Anarchistic Synthesis (Anarchista szintézis) sorozatukon dolgoztak. A peresztrojka és glasznoszty beköszöntét 1986-ban nagyszabású bállal ünnepelték a Palladium diszkóban. A szórakozóhelyet szovjet stílusú, vörös selymekre festett jelmondatokkal dekorálták ki, a táncparkett közepére a koporsójában fekvő Lenin szobrát helyezték. 1990-ben, a Feldman galériában állították ki saját főzésű abszint-vodkájukat. Az abszint előállítása, árulása és fogyasztása tilos Amerikában, műtárgyként azonban forgalmazható. A párlatot üvegenként 600 dollárért árusította a galéria. Ők voltak az első orosz művészek, akiket anyagilag támogatott a National Endowment for the Arts (a magyar NKA-nak megfelelő amerikai kulturális alap), és az első orosz művészek, akik kiállíthattak a kasseli Documentán (1987). 1986-ban készített bronz Sztálin szobrukat a hollandiai Hága vörös lámpás negyedében állították ki. 1988-ban nyerték el az amerikai állampolgárságot. Egy évvel később Carter Ratcliff írt róluk monográfiát (Abbeville Press). Az 1990-es évek elején két ikont festettek a Jersey City-ben lévő Holy Rosary (Szent Rózsafűzér) templom megrendelésére. 1992-ben, az oroszországi szocialista realista emlékművek elpusztítása elleni tiltakozásul, több mint 200 orosz és nyugati művész közreműködésével indították a Monumental Propaganda című sorozatukat. Kezdeményezésük nagy nemzetközi visszhangjának köszönhető, hogy Oroszországban leállt a szocialista korszak emlékeinek lerombolása. 1994 és 1997 között a People’s Choice (A nép választása) című sorozatuk részeként megfestették azokat a képeket, amelyeket egyes országokban az emberek legjobban és legkevésbé szeretnek. David Soldier zeneszerzővel együttműködve, Naked Revolution (Meztelen forradalom) címmel, az American Dreams (Amerikai álmok) című kiállításuk részeként operát írtak és állítottak színpadra (Walker Art Center, Minneapolis és Kitchen, New York) George Washington, Lenin és Marcel Duchamp találkozásáról. Ugyanabban az évben Thaiföldre utaztak, ahol elefántokat tanítottak festeni. Az elefántok által festett képekből könyvet állítottak össze. A festményeket a Christie’s aukciós ház adta el. A könyv és az aukció bevételeit a thaiföldi elefántok gondozására ajánlották fel. 2001-ben, Symbols of the Big Bang (Az ősrobbanás szimbólumai) címmel készítették utolsó közös sorozatukat, amelynek egyes darabjait festett üvegtáblák formájában alkották meg. Az orosz hatóságok nem engedélyezték a táblák moszkvai bemutatását a 2004-ben rendezett Berlin-Moscow/Moscow-Berlin kiállításon.
2003 óta Alexander Melamid egyedül dolgozik. 2008. február 8-án nyílt és április 20-ig tart a detroiti Museum of Contemporary Art-ban megrendezett Holy Hip-Hop! New paintings by Alex Melamid című kiállítása. A Velasquez stílusában megfestett olajképek a hip-hop kultúra hőseit ábrázolják. Snoop Dogg, 50 Cent, Common, Kanye West, Reverend Run, Duke, Lil Jon, Don „Magic” Juan, Whoo Kid, Marc Ecko és Russell Simmons portréinak megfestését Melamid fia, a hip-hop zenei video klipeket rendező Dan „Dan the Man” Melamid tanácsolta. A festő 2003 és 2005 között, két évig dolgozott a 12 képen. Hosszú időt töltött az egyes előadóművészekkel, fényképezte és rajzolta őket. A téma különösen aktuális az erős hip-hop kultúrával rendelkező Detroitban. A kiállításnak otthont adó Kortárs Művészeti Múzeum vezetői azt remélik, hogy a világhírű művész munkái új dimenziókat nyitó dialógust indítanak el és új közönségréteget csábítanak intézményükbe. Valóban, a kiállítás látogatói között rengeteg az olyan fiatal, aki talán még sohasem járt múzeumban, művészeti galériában.
Museum of Contemporary Art, Detroit
Najmányi László: Szent hip-hop!: Alex Melamid új festményei
Amikor 1980 őszén először utaztam a kanadai Torontóból New Yorkba, meglátogattam a Feldman Galériát a SoHo-ban. Andy Warhol a 20. század híres zsidóit ábrázoló portrésorozatára...