Najmányi László:Táncra csábítani a szellemeket – Metropolitan Museum of Art, New York

Papua Új Guinea független ország, amely New Guinea, a több mint 50 000 éve lakott óceániai sziget keleti felét foglalja el. A sziget nyugati oldalán a korábban Irian Jayának, most Papuának nevezett indonéz tartomány foglalja el. A sziget keleti oldalán alakult, 6 millió lakosú országban 820 nyelvet beszélnek és legalább ennyi kulturálisan elkülöníthető népcsoport él itt, nagy részük még mindig a nehezen járható dzsungelek mélyén. Ez a Föld egyik legkevésbé ismert területe. Noha színes madártollakat kereső maláj kereskedők már 5000 évvel ezelőtt is gyakran látogattak ide, a szigeten csak a 19. században jelentek meg az első európai kutató expedíciók. 1933-ig kagylópénz jelentette a területen az egyetlen fizetési eszközt. Papua New Guinea 1975-ben nyerte el függetlenségét Ausztráliától. 
A papua faragványok rövid életűek. A rovarok és a párás, forró levegő gondoskodnak arról, hogy még a legkeményebb fából faragott maszkok, totemek, evezők, pajzsok, történetmesélő táblák, fából készült dobok, fuvolák is néhány év alatt szétporladjanak. Istenük vonzerejében nem bízó, a helyiek által fehér disznóknak nevezett keresztény misszionáriusok egészen a legutóbbi időkig faragványok tízezreit vetették a tűzre, hogy aztán gyakran a törzsi vacsorák étlapján találják magukat. Hasonlóképpen a misszionáriusok a benszülöttek zenéjét is igyekeztek elhallgattatni, helyettük keresztény himnuszok éneklésére késztették a vonakodó helyieket.
Michael C. Rockefeller, New York állam kormányzójának fia 1961-ben, a New Guinea délnyugati részén élő asmat népcsoport kultúráját tanulmányozta. A part közelében hajózva kéttörzsű, kivájt fatörzsekből készült kenuja felborult és megfeneklett. A fiatal bankár a partra úszott segítségért. Többé nem került elő. Egyes források szerint a vízbe fulladt, mások azt állítják, hogy ő is a benszülöttek kondérjában végezte és fejét egy asmat falu közepén álló koponyafán lógva találták meg. Az asmat törzs teljes egészében a kannibalizmus által inspirált művészetét a hatóságok betiltották, csak negyed századdal később, az 1980-as évek közepén, jezsuita közbenjárásra engedélyezték újra egyes művészeti ágak gyakorlását, de a csont és koponya motívumok hamar újra feltüntek az asmat batikokon. Az emberevés ősi szokását egyes nehezen megközelíthető vidékeken még mindig gyakorolják.
A New York-i Metropolitan Museum Coaxing the Spirits to Dance című, 2007 december 2-ig látogatható kiállításának darabjai nagyrészt a múzeumnak adományozott Rockefeller gyűjteményből kerültek ki. A kiállításon látható 30 fénykép a 19. század végén, a 20. század elején készült, amikor a szigetlakóknak még alig volt kapcsolata a fehér emberrel. Művészetük mindmáig vallási indíttatású. Úgy gondolják, hogy a műtárgyakba szellem, őseik szelleme, megölt és megevett ellenségeik szelleme, vagy a számtalan dzsungellakó és a folyókban élő szellem valamelyike költözik. Különleges varázsmaszkokat faragnak rituális táncaikhoz. Hitük szerint, ha valamelyik ártó szellem megpillantja a maszkok egyikét, bele költözik, táncolni kezd és halálra táncolja magát. A civilizációtól távol élő pápua törzsek férfitagjai úgynevezett ’hosszú házakban’ élnek, ahová nők és gyermekek nem léphetnek be. A belső térben kialakított oltárokat gazdagon faragott és ragyogó színekkel kifestett történetmesélő, vagy szellem táblák díszítik. Különleges, halucinogén növények fogyasztásával járó rituálékkal veszik rá a szellemeket, hogy a táblákba költözzenek és ott is maradjanak. Hasonlóképpen, dobolással, szakrális ritmusok és dallamok alkalmazásával veszik rá a szellemeket, hogy a filigrán motívumokkal díszített furulyákba, dobokba helyezzék át otthonukat, természetfeletti hatalmat adva a hangszereken játszóknak. Hitük szerint bizonyos hangszerek, a bennük lakó szellem segítségével alkalmasak arra, hogy megöljék a törzs ellenségeit. A dzsungeleket járó expedíciók tagjai számos esetben számoltak be arról, hogy éjszakánként benszülött kísérőiket elrémítő dobszó hallatszott a táborukat körülvevő őserdőből. A kísérők nem attól tartottak, hogy támadás éri a tábort, hanem attól féltek, hogy a dobok szava megöli őket. Sok műtárgy csak egyszeri használatra készül, a ceremóniák végén, a beléjük költözött szellemekkel együtt megsemmisítik őket. Érdekes párhuzam, hogy az amerikai indiánokhoz, vagy a tibeti szerzetesekhez hasonlóan, színes homokszemcsék alkalmazásával a pápuák is készítenek homokfestményeket. A festmények készítéséhez használt homokot, mint a tibetiek, vagy a navajo indiánok a ceremóniák végén ők is összesöprik és a homokszemcsékbe, motívumokba csábított szellemekkel együtt a folyóba szórják, vagy a szélbe fújják. Bizonyos festmények homokját igyekeznek ellenségeik kondérjába csempészni, hogy megöljék őket, vagy rontást bocsássanak rájuk.
Metropolitan Museum of Art, New York