Metropolitan
Museum of Art, New York
Bár „kezdetben vala a szó”,
a legtöbb unatkozó ember írás helyett inkább rajzolgat, ha rajzeszközön és
rajzolásra alkalmas felületen kívül más kifejezési eszköz nem áll
rendelkezésére. Kardokat, páncélokat, képregényhősöket rajzolgat az iskolai
órát unó kisfiú, geometriai formákat, munkatársai karikatúráit, esetleg
erotikus ábrázolásokat az értekezleten unatkozó beosztott.
Hasonló
firkálmányokat találhatunk barlangok és börtöncellák falán, rajzolva, festve,
vagy vésve, s ugyancsak az unalom szüli a kortárs, fantáziáról ritkán árulkodó
graffitikat is a nagyvárosok falain. Az unalomból űzött rajzolgatással,
dekorálgatással sehová sem jutó gondolatainkat akarjuk leállítani.
Keresgélésre, megragadásra, megkaparintásra teremtett kezeinknek mozgásra,
agyunknak stimulációra van szüksége. A középkor földi örömöktől megfosztott,
sötét, hideg celláikba zárt szerzetesei is rajzolgattak, ez a képzelőerőt
viszonylag szabadon engedő tevékenység volt szinte az egyetlen
élvezet-forrásuk. A kódexmásolás csak a vallásuk titkainak megfejtése iránt
szenvedélyesen érdeklődők számára jelentett intellektuális élvezetet. Kevés
ilyen fanatikus akadt a világtól önként, vagy valamiféle kényszer alatt
elzárkózók között. A régi szövegek hangyaszorgalmú másolásának döglesztő
unalmát a legtöbben a betűk cizellálásával és a fejezeteket nyitó, miniatűr
képekként működő iniciálék rajzolásával próbálták elűzni. Az állatvilágból
kiemelkedő ember veleszületett díszítési vágyának eredeti funkciója a
párkeresés, az ellenkező nem figyelmének felkeltése volt. Ennek jeleit egyes, a
fészküket díszítő madarak esetében is megfigyelhetjük. A magát magányosnak érző
ember párkeresése később a szellemvilág, az Isten, az istenek felé fordult, a
szellemek, istenek figyelmének felkeltése volt díszítő tevékenységének célja.
Később az ábrázolás tudományának, a szellemi magasrendűségnek általában nem
tudatos fitogtatása is motiválta a rajzolgatás, díszítgetés tevékenységét, még
a szerénységet és ego nélküliséget elvben önként vállaló szerzetesek körében
is. A világi életben különösen a testileg torz, koruk hedonista test-ideáljától
eltérő testalkatú emberek fordultak a művészi, vagy annak szánt kifejezéshez
testi fogyatékosságuk valamiféle kompenzálására.
A középkor
művészetére gondolva elsőként faragványok, szobrok, korallképződményekhez
hasonlító templomépítmények, katedrálisok festett, vagy színes üvegdarabokból
összerakott ólomüveg ablakai, fal- és mennyezetfestmények jutnak eszünkbe.
Persze a középkori művészek rajzoltak is, még a festők, szobrászok,
templomtervezők is rajzolással kezdték munkájukat. A legtöbbet természetesen a
kódexmásolók rajzoltak, hiszen a másolásra kerülő ősi szövegeket valamilyen
személyes jeggyel akarták kezdeni. Nem kommentálhatták, nem értelmezhették,
saját szavaikkal nem vezethették be a szent írásokat, de képeikkel,
díszítményeikkel saját ízlésüknek megfelelő hangulatot ébreszthettek a
megváltásra áhítozó olvasókban a mennyei igazság befogadásához. Legtöbbünk
számára a reneszánsz előtti európai rajzművészet, s benne az egyéni zsenialitás
és személyesség sötét, ismeretlen terület. Ezért tűnik a New York-i
Metropolitan Museum Pen and
Parchment: Drawing in the Middle Ages
című kiállítása olyan sokkolóan megvilágosítónak. A mintegy ötven, ritkán látható, közel
öt évszázadnyi intervallumban született középkori rajz a műfaj reneszánsz-kori
virágzásának közvetlen előzménye. A kiállított, a reneszánsz alkotásokhoz
képest merev és meglehetősen otromba műveket vizsgálva megérthetjük a
reneszánsz vonzalmát az antik világhoz, az emberi test és a lineáris
perspektíva iránti érdeklődését. Megértjük, hogy a középkori művészeket
túlvilági célok motiválták: nem a földi, hanem a mennyei testek érdekelték
őket, noha a realizmus eszköztára fölött is rendelkeztek. Láthatunk
befejezetlen iniciálékat, amelyek a vonalhasználatot inspirálták.
Lélegzetelállító, 1260 körül készített rajz mutatja a strasbourgi katedrális
homlokzatát. Láthatjuk, ahogy a kódexek iniciáléi fokozatosan különválnak a
szövegtől és díszítményből teljes oldalakat elfoglaló illusztrációkká válnak.
Egy 11. századi francia kódex két oldalt illusztrációján a makabeusok üldözik
ellenfeleiket a dombos tájban. A pajzsok narancs és zöld színűek, egyébként a
vonalak dominálnak. Igen kifejező az üldözők és üldözöttek test-nyelve. Gyakran
nem látunk színeket a középkori illusztrációkon, mindent vonalakkal fejeznek ki
alkotóik. Egy 9. századi rajzon Szent Pál prédikál zsidóknak és keresztényeknek.
A svájci Szent Gall monostorában élő szerzetes, aki a képet rajzolta,
különleges tehetséggel ábrázolt hajat és szőrt, a szent tonzúráját és göndörödő
szakállát. Persze a katolikus ízlést a vonalak puritánizmusa helyett inkább a
felhasznált anyagok drágasága és a kivitelezés luxus minősége jellemzi.
Különösen az angolszász rajzművészekre jellemző a színes vonalak, a finom
árnyalatokban felvitt színek felületeinek és az aranyfüst gyakori
alkalmazásának mesteri elegyítése, ahogy azt az 1000 körül készült Canterbury
Evangélium lapjain megfigyelhetjük. A szószéken ülő Máté evangélista köntösét
teljes egészében kavargó, kék, zöld és vörös tussal rajzolt vonalak formálják
meg, a háttér mélyvörösét számtalan színből komponált architektúra határolja,
az evangélista egy aranyfüsttel bevont lapokból álló könyvön dolgozik. A 12.
században, a St. Albans kolostorban készült a Terentius római drámaíró
illusztrált műveit tartalmazó könyv, amelynek borítóját Terentius
elefántcsontból faragott relief portréja díszíti, a lapokon pedig klasszikus,
tintával rajzolt, tojástemperával színezett római motívumok keverednek a
középkor formavilágával. Nagy gonddal megrajzolt táblázatok, diagramok és
térképek demonstrálják az egyházi és világi tudósok világunkról és a kozmoszról
alkotott elképzeléseit. Egy 12. századi német Bencés monostor tudós szerzetese
az emberi anatómiát tanulmányozta rajzai segítségével. Ugyanebben a monostorban
készült Sevillai Izidor Etimologiáinak
kópiája, amelyen vörös tussal rajzolt táblázat demonstrálja fel a női és férfi
arc méretei hasonlóságának fokát. A 13. századtól a középkori rajzművészek
lassan előbújnak a névtelenségből. Matthew Paris angol művész munkásságát a
Madonna és a Gyermek portréi, valamint a felnőtt Jézust ábrázoló rajzok
szemléltetik. Az 1296-1354 között élt Opicinus de Canistris, az iniciálé és
térképrajzoláshoz is értő olasz hivatalnok rajzai a földi és az égi templomot
kapcsolatát mutatják, szemkápráztató virtuozitással.