Najmányi László: Tomma Abts

Üdítő autodidakta kívülállók művészetével találkozni. Hiányzik műveikből a művészeti iskolákból kikerült kiválóságok legtöbbjére jellemző sorozatgyártó hajlam. Remekül megtanultak széklábat faragni, de nehezen tudnak elképzelni egy, nem csak széklábakból álló világot. Az 1967-ben Németországban született, Londonban élő Tobba Abts autodidakta kívülálló, abból a konok, remeteszerű fajtából, akik évekig dolgoznak egy apró képen. A művészeti iskolákban megtanulható bravúros technika helyett fő erényei a gondolati mélység, türelem és kitartás. Munkáit áthatja egy csak befelé nézéssel elérhető, autisztikus minőség. Munkájának az ad értelmet, hogy nem fogad el pótlékot a valódi dolog helyett. Mint a posztmodern művészek legtöbbje, ő is egy rég lezártnak hitt művészeti irányzat felélesztésén és továbbfejlesztésén fáradozik. Absztrakt, a német expresszionista figurális festészetet opponáló képeket fest szigorú következetességgel. Ha lenne még értelme kategóriákat különválasztani, azt mondhatnánk, hogy nem művész, hanem formatervező, designer, aki ismétlődő, geometrikus elemekből építkezik. Marketingjét segítő monomániája könnyen tetten érhető: képei egységesen 48×38 cm méretűek, és mindegyiknek egy német keresztnév a címe. Kerüli a reprezentáció minden formáját. Műveiben nincsenek a természetre, a világra, témákra való hivatkozások. Egyedül önmagukat képviselik, kevés részlettel és szerető nosztalgiával. Az absztrakt művészet csak kiindulási pont, szellemi otthont adó hátország számára, amelynek törvényeit megszegésre valókként értelmezi. Komplex formák sokrétegű szöveteit festi, árnyalás és árnyékok alkalmazásával láttatja a mélységet. Gazdag, ugyanakkor neutrális színskálákkal, önmaga hibáin okulva dolgozik. A felületeket újra és újra átfesti, amíg ki nem kristályosodik a forma. Olajjal és akril festékkel egyaránt fest, kihasználva a vékony rétegekben felhordott olajfesték áttetszőségét és az akril drabális egyértelműségét. A New York-i New Museum új épületében rendezett, 2008. június 29-ig megtekinthető, első amerikai kiállítása csendes, szerény és finoman sugárzó. A kiállított 14, 1999 és 2007 között született, egyforma méretű festmény Mennyországba költözött szellemek reflexióinak látszik. Ez a művészet távol áll a manapság oly sok művész által kikerülhetetlennek gondolt népszórakoztatástól. Szerénységükből következően az egymástól távol elhelyezett festmények idegenekként simulnak a hatalmas falakra, ugyanakkor magukhoz vonzzák a tekintetet. Az ellentmondás az óriási kiállító tér és a képek önálló, apró világa között fokozza a feszültséget, új minőséget ad a munkáknak. Csíkok, ívek, körök, síkok és sokszögek rétegeinek meglepetésekkel teli kompozícióit láthatjuk, amelyek gyakran mintha egy még nem létező tudomány téziseit modelleznék három dimenzióban. A felületeket behálózó, a bőr hegeire emlékeztető bordázatok jelzik, hogy mindegyik formát újra és újra átfestette a művész, amíg az eredmény meg nem felelt tekintetének. Döntések, újraértékelések, javítások és megfeleltetések sorozata minden kép. Látszik, hogy a művész nem könnyen jutott el a végeredményhez. Tomma Abst tudja, hogy a 21. század embere nem tud viszonyulni az iróniához, ugyanakkor nem fogja vissza játékosságát. Olyan intellektuális játékot játszik szigorúan, amelynek a szabályait egyedül ő tudja. Korai, viszonylagosan egyszerű, kanyargós és organikus formákból szerkesztett képei Hans Arp biomorphikus absztrakcióit idézik. A később született, az op-arthoz közeli, a szemet könnyen becsapó munkák geometriája jóval bonyolultabb, mintha az orosz konstruktivizmus éledne bennük újra. A festmények hangulata egyszerre hasonlít az 1950 körül készült műszaki rajzok hangulatához és a 21. század számítógépes grafikáihoz. A tudatosság egyensúlyozza bennük az érzékiséget.
New Museum, New York