A turista megérkezik a fehér, vagy fekete homokos partú, bólogató pálmákkal díszített Karib tengeri szigetre, elterül a homokon, pancsol a tengerben. Esténként a szálloda éttermében a helyi lakodalmas rockra táncol idétlenül, koktélokat szopogat és hagyja, hogy az idétlenségén, formátlanságán, faragatlanságán titokban nevető benszülöttek kényeztessék. Esetleg a nyomor jelein fintorogva megnéz néhány helyi nevezetességet, giccses szuveníreket vásárol, aztán hazamegy és elmondja, hogy volt valahol, látott, megismert valamit.
Pedig mindössze annyi történt, hogy már kevesebbet tud a meglátogatott helyről, mintha oda sem utazott volna. Fogalma sincs a Karib szigetek sokezeréves történelméről, számtalan vallásának és türkizkék tengerének titkairól, a helyiek hagyományairól, művészetéről, gazdag kultúrájáról. Az utazás nem változtatta meg az életét. Élményei néhány digitális fényképben és esetleg egy kellemetlen hasmenés emlékében összefoglalhatók. A Brooklyn Museum Infinite Island: Contemporary Caribbean Art című kiállításán 14 szigetországban dolgozó, 45 Karib tengeri művész és a Dominikai Köztársaságban működő, formatervezőkből, fényképészekből és építészekből álló kollektíva munkái láthatók, köztük több olyan mű, amelyet a kiállítás számára rendelt meg Tumelo Mosaka kurátor. A kiállító művészek afrikai, ázsiai, esetleg őslakos indián származásúak. Gondolkodásukra nagy hatással vannak a gyarmatosítás, az európai ethosz nevében elkövetett népirtások, a rabszolgaság emlékei, a mindmáig működő faji diszkrimináció, a paradicsomi körülmények ellenére pusztító nyomor, a turistahordák kényeztetésére szakosodott helyi vendéglátóiparban elszenvedett megaláztatások. A kiállítás nem az egyes szigetek népművészetét akarja megmutatni, hanem inkább bizonyítékokat keres arra, hogy a térség művészei éppen úgy kapcsolatban vannak a kortárs világ-szellemiséggel, mint ahogy az egykori bolsevista diktatúrák szabad világtól cenzúrával, szögesdróttal, aknazárral elzárt művészeinek legjobbja is élő dialógust folytattak a külvilággal. A kiállításon látható legjobb munkák elvontak, legtöbbjük performance-alapú. Alexandre Arrechea kubai művész beállított fényépén sötét bőrű férfi fehér téglákat cipel, amelyek eltakarják az arcát. A kép utalás lehet Kuba pusztuló, modernista építészetére, vagy a szigetországban mindmáig élő rasszizmusra, vagy valami másra. Azzal, hogy a művész nem teszi nyilvánvalóvá képe jelentését, alkalmat ad a szemlélőnek a gondolkodásra. Egy másik kamerának szóló performance alkotója, José (Tony) Cruz Puerto Rico-i művész kosárlabdázó gyerekeket arra kért, hogy jelezzék az általuk dobott labdák útját a pályára szórt színes festékporral. A kosárlabda pálya döngölt földjére szórt színes csíkok kísértetiesen világítanak a sötét talajon. Jennifer Allora és Gillermo Calzadilla homokban hagyott cipőnyomokat változtatnak tiltakozó művészetté. Quisqueya Henríquez minden nyilvánvalóságot kerülő fotósorozata a Karib Éden turista csalogató fényképeit állítja kontrasztba a pusztuló Paradicsom valódi arcával, a polgárjogi küzdelem és lélekromboló nyomor képeivel. Létezik Karib tengeri identitás, de meghatározása komplex vizsgálatot igényel, hiszen első pillantásra nem könnyű kapcsolatot találni például Christopher Cozier trinidadi művész naplószerű rajzai és Jean-Ulrick Désert Haiti-i konceptualista önmagát tiroli bőrnadrágot viselve ábrázoló önportréja, Alex Hernandes Dueñas kubai alkotó szomorú, titokzatos videó munkája, vagy a jamaicai születésű Arthur Simms Dreamcatcher (Álomfogó) című, misztikus repülő szerkezete között. A kiállítás egy legizgalmasabb darabja Hew Locke jamaicai születésű, brit művész El Dorado című, monumentális, II. Erzsébet angol királynőt ábrázoló, sok ezer apró, műanyag játékból összeállított, monumentális mellszobra, amelyről nehéz eldönteni, hogy dicsőíteni, vagy inzultálni akarja az uralkodónőt. A Karib szigetvilág kortárs művészetének sokszínűségét bemutató kiállítás 2007 január 27-ig tekinthető meg.
Brooklyn Museum, New York