A rabszolgahajók a 16. században kezdtek érkezni az Újvilág kikötőibe. A kiirtott őslakos indiánok munkaerejének pótlására háromszáz éven keresztül szállították Afrikából a rabszolgákat. Egészséges, izmos férfiakra és fiatal, termékeny nőkre volt elsősorban kereslet, de hoztak gyermekeket is.
A rabszolgapiacokon a családokat általában elszakították egymástól. A tenyésztésre kiválasztott férfiakat és nőket tulajdonosaik párosították egymással. A párok kényszerkötelékét a Szeretet Istenének ájtatos papjai szentesítették. A Közép- és Nyugat-Afrika országaiból elrabolt emberek között a helyi vallások sámánjai és varázslói is voltak. Az Újvilág rabszolgáinak megtiltották vallásuk gyakorlását, a legtöbb rabszolgatartó még azt sem engedélyezte, hogy esténként táncoljanak, zenéljenek, énekeljenek. Fel kellett venniük gazdáik vallását. Az évezredes, génekben rögzült hitrendszereket azonban még a Szent Inkvizíció kínzóeszközei és máglyái sem tudtak kiirtani. Hogy a keresztény papok éberségét kijátszák a rabszolgák a keresztény szentek nevét adták az afrikai isteneknek, démonoknak, szellemeknek és a keresztény legendákat saját vallásaik szent történeteivel ötvözték. Így alakultak ki az Újvilág szinkretikus vallásai, a kubai santeria, más néven lukumi, a Kubában és Braziliában egyaránt gyakorolt umbanda, palo myombe és palo monte, a brazíliai candomble, a jamaikai obeah és a Haiti szigetén és az USA déli államaiban elterjedt vodoun, közismertebb nevén voodoo is.
A voodoo vallás gyökerei a nyugat-afrikai Beninbe (régebbi nevén Dahomey) nyúlnak vissza, ahol ez a több ezer éves, régebben Afrika nagy részén, Egyiptomban és a Homérosz előtti Görögországban is népszerű hitrendszer ma államvallásnak számít. A voodoo-t sokáig sátánista kultuszként emlegették és csak az utóbbi néhány évtized tudományos kutatásai oszlatták el némileg az áltudományos könyvek százai és hollywoodi filmek tucatjai által terjesztett rágalmakat és félremagyarázásokat. New Orleansból és Lousiana állam más településéről kiindulva a voodoo vallás a 21. századra az Egyesült Államok egész területén szétterjedt. Növekvő népszerűségének egyik titka az európai tudományra, gondolkodásra és a zsidó-keresztény kultúrára alapozott globális civilizáció egyre gyorsuló elembertelenedése. A jellegzetes voodoo szakrális ritmusok először a 20. század elején született jazz zenében jelentek meg, ma már az elektronikus zenében is felbukkannak. Sokat tett a vallás népszerűsítéséért az ugyancsak 1900 körül született delta blues is. Számos déli blues énekes, például Robert Johnson és Muddy Waters számaiban találhatók rá utalások. A déli államokból elindult művészek révén a kortárs amerikai képzőművészetben is megjelentek a voodoo ikonográfiára utaló motívumok – elég Julian Schnabel, vagy Jean-Michel Basquiat művészetét említeni példaként.
A New Orleans-ba érkező utazó első élménye a szüntelen, párás hőség, a szemmel alig látható, a legsűrűbb szövésű szúnyoghálón is átjutó, kellemetlen csípésű rovarok. Északról érkezve az akklimatizálódás hetekig is eltarthat. Ha a felszínnél több is érdekel bennünket, erre a vidékre sem érdemes csak néhány napra jönni. Itt mindenki izzad, a mindent átható meleg nedvesség az őslevesre emlékeztet, amelyből az élet született évmilliárdokkal ezelőtt. A nedvességtől még a halottak sem tudnak elszökni. A magas talajvízszint miatt az 1-es számú St. Louis temető sírjainak legtöbbje a felszín fölé épült. A katolikus temető protestáns szekciójának földbe ásott sírjait vastag kőlapok fedik. Esős éjszakákon hallani lehet, ahogy a talajvíz által megemelt koporsók a kőlapokhoz csapódnak. A sírokra firkálást tiltó táblák ellenére egyes sírokat krétával rajzolt X-ek jelölnek. Ezekben a sírokba voodoo papokat és papnőket temettek. Az egyik fehérre meszelt sírt, amelyben a legendák szerint Marie Laveau, a 19. század közepén élt voodoo királynő nyugszik, vörös krétával rajzolt X-ek százaival jelölték meg. Marie Laveau mágikus hatalmáról máig élő legendák szólnak, amelyek szerint rabokat szabadított ki a börtönökből, halálos betegeket gyógyított meg, kivégzetteket támasztott fel, látta a múltat és a jövőt, és átkokkal ölt. Számos könyvet írtak róla, amelyek közül Carolyn Morrow Long: A New Orleans Voudou Priestess (Egy New Orleans-i voodoo papnő) című biográfiája a leghitelesebb. A sír körül gondosan elhelyezett tárgyak: virágok, gyertyák, házilag készített ételek, szétázott szivarok és marihuánás cigaretták, egymáshoz kötözött gallyak, csirkecsontok, porcelándarabok, dobozos sörök, celofánzacskókban sós kekszek, mutatóitól megfosztott ébresztőóra, konzervdobozokban alvadt csirkevér. Ezeket a tárgyakat a hívők gris-gris-nek, áldozatoknak hívják. A temetőben, a hatósági tilalmak ellenére éjszakánként voodoo szertartások folynak.
Akit közelebbről érdekel a voodoo vallás, látogassa meg a közeli francia negyedben lévő Voodoo Történelmi Múzeumot (New Orleans Historic Voodoo Museum, 724 Dumaine Street; (504) 680-0128, voodoomuseum.com). A mindössze két, tárgyakkal zsúfolt szobából álló múzeumot 1972-ben alapították. Nem tudományos intézmény, inkább a soha sem intézményesült voodoo vallás egyik szent helye. Pontosan tükrözi a mindmáig változó, gazdagodó hitrendszer népi jellegét. Itt nincsenek aranykelyhek, drágakövekkel ékesített kegytárgyak, nagy művészek alkotta szobrok, festmények, gazdagon hímzett miseruhák, pompa, áhítat, fennköltség. Erre a vallásra az a jellemző, hogy a legegyszerűbb, legközönségesebb tárgyakba költöztet lelket. Kereszt alakban, rongyokkal összekötözött csirkecsontba és villába, tűkkel átszúrt rongybabákba, szegekkel átlyuggatott konzervdobozokba, fényképekre ragasztott marihuánás cigarettákba. A tárgyak triviálisak és éppen banalitásuk miatt félelmetesek. Fogatlan emberi koponya egyik szemüregében körte alakú kő jelképezi az életet, az üres szemüreg a halált. Sörösüvegbe erősített, rozsdás, kicsorbult késpenge, patkánykoponyákból, színesre festett parafa dugókból és sörösüveg kupakokból készített nyaklánc. Számos kép ábrázolja a voodoo által az afrikai kígyó istennőnek átminősített Szűz Máriát. Kártyalapokon a fekete cilinderes Baron Samedi, a haláldémon, és az ugyancsak fekete cilindert viselő Baron Cim, a temetők istene. Kabbalisztikus ábrákra emlékeztető, pamutkendőkre csirkevérrel festett loa szimbólumok. Korábban számos karikatúra jelent meg a fehéreknek szánt újságokban, magazinokban a feketék otromba babonáknak minősített vallásairól. A voodoo hívei úgy ártalmatlanították a gyalázkodást, hogy egyszerűen lemásolták ezeket a gúnyrajzokat: csontokat tűztek a hajukba, fejükre zsírosbödönökből készített koronákat illesztettek, ajkaikat fehérre festették. A karneválok megváltoztatva mutatták a társadalmi rendet: a rabszolgák királyoknak és királynőknek öltöztek, rokokó ruhákba öltözött, fehérre festett arcú, fehér parókás szolgák hódoltak nekik.