Ha a Sziget Fesztiválról van szó, akkor sokaknak dereng azért, illetve maga a rendezvény is aktívan kommunikálja magáról, hogy nemcsak a bulizásról, a koncertekről és a fogyasztásról szól ez az egy hét. Évek óta fontos számukra a rendezvényen belül illetve a kampánykommunikációban, hogy ők is a társadalmi felelősségvállalás, ahogy ők nevezik, Love Revolution támogatói, sőt résztvevői.
Idén például igencsak felforgatta a rendezvénnyel összehangolt (annak idejére, illetve azt felvezetendően időzített) Coca-Cola kampány az ország, de legalábbis a főváros közéletét, amelynek keretében vidáman – és különböző összeállításban – ölelkező párok a cég üdítőitalait fogyasztják. A Szigeten, ahol a kezdetek óta a legfontosabb üzenetek egymás elfogadása és az egyenlőség (emlékszünk még olyan jelszavakra a ‘90-es évekből, mint: Te is más vagy, te sem vagy más, vagy Kell egy hét együttlét?), és ahol az egyetlen LMBTQ helyszín egyben az egyik legnépszerűbb is: a Magic Mirror, szóval ott egy ilyen üzenet, kép a lehető leghétköznapibb jelenség. A magyar átlag-közéletet viszont kettéválasztotta, mint Mózes a tengert. A cég kénytelen volt eltávolítani a városból az azonos nemű párok plakátjait és maradt a kólásüveg a szivárványos háttér előtt, minden más pedig a Sziget ,,falai” közé szorult. (Bár a cég kommunikációja szerint eredetileg is így tervezték a kampányt.) Itt szerencsére a társadalmi érzékenyítésre többféle helyszín, program és egyéb lehetőség is elérhető, és a közönség is sokkal nyitottabb és befogadóbb.
Az egyik legfontosabb ilyen helyszín talán a Sátor határok nélkül és a Civil Sziget. Bár évről évre felmerül, hogy kik azok a szitizenek, akik valóban meglátogatják ezeket a helyszíneket, de arra járva igenis azt lehet látni, hogy bár nem tömött sorokban, de van érdeklődés, szép számmal. Ami egyébként ezeknek a témáknak pont jót tesz, hiszen tömegben nem lehet elmélyülni, odafigyelni. Előbbi sátor (idén új helyszínen) ez alkalommal is érintett olyan témákat, mint a bevándorlás, a politika, a néprajz, stb. Itt fontos megemlíteni, mert lehet hogy sokan nem is sejtik: nemcsak a zenei fellépők érkeznek külföldről, hanem a különböző civil résztvevők is, például a Sátor határok nélkül egyik visszatérője évek óta a párizsi Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum. De itt lehetett találkozni a Trafó Kortárs Művészetek Háza művészeti vezetőjével is, és az erőszakmentes kommunikáció mibenlétével is meg lehetett ismerkedni.
Közvetlenül e mellé a helyszín mellé települt az idei év egyik legizgalmasabb újdonsága, a Sziget Portal, amelyen keresztül egy nemzetközi kezdeményezésbe kapcsolódhattunk be. Az aranyra festett konténer valójában stúdió, videószoba, amelybe belépve a világ különböző tájain hasonló konténerekbe belépő emberekkel létesíthettünk kapcsolatot, egészen a válságzónáktól a jóléti társadalmak területéig, és beszélgethettünk velük, mintha csak egy térben volnánk.
A Civil Sziget maradt a helyén, de sokkal nagyobb lett és mindenhol Green Sziget feliratokkal határolták körül, ezzel is jelezve, hogy nemcsak a társadalmi, hanem a környezeti problémákra is fel szeretnék hívni a figyelmet.
Itt találkozhattunk egy művészeti-társadalmi határterületen mozgó szereplővel, a f***k-kal, vagyis a független képzőművészeti tanszékkel. A Menesi Attila vezetésével működő kezdeményezésről, a repülő művészeti kurzusokról (flying art courses) és a nyári workshopokról bővebb információ itt olvasható. Kitelepülésük a tavalyi Bánkitó Fesztiválos jelenlét után a Szigeten az első volt ebben a formában, és ahogyan a többi művészeti helyszínen is történt, ők is lehetőséget teremtettek az interaktív részvételre: tematikus napjaik keretében különböző workshop-performansz jellegű eseményekbe kapcsolódhattunk be, melyek a gender-kérdésekre, a különféle társadalmi csoportok, a közszolgálat helyzetére, illetve a társadalmi érvényesülés lehetőségeire kérdeztek rá. Ezeket a kérdéseket minden nap más művész – Kis Judit, Poór Dorottya, Tüdős Anna és Monhor Viktória – gondolta tovább. Az, hogy a f***k a Civil Szigeten belül szerepelt, figyelembe véve az általuk felvetett társadalmi-politikai kérdésköröket, akár még úgy is értelmezhető, hogy a mai helyzetben már egy kritikai attitűdöt képviselő képzőművészeti projekt létrehozásához, de még befogadásához is civil kurázsi kell, sőt, majdhogynem aktivizmusnak tekinthető.
Az évek óta stabilan megjelenő művészeti helyszín, az ArtZone tavaly kapott új gazdát, a Medence Csoport és Gacs Zsófi személyében, akik az idei évre még színesebb programot állítottak össze. Természetesen most is sok volt a visszatérő szereplő, de egyik évről a másikra nem lehet lecserélni a teljes résztvevői kört, meg persze nem is szükséges. A szervezők igyekeztek idén is beemelni minél több új résztvevőt, a legüdítőbb mégis az, amikor egy régi szereplő képes előrukkolni valami újjal: ilyen volt idén például a Telep sátra, ahol tavaly a művészeti színtér független aktoraiból nyílt kiállítás, idén viszont pólókat lehetett szitázni.
Az acb galéria ezúttal már nemcsak performanszokkal, hanem egy saját sátorral is jelen volt, ahol workshopoknak adott helyet, de még ez is inkább a performansz határát súrolta. A Kopeczky Róna szervezésében megvalósult programok között szombaton például techno zenére lehetett kenyeret gyúrni, ami azért is frappáns akció, mert az ArtZone kezdetektől fogva a Colosseum techno helyszín mellett helyezkedik el. Ezzel a lokációval sokszor küzdöttek már a szervezők az évek során, de ritkán sikerült ennyire jól reagálni erre az amúgy kikerülhetetlen körülményre. A workshopot vezető Bozzai Dániel manifestójában külön kiemelte, hogy a techno-kenyérgyúrás aktusa az önellátásra, a fenntarthatóságra, az emberiség élelmezésének problémájára is felhívja a figyelmet, és egyúttal reflektál a manapság oly divatos kézműves forradalomra is. Szabó Eszter Ágnes a túlélési konyha jelenségeit vizsgálta, szintén a fenntarthatóság illetve a menekültválság kérdéskörére reflektálva, kalózreceptek alapján. Németh Ilona Eastern Sugar című akciója a kelet-európai cukorgyárak felszámolásának hátterét, társadalmi hatásait tematizálta – ezt a projektjét amúgy a térség több városában is bemutatta már.
Szuper szórakoztató volt a belga Les Espaces Cyclophones csoport akusztikus-interakítv installációja. A roncsbiciklikből épült játszótér kiváló apropó volt arra, hogy a fesztivál forgatagában kicsit megálljuk és fókuszáljunk valami csendesebbre, lassabbra. Az installációra szerelt fonendoszkópoknak köszönhetően még a szomszédos techno helyszín sem volt zavaró.
A vizuális művészeti helyszínek szemléjéből persze nem hagyható ki a Múzeumi Negyed sem, ahol az intézmények képviseltették magukat könnyed DIY, illetve bemutatkozó programokkal, szelfifallal. A Capa Központ például a számunkra talán agyon-reprezentált, közben mégis megunhatatlan magyar fotóriporterről hozott egy összeállítást, a legismertebb, általa készített képekkel és egy levélrészlettel a névváltozásáról, amely talán a tapasztaltabb rajongók számára is újdonság lehetett. Innen nem messze állt a Tiny Bauhaus, egy VR-élménynek helyet adó, 3D nyomtatóval készült kis konténer, amely a 100 éves építészettörténeti évforduló alkalmából járja a kontinenst.
A társadalmi felelősségvállalás kérdéséhez visszakanyarodva, végül alá kell húzni: az egész fesztivál területén komoly hangsúlyt kapott a környezetvédelem, a környezettudatosság. Erre rímelő installációkat is lehetett látni, mint például a David Attenborough képmását mintázó, hulladékból készített panel. Emellett a Dan Panaitescu Nagyszínpadon, a Love Revolution keretében majdnem minden este valamely mozgalom, közösség, alapítvány szószólója kapott 10 percnyi lehetőséget. Többek között Jane Goodall is megoszthatta gondolatait a szigetlakókkal. Ez a pár perc is megidézett valami ahhoz hasonlót, amit a Glastonbury közönsége élhetett át, amikor az említett brit természettudós a fesztivál végén megjelent a színpadon. Igaz, a Sziget vállalásai és hirdetett missziója ellenére a környezettudatos fesztiváltól még nagyon nagyon messze van, a szemléletformálás jegyében igyekszik legalább a kommunikációjában közvetíteni ezeket a gondolatokat. Tényleges lépésekből azonban még nagyon sokat kell tennie.
Nyitókép: Jump practices / Monhor Viktória: Ugrás a semmibe. Ugrásgyakorlatok / független képzőművészeti tanszék: social b%dy lessons, fotó: f***k, 2019
