A „Not surprised” kezdetű levél szerzői szerint az erőszak és elnyomás mindennapos volt ezen a területen.
A nagyhatalmú filmproducer, Harvey Weinstein bukásával kezdődő és Hollywood kikényszerített önvizsgálatával folytatódó botránysorozat elérte a kortárs képzőművészet világát is. Amint erről az Artportal beszámolt, hasonló természetű okokból a minap Knight Landesman, az Artforum egyik kiadója is lemondásra kényszerült.
A nemzetközi filmes világban évtizedek óta (de valószínűleg a kezdetektől fogva) jelen lévő, nagyszámú, és sokszor hatalmi arroganciával „megtámogatott” szexuális zaklatás felszínre kerülésében óriási szerepe van a médiának, az ügyek tovaterjedésében pedig a közösségi média sajátos működési mechanizmusainak. Az utóbbi felgyorsítja és elősegíti a téma hullámainak terjedését, és egymás után törik meg az egykor megtámadottak, molesztáltak vagy „csak” megalázottak az omertát, vagy az önmagukra kényszerített hallgatást. A helyzet már-már paradigmaváltás felé mutat – ami elsősorban a hatalmi viszonyok témáját feszegeti. Kérdés persze, meddig érnek el ezek a hullámok. Eljutnak-e a dolgok abba a fázisba, ahol teljesen új játékszabályok írásáról, a két nem társadalmi pozícióinak és gazdasági súlyának átgondolásáról, alapvető változásokról lesz szó, vagy a botrányok elülésével a hatalmi és társadalmi struktúrák mozdulatlanok maradnak, legfeljebb itt-ott komolyabban veszik majd az intézményi etikai kódexeket.
Ami a képzőművészet világát illeti, az Artforum említett botránya nyomán 150 kurátor, képzőművész, múzeumigazgató aláírásával született egy olyan nyílt levél (vagy inkább kiáltvány?), amely alapvető változásokat sürget. A szöveg a hétfői Guardian-ban jelent meg, és aláírói között olyanok vannak, mint Cindy Sherman amerikai fotóművész, a Turner-díjas Helen Marten, a kubai-amerikai művész, író és kurátor Coco Fusco vagy Sadie Coles brit műkereskedő és galériatulajdonos. Jelenleg 2000 aláírásnál tart a szöveg és várhatóan bővülni fog még a lista. Az eredeti levél itt olvasható, és írható alá: http://www.not-surprised.org/home/.
A levél felütése meglehetősen erős: „Mi olyan galéristák, művészek, szerkesztők, kurátorok, igazgatók, művészeti adminisztrátorok, asszisztensek és gyakornokok – a művészeti világ dolgozói – vagyunk, akiket fogdostak, lebecsültek, zaklattak, gyerekként kezeltek, leszidtak, megfenyegettek, és megfélemlítettek olyanok, akik hatalmi pozícióban vannak és akik ellenőrzésük alatt tartják a forrásokat.
Lakatot tettünk a szánkra a ránk nehezedő hatalmi nyomás, valamint az olyan ígéretek miatt, amelyek intézményi hozzáféréssel és szakmai előrejutással kecsegtettek.
Nem hallgatunk tovább a művészeti világban jelen lévő szexuális zaklatásokról.”
Nem meglepő, hogy a levél terjedésének, terjesztésének platformja a közösségi háló különféle fórumai lettek, és persze egy hashtag is megjelent: #notsurprised („nem vagyok meglepve”). A hashtag, amely elég egyértelműen utal Jenny Holzer amerikai képzőművész szövegalapú művére (Abuse of Power Comes as No Surprise, 1980-) is, alapvetően azt üzeni, hogy a hatalommal való visszaélés nem újdonság, és hogy az előrejutásért kért, követelt szexuális szolgáltatás közismert dolog. Ám a levél írói jelzik azt is, hogy a visszaélések összefügghetnek a hierarchikus viszonyokkal, egy személy nemi identitásával, testi adottságaival, társadalmi státuszával, de akár vallásával vagy állampolgári jogállásával is.
A szöveg valódi változásokat is követel:„Egy kiemelkedő magazin egyik kiadójának lemondása még nem oldja meg a művészeti világ azon sokkal nagyobb és alattomosabb problémáját, hogy az etikus viselkedést háttérbe szorítva, érvényben tart egy öröklött hatalmi szerkezetet. A most felszínre került abúzushoz hasonló esetek működési területünkön gyakorta és széles körben előfordulnak. Minket elhallgattattak és kiközösítettek, betegnek minősítettek, azzal intéztek el, hogy ‘túlreagáljuk a dolgot’, és amikor megpróbáltunk valamilyen szexuálisan erőszakos viselkedés miatt szót emelni, megfenyegettek. Nem hallgatunk tovább.”
Sarah McCory, a londoni Goldsmith Egyetem Kortárs Művészeti Központ igazgatója a Guardian újságírójának elmondta, hogy a levél szövege napokon át zajló kommunikáció során alakult ki, amelyet a művészeti szcénában tevékenykedő nők folytattak a Whatsappon, a szexuális zaklatások témakörben.
Valerie Werder művészeti író számára – aki a Knight Landesman elleni kereset egyik benyújtója volt – az jelentette az utolsó cseppet a pohárban, ahogyan az Artforum kezelte a Landesmannal kapcsolatos ügyeket. „Nagyon csalódott voltam, mert úgy tűnt, nem akarják vállalni a felelősség rájuk eső részét” – mondta.
A szöveg felszólítja a művészeti élet aktorait, kiemelten is az intézményeket, azok kuratóriumait, elnökségeit, hogy gondolják át a felelősségüket a probléma kialakulásában, és azt is, hogy miként fogják kezelni ezeket az ügyeket a jövőben.
A hetek óta tartó érzékeny és felfokozott hangulatban most nagy figyelem irányul a szexuális zaklatások, a hatalommal való visszaélések tényére, de ettől még a további lépések, folyamatok nem lesznek egyszerűek. Ezt jelzi Emma Astner, a Glasgow-i Koppe Astner galéria társalapítója is, amikor a példa nélküli szöveghez fűzött reményeiről ezt mondta: „Nincs egyetlen érvényes megoldás, mert a probléma sokféle módon és mélyen a társadalomba ágyazódott, úgyhogy megoldani is csak különféle megközelítésekkel lehet. De ezt csak egy módon tudjuk elkezdeni, ha beszélünk róla.”
A cikk nyitóképe: Abuse of Power Comes as No Surprise, 1982 by Jenny Holzer
