A cikk eredetijét a cseh Artalk.cz közölte, egy bevezetővel, amely magyarul itt olvasható.
A Magyar Nemzeti Bank nagy mennyiségű közpénzt, eddig több mint kétmilliárd forintot költött el az elmúlt, nagyjából két év során, zömmel kortárs műalkotásokra. A beruházás nagyléptékű, különösen a Nemzeti Kulturális Alap éves, múzeumi gyűjteményezés támogatására szánt költségvetésével összevetve. 2019-ben a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum éves jelentése szerint 21.800 000 forintot kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól, hogy magyar művészek alkotásait vásárolja meg. Az MNB-Ingatlan Korlátolt Felelősségű Társaság eközben 350 millió forintért vett 45 darab Fajó János művet, amit aztán újabb vásárlások sora követett. Vizi Kata, az MNB által létrehozott kiállítóhely, az Ybl Budai Kreatív Ház művészeti vezetője a projektet mecenatúraként[1] illetve a COVID-19 járvány idején a művészeti színtérnek nyújtott támogatásként[2] mutatta be. Bár a vásárlások már 2019-ben elkezdődtek, mielőtt a járvány kitört volna Magyarországon, a programról csak kevés információt lehetett fellelni.
A Magyar Nemzeti Bank 2014-ben indította el az Értéktár Programot, melynek célja az volt, hogy a huszadik század során külföldre került, magyar művészek által jegyzett fontos műveket megvásárolják és magyar múzeumokban helyezzék el letétbe. A program, amelynek során a Nemzeti Bank 100 millió eurót tervezett elkölteni műtárgyakra, 2018-ban azonban véget ért, és a befejezéséig 13 milliárd forintot költöttek el, ami kevesebb, mint a tervezett összeg fele.
A kormány 2010-ben hozta létre az egészségügyet, az oktatást és a kultúrát magába foglaló Emberi Erőforrások Minisztériumát. “Pillanatok alatt kiszervezték a kultúra finanszírozást és a kultúráról való döntéshozatalt a minisztérium alól. Az a mód, ahogyan 2007-ben a minisztérium még beleszólhatott a kultúrával kapcsolatos iránymutatásokba, az ma már nem létezik. Ez azzal járt, hogy a kultúra különböző területeinek élére kinevezték például Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria igazgatóját vagy Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, aki most már a Színház-és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának is az elnöke. Ami igazán formálja a kulturális színteret, az a kormányhoz közeli befektetők érdeke, ebben az összefüggésben látom a Magyar Nemzeti Bank szerepvállalását is.” – mondta Mélyi József művészettörténész, kritikus, aki az elmúlt tíz évben számos esszét publikált a magyar kulturális politikáról. Ezek tükrében érthető, hogy amikor Matolcsy György, a Nemzeti Bank elnöke gyűjteményépítésbe akart fogni, senki sem állt igazán az útjába.
Háromtagú kuratóriumot állítottak fel, melyben helyet kapott dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, Keserü Katalin művészettörténész, valamint Spengler Katalin művészeti író, műgyűjtő, a Tate Modern és a Centre Pompidou vásárlási bizottságának tagja. A kuratórium művészeket ajánl a vásárlónak, amely a szerződések szerint a Magyar Nemzeti Bank ingatlanokkal foglalkozó cége. Bár létezik egy másik bizottság is az MNB belső körében, úgy tűnik, hogy a végső döntést Matolcsy György hozza meg, aki a gyűjtemény karakterét befolyásolja, ahogyan arra utalt valaki, aki ismeri a kiválasztás folyamatát.
Megkerestem Spengler Katalint, de az MNB-vel kötött szerződésére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. Így egy másik kuratóriumi taghoz, dr. Fabényi Juliához fordultam kérdéseimmel. “Felkérésünket követően mindhárman letettünk egy gyűjteményezési koncepciót, akkor függetlenül egymástól. De már az alapján is nyilvánvaló lett, hogy ugyan három különféle ízlésről, de alapjaiban nagyon hasonló szempontokat követve gondolkodunk a kortárs művészetről. A művészek kiválasztásánál és ezzel a beadási folyamatot is követve minden szempontból konszenzus volt abban, kiket tartunk mérvadónak, kiknek a műveit tartjuk elengedhetetlennek, hogy a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményébe bekerüljenek.” – nyilatkozta Fabényi a művészek kiválasztásának módjáról.
Néhány újságcikkben lehetett olvasni a vásárlásokról, amelyekből következtetni lehet a beruházás mögötti ízlés-preferenciára. A neoavantgárd generáció művészei, közöttük Maurer Dóra, Lakner László, Bak Imre, Nádler István és Keserü Ilona festményei is bekerültek a bank gyűjteményébe. A bank a fiatalabb generáció alkotói közül például Szinyova Gergő és Nemes Márton műveit vásárolta meg. Az aktuális magyar jogszabályok szerint a 100 millió forint alatti vásárlásokat nem kötelező automatikusan nyilvánosságra hozni. Bár ez a cikk a gyűjtemény kortárs alkotásaira koncentrál, meg kell említeni, hogy a Nemzeti Bank olyan klasszikus alkotók művei közül is vásárolt, mint Korniss Dezső vagy Rippl-Rónai József.
Pados Gábor, az acb Galéria alapító tulajdonosa, aki Bak Imre festőművészt is képviseli, így nyilatkozott: “Lehetetlennek tartom röviden összefoglalni egy olyan kezdeményezésről a véleményem, amire még sohasem volt példa a magyar kortárs képzőművészeti szcénában. Sem a mértékében, sem a kvalitásában. Tovább nehezíti a rövid vélemény-nyilvánítást a rendkívül polarizált kulturális és politikai közeg, ami jellemzi a magyar viszonyokat. Az MNB kortárs műtárgyvásárlási projektjét az utóbbi 20 év egyik legpozitívabb jelenségének látom. Ennek a kifejtése sokkal összetettebb annál, mint hogy néhány mondatban elmondható legyen.”
Más galeristákat is megkérdeztem a programról, de nem szerettek volna névvel szerepelni a cikkben, illetve volt olyan műkereskedő, aki arra hivatkozott, hogy szeretné a művészei érdekeit védeni, amennyiben tőle is vásárolna a jövőben az MNB.
A közpénzek elköltésének aránytalanságai jól láthatók a kultúrának egy olyan kicsi, és korábban csekély figyelemben részesített területén,mint amilyen a kortárs képzőművészeti szcéna. Néhány galéria az éves forgalmának többszörösére tett szert az MNB vásárlásainak köszönhetően. “Megjósolhatatlan jelen pillanatban, hogy egy ilyen egyszeri, radikális beavatkozás hogyan fogja a művészeti piacot befolyásolni. Az biztos, hogy a piac organikusan nem így fejlődik. Lehet, hogy pozitív hatásai lesznek a vásárlásoknak, mert az árak emelkedtek, de ez egyelőre beláthatatlan” – kommentálta a projektet Bencsik Barnabás, a Glassyard Gallery vezetője, a budapesti Ludwig Múzeum korábbi igazgatója.
Dr. Fabényi Julia szerint a vásárlások pozitív hatást gyakorolnak a magyar képzőművészet külföldi megítélése szempontjából: “Óriási dolognak tartom, hogy a Nemzeti Bank kortárs művészetre áldoz, nagyon jó áron szerzi be, aminek szintén nem egyoldalúan csak a művésznek az eseti hasznát segíti, hanem globálisan értékeli ezzel fel a kortárs magyar művészetet, helyezi nemzetközi piaci környezetbe. Mert azt is látni kell, hogy az árak tekintetében alul maradtunk, ami ugyan a vevőnek jó, de nem jó a nemzetközi megítélés szempontjából. És ha már így van, akkor ehhez egészen kivételes formában járult hozzá az MNB. És nagyon jó, hogy nem hétköznapi összeget fordít az MNB művészetre.”
Az MNB valóban nagy mennyiségben vásárolt műtárgyakat, ahogyan azt a nyilvános dokumentumok is mutatják. Egy galerista szerint, aki eladott műveket az MNB-nek, “csomagokban vásároltak műtárgyakat egy-egy művésztől.” Bak Imre és Maurer Dóra festményeiből például tizenhét darabot vettek, míg Lakner László műveiből tizennyolc darab került a gyűjteménybe. Bár a műtárgyak értékbecslésével szakértők is foglalkoznak, néhány esetben az árak meghaladták a piaci értéket. “Néha az árak a lehető legmagasabb tartományt érték el, ami most elképzelhető. Ennek a pénznek a töredékéből múzeumok olyan műveket tudnának megvásárolni a gyűjteményük számára, amelyeket egyébként nem engedhetnének meg maguknak” – mondta a fentebb idézett galerista.
A programnak semmi köze a múzeumokhoz, ahogyan azt jelezte egy, a projektet ismerő forrás is, mert a bank célja az, hogy vállalati gyűjteményt építsen. Azonban amikor egy állami vállalat ilyen volumenben vásárol műtárgyakat, logikus belegondolni, hogy ezeket a műveket láthatja-e valaha a közönség. Az MNB egy nyilatkozata szerint a gyűjteményt kutatók számára elérhetővé fogják tenni.[3]
Vizi Kata, aki 2017 óta dolgozik az Ybl Budai Kreatív Házban, és az MNB kuratóriumának is tagja, egy interjúban említette, hogy “a műtárgyak megszerzését minden esetben szaktekintélyekből álló testület javaslata alapján támogatja a Műalkotás Beszerzési Bizottság[4]” és hogy “a vásárlások fókuszában az elmúlt évtizedben nemzetközi sikereket is arató neoavantgarde és geometrikus absztrakt alkotók állnak”[5].
Az Ybl Budai Kreatív Ház egyik első programja Benczúr Emese önálló kiállítása lett volna. Benczúr, aki a szavak jelentésével játszó installációiról is ismert, másfél évig készítette elő a kiállítását, amikor az utolsó fázisban arra kérték, hogy két művet ne mutasson be. Az egyik egy fényinstalláció volt, amelyen a “Change” és az “Unchangable” szavak felváltva villannak fel. A művész elmondása szerint a másik, Flash of Hope című munkát egy ismeretlen, befolyásos személy tiltotta le, mert a remény szó valami beteljesületlenre utal. Benczúr szerint mindez a közelgő, 2018-as választások miatt történhetett. “Ez a projekt nem a politikus művekről szólt. A producerek dilemmája, hogy felelősséget vállalnak-e egy ilyen műért vagy sem. Elképzelték, hogy egy nap Orbán Viktor elhalad az MNB által felújított épület mellett és meglátja Benczúr Emese alkotását, ami azt mondja “Nem mind arany ami fénylik”.” – kommentálta az esetet egy tanácsadó, aki dolgozott az Ybl Budai Kreatív Háznak. E körülmények hatására Benczúr végül lemondta a kiállítását.
Az MNB kuratóriumának néhány tagja személyesen vagy üzleti szempontból kötődik a galériákhoz, amelyektől a műtárgyakat vásárolták. Vizi Kata a Makláry Fine Arts galériának dolgozott korábban, amelynek művészei többször is szerepeltek az Ybl Budai Kreatív Ház kiállításain, Makláry felesége pedig kurátorként jegyzi az egyik tárlatot. Az MNB most 558 millió forintért vásárolt Maklárytól műveket. Szerettem volna interjút készíteni Vizi Katával, de megkeresésemre a sajtósa azt válaszolta, hogy Vizi csak később lesz elérhető. Megkerestem Makláry Kálmánt is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyről.
Spengler Katalin gyűjtőként áll kapcsolatban a galériákkal. Egy galerista kritizálta a kuratóriumi tagok által egyszerre betöltött, többféle szerepet: “Összeegyeztethetetlen, hogy az egyik kuratóriumi tag egy aktív gyűjtő, aki egyik nap magánszemélyként vásárol a galériáktól, máskor pedig szakértőként jelenik meg, amikor a galéria az MNB-nek ad el műveket.”
A kialakult, nehezen átlátható helyzetről, amelyben a szereplők egymás lekötelezettjeivé váltak, nem a művészek vagy a galériák tehetnek. Nyilvánvalóan pozitív, amikor az állam kortárs művészetre költ pénzt, a kérdés azonban inkább az, hogy milyen körülmények között teszi ezt. “Semmi meglepő nincs ebben a helyzetben. Több cikk is beszámolt már arról, hogyan bánnak a közpénzzel a Nemzeti Bank alapítványai és hogyan használják arra, hogy Matolcsy György körei meggazdagodjanak. Akik ezt szakértőként legitimálják, a kezdetektől fogva tudhatták, hogy csupán bábok lesznek, hiszen biztosan nem a magyar adófizetők érdekeit fogják szem előtt tartani egy ilyen projektben” – fejtette ki egy galerista.
A megvásárolt műtárgyak a Magyar Nemzeti Bank ingatlanjaiban lesznek kiállítva, legalább az állami vállalat dolgozóinak örömére. “Több kárt okoznak, mint hasznot, anélkül, hogy figyelembe vennék a múzeumok vagy a magyar társadalom érdekeit. Ezek a művek el fognak tűnni a piacról, nem lesznek külföldi vagy magyar gyűjtemények részei. A beruházásnak hatása lesz a piacra, mert azok a galériák, akiktől az MNB vásárolt, sokkal gazdagabbak lesznek, mint a többi. A magyar múzeumok nem fogják tudni megvenni ezeket az alkotásokat, ezért a gyűjteményezési politikájuk értelmezhetetlenné válik.” – foglalta össze véleményét Mélyi József.
[1] https://budaikreativhaz.hu/2020/07/22/interju-vizi-kataval
[2]https://www.ujmuveszet.hu/2020/09/lakner-laszlo-festmenyei-minosegi-magyar-kortars-kollekcio-resze-lehetnek/
[3] https://nepszava.hu/3093770_irodakba-is-kerulnek-az-mnb-kortars-gyujtemenyenek-kepei
[4] https://budaikreativhaz.hu/2020/07/22/interju-vizi-kataval
[5] https://budaikreativhaz.hu/2020/07/22/interju-vizi-kataval
