A Bundestag írásunk első részében említett, konkrét határozatot nem hozó ülésével gyakorlatilag párhuzamosan két ismert, magát a kérdésben többször is exponált személy befejezettnek nyilvánította együttműködését a Documentával. Egyikük a rendezvény talán legismertebb kiállító művésze, a német Hito Steyerl, másikuk pedig az Anne Frank Képzési Központ korábban már idézett vezetője, a mindvégig higgadt hangot megütő Meron Mendel, aki addig személyesen is igyekezett közreműködni a konfliktusok feloldásában. Döntésüket, külön-külön nyilatkozatban, mindketten a Documentának a bírálatokra adott nem kielégítő válaszával, mindenekelőtt a Taring Padi csoport Népi igazságszolgáltatás című, a Suharto-diktatúra áldozatainak emléket állító munkáját ért súlyos kritika kezelésének alapvető hiányosságaival, a közvetítői kísérletek elutasításával indokolták. (Egy későbbi, az ő sérelmeiket is felsoroló interjúban a ruangrupa úgy nyilatkozott, nem volt módjuk Steyerllel megbeszélni kifogásait, tekintve, hogy visszalépéséről csak a sajtóból értesültek.) Steyerl egyébként az INLAND művészcsoport tagjaként az Animal Spirits című videómunkával vett részt a Documentán, és az antiszemitizmus-vádak kezelésén túl azt is kifogásolta, hogy a rendezvényen dolgozók egy részének nem biztonságos körülmények között és túlságosan alacsony bérért kellett végeznie a munkát. Steyerl egy, még a megnyitó előtt írt, az akkor lemondott vitasorozatra szánt esszéjében arra is felhívta a figyelmet, hogy a Documentának saját történetével is szembe kell néznie, hiszen, mint nemrégiben nyilvánosságra került, korai kiadásainak voltak komoly náci kapcsolatokkal rendelkező tanácsadói. (Steyerl egyébként a közelmúltban Julia Stoschek elsőrangú magángyűjteményének kiállításáról is eltávolíttatta munkáit, miután tudomást szerzett arról, hogy a gyűjtő családja a II. világháborúban a náci rezsimet kiszolgáló fegyver- és alkatrészszállításokkal szerezte vagyonát.)
Mendel többek között az antiszemitizmusról folytatott őszinte dialógus hiányával, és a téma szakértőiből álló tanácsadó testület felállítására vonatkozó javaslatának elutasításával indokolta döntését. E testület a ruangrupát segítette volna a kiállított „kényes” munkák esetleges antiszemita tartalmának felismerésében. Ebben az összefüggésben Mendel bírálta a rendezvény igazgatója, Sabine Schormann passzivitását, ugyanakkor azt mindvégig hangsúlyozta, hogy igazságtalan lenne a rendezvény egészére rásütni az antiszemitizmus bélyegét.
Schormann közleményben reagált a vádakra és jelezte, hogy az első bírálatok után lényegében állandó párbeszédben állt valamennyi érintettel. Hangsúlyozta, hogy a folyamatos vádak, a külső szakértői bizottság felállítására tett javaslatok azt az érzetet keltették a művészekben, hogy „nem látják őket szívesen Németországban”, úgy érezték, eleve gyanakvással tekintenek rájuk és több javasolt intézkedést nem tudtak másképp értelmezni, mint a cenzúra bevezetésére tett kísérletet. Az inkriminált Taring Padi mű egy nap késéssel történt eltávolítását azzal indokolta, hogy előbb a kurátorokkal és a művészekkel akart beszélni, mert a mű akaratuk ellenére történő eltávolítása ultima ratioként „jelentős beavatkozás lett volna a művészi szabadságba”. Hangsúlyozta, hogy a művet időközben büntetőjogi szempontból is megvizsgálták és a jogászok arra az álláspontra jutottak, hogy „nem áll fenn büntethetőség”.
Egy héttel később ugyanakkor újabb „gyanús” kiállított munkák kerültek a figyelem fókuszába, nevezetesen a szíriai Burhan Karkoutly-nak az 1980-as években készült rajzai, melyeket egy 1988-as, a palesztin felszabadítási mozgalmat támogató algériai brosúrában mutattak be és amelyek az izraeli katonákat többek között robotokként, sisakjukon Dávid-csillaggal ábrázolják. Az egyik kép szélén egy erőszakos nemi aktus látható, ahol az erőszakot elkövető lábán ismét Dávid-csillag látható, míg áldozatának lábán arab felirat. A művek ügyében először egy látogató tett panaszt, s ennek nyomán azokat kivették a kiállítási anyagból. Néhány nappal később azonban – kontextualizáló magyarázatok kihelyezésének ígéretével – visszakerültek, mivel a Documenta vezetése által elrendelt vizsgálat megállapításai szerint a vádak nem állják meg a helyüket. A művek ugyan egyértelműen utalnak az izraeli-palesztin konfliktusra, az ábrázolt alakok azonban „nem zsidók, mint olyanok”. A Dávid-csillag ugyan kétségkívül egyértelműen zsidó szimbólum, itt azonban a hadsereg által is használt állami zászló részeként szerepel a katonai sisakon.
Az antiszemita vádak által kirobbantott konfliktus egyik legfontosabb dokumentuma július 18-án született meg, amikor a ruangrupa, az általa a kurátori munkába bevont csoportok, szervezetek –köztük az OFF-Biennále – és számos művész közös levélben fordult a felügyelő bizottsághoz. A levél teljes szövegét azért jelentették meg, mert a német sajtó abból csak kiragadott részleteket közölt. Az írás válasz a felügyelő bizottság és a Museum Fridericianum gGmbH két nappal korábbi állásfoglalására, különös tekintettel arra az ajánlásra, hogy a művészeti vezetés kezdjen konzultációkat „a kortárs antiszemitizmus, a német és globális kontextus, a posztkoloniális tanulmányok és a művészetek területéről érkező tudósokkal.”
A válaszlevélben a művészeti vezetés ismét kifejezi a diszkrimináció minden formájának elutasítását és sajnálkozását a Taring Padi csoport művének kiállítása miatt, de leszögezi, hogy a történtek nem jelenthetnek ürügyet a külső ellenőrzés, azaz lényegében a cenzúra bevezetéséhez. A szerzők mélységes csalódottságuknak adnak hangot, amiért a felügyelő bizottság állásfoglalása meg sem említi azt a rasszizmust és erőszakot, amivel a művészeti team nyolc hónapja folyamatosan szembesül. „Művészek hónapokat és éveket töltöttek otthonaiktól és családjaiktól távol, hogy közös, kollaborativ munkáikat elhozzák Németországba. Ezt az ajándékot nem ismerik el és nem értékelik a politikusi állásfoglalások, a sajtóközlemények, a megjelent írások” – áll a levélben, mely részletesen felsorolja a palesztin, palesztin-barát, fekete és muszlim művészek elleni verbális – és esetenként fizikai – erőszak megnyilvánulásait, melyeket a felügyelő bizottság nem tartott érdemesnek megemlíteni. E diszkrimináció okán a művészeti vezetés nem bízik az említett testület ajánlásaiban, már csak azért sem, mert azok a velük, illetve a kiállító művészekkel való egyeztetés nélkül születtek, ami megítélésük szerint ellentétes a Documenta gGmbH és a ruangrupa közötti megállapodás szellemével is. A levél emlékeztet arra, hogy a ruangrupa már a Documenta megnyitása előtt kész lett volna vitát folytatni az antiszemitizmus vádjairól, amire végül nem az ő hibájukból nem került sor. Jelen körülmények között a felügyelő bizottság ajánlásának elfogadása precedenst jelentene, riasztaná a művészeket és öncenzúrához vezetne. „A művészet nem csak esztétikáról és a komfort-zónákról szól, hanem fontos szerepe van a történelmünkkel való foglalkozás csatornáinak megnyitásában. Ezt jelenti a művészi szabadság” – olvasható tovább a levélben, mely éppen ezért követeli a szakértői testület felállítására vonatkozó javaslat visszavonását és az alábbi gondolatokkal fejeződik be: „Emlékeztetni szeretnénk Önöket arra, hogy a cenzori testületeknek megvan a maga története és kontextusa Németországban és szerte a világban. Sok olyan országból jövünk, ahol szembe kell néznünk a cenzúrával és az elnyomással. … A cenzori testületek megfosztják a közönséget független politikai nézeteik formálásától. Ezek a testületek egy korszak végét jelentik a művészetben, ahogyan azt ismerjük és egy új éra kezdetét (vagy inkább visszatérést egy régebbihez), ahol a művészet a politikai rezsimeket szolgálja. … Azért vagyunk itt, hogy nyitva tartsuk a kiállítást, de a művészi szabadság garantálása mellett. Meggyőződésünk, hogy a műalkotások magukért beszélnek és hiszünk a közönségnek, mint felelős állampolgároknak abban a képességében, hogy az állam felügyelete nélkül is megbirkóznak a művek komplexitásával. Azért vagyunk itt, hogy nyitott és őszinte beszélgetést, kollektív eszmecserét folytassunk. Emberi lényekként vagyunk itt, a magunk sérülékenységével, erejével, kurázsijával, művészetével és addig maradunk, amíg lehetséges a kritikus és élvezetes párbeszéd azokkal, akik egyenlőknek fogadnak el bennünket a különbözőségünkkel”.
Azon a napon, azaz július 16-án, amikor a felügyelő bizottság állásfoglalása megjelent, elhangzott egy másik fontos bejelentés is: kölcsönös megegyezéssel távozott posztjáról Sabine Schormann. Már hetekkel korábban látható volt, hogy posztját, ami lényegében ütközőponttá vált a felügyelő bizottság, a szövetségi kultúrpolitika és a rendezvény művészeti vezetése között, előbb-utóbb fel kell adnia. A távozáshoz olyan időpontot választott, amikor az nem elsősorban válságkezelése (kritikusai szerint a válság nem-kezelése) kudarcának tűnt, hanem a „felső beavatkozással”, a művészi szabadság elleni támadással való egyet nem értése jeleként volt interpretálható. Persze hamar kiderült, hogy a konfliktus már túlságosan elmélyült ahhoz, hogy azt egy személycserével meg lehessen oldani; a Documenta végéig tartó időszakra kinevezett átmeneti utóda, Alexander Farenholtz sem jutott lényegesen közelebb annak feloldásához. Pedig kinevezése vélhetően a legjobb megoldás volt az adott pillanatban, hiszen különböző vezető funkciókban nemcsak a német kultúrpolitika egészére szerzett alapos rátekintést, de közvetlen documentás tapasztalatokra is szert tett egy korábbi kiadás igazgatójaként. „Nem fogjuk az egész kiállítást átnézni antiszemita motívumokat keresve” – hangsúlyozta ő is új funkciójában és igyekezett ellenállni a növekvő politikai nyomásnak. A szakértői testület július végére ennek ellenére felállt, igaz, csak véleményező jogkörrel és a korában tervezettől némileg eltérő súlyponttal: fő feladatául annak feldolgozását jelölték meg, miért fajult el ennyire a konfliktus és milyen tanulságok vonhatók le belőle. Ez azt is jelenti, hogy a testület munkája nem fejeződik be a Documenta bezárásával. Továbbra is feladat maradt ugyanakkor a bemutatott munkák tudományos elemzése még a nyitvatartás ideje alatt, és a következtetések megvitatása a Documenta vezetőivel. A testület vezetésére Nicole Deitelhoff professzort, a Hesseni Béke- és Konfliktuskutató Alapítvány ügyvezető elnökségi tagját kérték fel, a tagok között találjuk többek között Marion Ackermannt, a Drezdai Állami Művészeti Gyűjtemények vezérigazgatóját.
A testület és a Documenta vezetése között nem alakult – az idő rövidsége miatt talán nem is alakulhatott – ki normális együttműködés. A ruangrupa főleg két dolgot kifogásolt, egyrészt azt, hogy a testületet felülről kényszerítették rájuk, másrészt, hogy nevében viselte a „tudományos” szót. Ez a ruangrupát a gyarmati időkre emlékeztette. A tudományt, mint egy interjúban elmondták, sokszor használták arra, hogy megbélyegezzenek embereket. Megértik, hogy a politikának szüksége van egy ilyen grémiumra, de ahogy azt létrehozták, „azt a benyomást keltette, hogy az végül is nem más, mint a politika meghosszabbított keze. Sokak számára, nekünk indonézeknek is, ez traumatikus. Amikor az állam azért csinál valamit, hogy a hatalmát mások, adott esetben a tudomány segítségével kiterjessze, az nagyon nyugtalanító”.
Augusztusra már minden érintett fél idegei meglehetősen elhasználódtak, így egy valóban teljesen elfogadhatatlan Facebook-bejegyzés igencsak könnyen korbácsolta fel a kedélyeket. Ebben a Documentán a ruangrupa meghívására résztvevő brit-bangladesi művész, Hamja Ashan rohant ki a NATO, az EU és a „neoimperialista” Németország ellen és utalva arra, hogy Olaf Scholz német kancellár nem kívánta meglátogatni a Documentát, azt írta, örül ennek a hírnek, mert nem kívánja látni ezt „a neoliberális fasiszta disznót” az ő Documenta-kiállításán. Ashan nevét nálunk csak kevesen ismerik, de a nemzetközi kortárs szcéna egy korántsem ismeretlen szereplőjéről van szó, aki művész, kurátor, író, aktivista egy személyben; három éve ő volt a ljubljanai grafikai biennálé nagydíjasa, munkái olyan vezető múzeumok kiállításain is láthatóak voltak már, mint a londoni Tate Modern vagy a varsói Ujazdowski Castle Centre for Contemporary Art. Egy, a Palesztin Felszabadítási Szervezetet éltető munkája frekventált helyen, a bejárat mellett volt kiállítva a Fridericianumban. Az ominózus FB bejegyzés után a Documenta vezetése úgy döntött, Ashan nem vehet részt a további rendezvényeken, munkáját azonban nem távolították el a kiállítótérből. A bejegyzés, és a Documenta vezetésének „puhának” ítélt reakciója ismét nagy felháborodást váltott ki; többen újra a rendezvény bezárását, a közpénzekből történő finanszírozás megszüntetését követelték.
Az algériai rajzokkal még nem volt vége az antiszemitizmus gyanújába keveredett műveknek. Írásunk első részében röviden már említettük a Subversive Film csoport által a Tokyo Reels Film Festival keretében bemutatott palesztinbarát propagandafilmeket a 60-as-80-as évekből. Ez már önmagában is kiváltotta volna sokak nemtetszését, de súlyosabb megvilágításba helyezte a dolgot, hogy a Subversive Film szoros kapcsolatban állt az 1988-ban feloszlatott Japán Vörös Hadsereg nevű terrorcsoport egy korábbi tagjával; a csoport egy Izrael elleni bombatámadás elkövetője is volt 1972-ben. Ellentétben a Taring Padi csoport munkájával, ahol a ruangrupa elismerte, hogy annak bemutatása hiba volt, ez ügyben a művészeti vezetők élesen visszautasították a kritikát, mondván, alaposan tanulmányozták a filmeket és megértették azokat, ráadásul különböző szakemberekkel, így jogászokkal is megvizsgáltatták azokat és nem találtak bennük kivetnivalót. Ezért lényegében cenzúrának minősítették, hogy ahhoz a szakértői grémium az alkotókkal való egyeztetés nélkül készített kommentárokat. A kontextualizáció álláspontjuk szerint része a műnek, ezért annak bármilyen kontextusban történő megjelenítéséhez az alkotók hozzájárulása is szükséges. Igazán a tanácsadó grémium szeptember eleji állásfoglalása szította fel az indulatokat – de olyan súlyos mértékben, hogy vélhetően csak az amúgy is közelgő záróra mentette meg a Documentát az idő előtti bezárástól. Ezt az állásfoglalást a Documenta művészeti vezetése és a résztvevő művészek többsége szeptember 10-i közös nyilatkozatában eleve cenzúra-kísérletnek minősítette, de még inkább visszautasították azt a megfogalmazást, miszerint „a Documenta 15 problémáját nemcsak egyes, antiszemita képi nyelvet és statement-eket használó művek bemutatása jelenti, hanem az a kurátori és szervezeti strukturális környezet, mely megengedte egy antiszemita és Izrael-ellenes hangulat érvényesülését”. A közös nyilatkozat, melynek aláírói között ezúttal is ott van az OFF-Biennále, leszögezi: „A lumbung nyitottsága és befogadó jellege az, amilyennek mi a világunkat képzeljük. Ez nem pusztán a Documenta 15 gyakorlata; ez egy olyan modell, melyet azt megelőzően is követtünk, hogy összejöttünk itt és amit továbbra is követni fogunk, mert ez a szolidaritás, a befogadás, a gondolkodás, a megosztás, a dokumentálás, a harc, az ellenállás útja”.
(Itt jegyezzük meg, hogy a közös dokumentumok mellett, melyek aláírói között ott találjuk az OFF-Biennálét, a ruangrupa hazai meghívott partnere még augusztus közepén egy külön nyilatkozatot is kiadott, mely felidézi és kommentálja, az eseményeket napi szinten nem követő olvasó számára is összefoglalja az elmúlt hónapok eseményeit. Az OFF-Biennále a dokumentumban kiáll – idézzük – „a ruangrupa, az Artistic Team és az egész lumbung közösség mellett, mindamellett, hogy elismerjük, és sajnáljuk, hogy a Taring Padi kiállított transzparense fájdalmat okozott – ami, úgy gondoljuk, inkább a kontextuális különbségek, mint a tényleges antiszemita érzelmek eredménye volt. A lumbung közösséggel együtt hiszünk a különböző kontextusok, a különböző felfogások, a különböző kultúrák közötti párbeszédben; elítéljük az antiszemitizmust, a megkülönböztetés és a gyűlölet minden formáját, és kiállunk a művészi szabadság mellett is”.)
Írásunk végén beszámolunk két olyan friss fejleményről, melyek már a Documenta bezárása utáni napok történéseihez tartoznak.
Mint fentebb már volt róla szó, a Sabine Schormann visszalépése után kinevezett új igazgató, Alexander Fahrenholtz megbízatása csak a Documenta végéig szólt, így október 1-től ismét új vezető kinevezése vált szükségessé. A döntés meg is született, arról néhány napja Christian Geselle kasseli főpolgármester Documenta felügyelő bizottsági elnöki minőségében tájékoztatta a közvéleményt. Az nem okozott igazán meglepetést, hogy ismét átmeneti megoldás született, hiszen nehéz tartós megoldást találni addig, amíg a tulajdonosi kör nem jut közös nevezőre a Documenta jövőjét, jövőbeli irányultságát illetően. A megbízott igazgató személye már inkább tekinthető kisebb meglepetésnek: a felkérést Ferdinand von Saint André kapta, aki eddig főleg az oktatásügyben tevékenykedett menedzserként. Mostani megbízatásában inkább az játszhatott szerepet, hogy dolgozott a szövetségi szintű kulturális alapítványnál (Kulturstiftung des Bundes) is, melyben elődje, Fahrenholtz töltött be adminisztratív vezetői funkciót. Egyelőre nem került nyilvánosságra, hogy a megbízás mennyi időre szól, de Ferdinand von Saint André feladata minden bizonnyal a napi ügyek intézésére korlátozódik majd. Mint a személyét bejelentő közleményben szerepel, „a Documenta 16-ra való tekintettel természetesen folyik a hosszútávú megoldás keresése”. Ebből legalább annyi kiderül – és ez mindenképpen jó hír –, hogy a tulajdonosi kör a korábban sokak részéről megfogalmazott kétségek ellenére is számol az újbóli megrendezéssel.
A legfrissebb hír is csak néhány napos: eszerint a ruangrupa két tagja, Reza Afisina és Iswanto Hartono vendégprofesszori meghívást kapott a hamburgi Képzőművészeti Főiskolára. A főiskola szóvivője hangsúlyozta, hogy erről már ez év januárjában – azaz még a csoporttal szembeni első antiszemitizmus-vádak megfogalmazása előtt – döntés született. A németországi oktatási tevékenység egyébként a két érintett ruangrupa-tag számára nem jelent újdonságot, hiszen hasonló megbízatásuk már a legutóbbi szemeszterben is volt a Kasseli Művészeti Főiskolán és ezt a következő, most indult félévre is meghosszabbították. A megbízás ellen a külügyminisztériumhoz címzett levélben tiltakozott Volker Beck, a Német-Izraeli Társaság elnöke, aki szerint ez „fatális szignál a német kulturális külpolitika” és a jelenlegi német kormány működésének alapját képező „koalíciós megállapodás szempontjából, mely egyértelműen síkra száll Izrael állam léte és biztonsága mellett”. Beck a megbízást ellentétesnek tartja a Bundestag azon döntésével is, mely nem engedélyezi az országban a BDS (Boycott, Divestment and Sanctions ) Izrael-ellenes bojkottmozgalom tevékenységét. (Az első antiszemitizmus-vádak januárban éppen arra vonatkoztak, hogy a ruangrupa egyes tagjai és az általuk összeállított nemzetközi lumbung csapatba felkért egyik palesztin kollektíva, a Question of Funding kapcsolatban állnak a BDS-sel – erről itt írtunk.)
Arról még nem sok hír látott napvilágot – a vita hevében elhangzott megnyilvánulásokon túl – hogy a tulajdonosi kör hogyan képzeli el a Documenta jövőjét. A klasszikus hagyományokhoz való visszatérés ma éppúgy elképzelhető, mint a továbblépés egy olyan úton, amin a ruangrupa megtette az első lépéseket. Maga az indonéz csoport már kicsit előbbre tart a tanulságok levonásában. Mint legfrissebb interjújukban elmondták: „az biztos, hogy jobban fel kell készülnünk a kialakulható konfliktusokra. Nincs semmi kifogásunk a zsidó hangok és bármiféle harcok ellen. Mi nem akartunk elnyomni senkit, nem akartunk keresztülnézni senkin. De mi nem beszéltünk a világ minden dolgáról. Ez nem egy olyan világkiállítás, mint a Velencei Biennálé, ahol megkísérlünk mindenkit képviselni – ez nem a mi logikánk. Nem érintettük például közvetlenül Oroszország és Ukrajna kérdését sem. Így adódott a folyamatainkból. Azt viszont, hogy hogyan foglalkozunk a helyi ügyekkel és azokkal a problémákkal, amik lokálisan felmerülhetnek – azt bizony lehet jobban csinálni….Tudjuk, hogy bizonyos dolgokat másképp kell kezelni a különböző országokban.”
Írásunk mindvégig a Documenta-vitának a helyszínen, azaz Németországban való lecsapódásával foglalkozott. Azoknak, akik arra is kíváncsiak, hogyan jelent meg az idei Documenta és azon belül az antiszemitizmus-vita a világsajtóban, ajánljuk a német Monopol Magazinban augusztus 9-én megjelent összefoglalót, mely többek között vezető amerikai, svájci, osztrák, izraeli, holland és francia napilapok, továbbá több művészeti folyóirat mellett György Péternek az Élet és Irodalom július 22-i számában megjelent írását is szemlézi. A Documenta antiszemitizmus-vitáját és az ezzel kapcsolatos legkülönbözőbb megnyilvánulásokat tanulmányozva érdemes folyamatosan szem előtt tartanunk György írásának azt a figyelmeztetését, miszerint „a ruangrupáról, a kurátori főszerepbe került jakartai művészeti kollektíváról – tehát nem csak s nem elsősorban az egyes alkotókról –, egy innen nézvést eddig jobbára ismeretlen vagy mindössze felületesen ismert társadalmi térben létrejött művészetfogalomról és gyakorlatról, vagyis az esztétikai normákat, a szerepeket, kötelességeket és lehetőségeket együtt meghatározó társadalmi/kulturális térről vagy magáról az emberi kapcsolatokat érintő Lumbung metaforikus valóságáról túl keveset tudunk ahhoz, hogy a művészeti közösségek közti együttműködést, amelynek keretében a Taring Padi csoport Népi igazságszolgáltatás című nagy méretű képe is született, objektíven feltárva ítélhessük meg”.
Borítókép: documenta fifiteen, Friedrichsplatz, 2022 (Fotó: Nicolas Wefers)
