„[…] és ez győzelem Bristol számára, győzelem a faji egyenlőség szempontjából, és győzelem mindazoknak is, akik a történelem jó oldalán akarnak állni.” Ezekkel a mondatokkal köszöntötte a sajtó és a média munkatársait, valamint a Bristoli Koronabíróság előtt várakozó szimpatizánsokat Sage Willoughby 2021. január 4-én, a nyolc napos tárgyalást lezáró ítélethirdetés után. A 22 éves Willoughby, Rhian Graham (30), Milo Ponsford (26) és Jake Skuse (33), azaz a „Colston négyek”, a rabszolga-kereskedő Edward Colston bristoli szobrának 2020. június 7-ei ledöntésében játszott kulcsszerepük miatt kellett, hogy a „bűncselekményből adódó károkozás” vádjával szembenézzenek. A négyes tagjai az ítélethirdetésen a Banksy által kimondottan erre az alkalomra tervezett pólóban jelentek meg. A művész december 19-én az egyik helyi rádiócsatornán, az Ujima Radio-n keresztül jelentette be a vádlottak megsegítésére indított adománygyűjtő akciót. A Bristol feliratot, és az eltávolított Colston szobor üres talapzatát ábrázoló pólókat 25 fontért lehetett megvenni, kizárólag öt független, helyi üzletben. Mindenki csak egy darabot vásárolhatott. Az akció első napján kígyózó sorokban várakoztak a pólóikra az érdeklődők. Banksy a bevételt a vádlottaknak adományozta, hogy „elmehessenek egy korsó sörre”.
2020. június 7-én Bristol központjában tüntetést szerveztek, zömmel a Black Lives Matter mozgalom aktivistái ugyanúgy, mint a George Floyd tragikus halálát követő hetekben a globális Észak számos nagyvárosában. A demonstráció csúcspontján a több, mint tízezres tömeg ledöntötte a városhoz ezer szállal kötődő rabszolga-kereskedő, Edward Colston szobrát. Az eseményekről készült tudósítások tükrében könnyű arra a következtetésre jutni, hogy főleg a volt gyarmattartó országokon 2020 kora nyarán végigsöprő megmozdulások és a különböző emlékművek elleni akciók eredője az a videofelvétel, amelyen Derreck Chauvin rendőr Floyd nyakán térdepel. Érdemes azonban Winston Churchill westminsteri, Voltaire párizsi, II. Lipót belga király, illetve Colston szobrának megrongálását, ledöntését, elszállítását egy szélesebb, kultúrtörténeti kontextusban értelmezni. Az említett események egy nagy folyamatnak, a dekolonizációnak az aktuális fejezetei. Ez az anyaország kultúrájának dekolonizációja. Szembenézés azzal a ténnyel, hogy az egykori birodalmi központok mai kulturális kánonjában egyszerre vannak jelen a gyarmati múlttal szemben kritikus, és a kolonializmust pozitív fényben feltüntető művek, alkotások, szövegek. Ugyan Colston bronz mását valóban egy BLM tüntetés résztvevői döntötték le, de a szobor elleni tiltakozások kezdete jóval korábbra datálható. A 17. századi rabszolga-kereskedőnek 1895-ben állított emlékművel, illetve a pozitív Colston képpel szemben már a 20-as években megfogalmazódtak kérdések. A szobor az első „kritikus” hangvételű firkáját 1998 januárjában kapta meg. Közeledve 2020-hoz megsokasodtak az ehhez hasonló akciók. (Például 2018 májusában a Colston szobrot vörös gyapjúból kötött lánccal és súllyal béklyózták meg.) Floyd halála tehát inkább csupán felgyorsította a folyamatokat, felerősített már eleve meglévő hangokat. A Colston négyek elleni eljárás, az ügyben született ítélet apropóján a gyarmati múlttal kapcsolatos, egyébként sem csillapodó viták új lendületet vettek. A 2020. június 7-én Bristolban készült képsorok a magyar sajtót is bejárták (sajnos a legtöbb esetben ugyanabba a téves értelmezési keretbe illesztve). Az esettel kapcsolatos aktuális fejlemények a Boris Johnson kormányát övező botrányról szóló hírek mellett sajnos nem kaptak itthon médiafigyelmet. Annak ellenére nem, hogy a szobor ledöntése csak az egyik állomása a folyamatnak, amelyen keresztül a város múltja, kulturális terei új kereteket kapnak. Az eltávolított emlékművet és az üres talapzat későbbi sorsát övező vitákat, továbbá a jelenségre adott válaszokat pedig érdemes a dekolonizáció kontextusában értelmeznünk.
Az Egyesült Királyságban 2020 nyarán lezajlott tüntetések közül az oxfordi Oriel College Cecil Rhodes szobra elleni tiltakozások mellett, a bristoli BLM demonstráció szerepelt a legnagyobb sajtófelületen, ami egyáltalán nem meglepő. Mindkét eset, cseppben a tengerként reprezentálja az emlékművek és a gyarmati múlt újraértékelésével kapcsolatos viták mögött meghúzódó problémákat, kérdéseket. Colston bristoli, és a dél-afrikai gyarmati terjeszkedés egyik motorjaként számon tartott Rhodes oxfordi szobra, és az azok elleni megmozdulások tele vannak szimbólumokkal. Colston több mint két és fél méteres bronz mását egy 18. századi rabszolgáról, Pero Jones-ról elnevezett híd (Pero’s Bridge) mellett taszították az öbölbe, ahonnan a kereskedőt gazdaggá tevő hajók egykor kifutottak. Mindkét figurának erős a helyi közösség múltjába, kultúrájába való beágyazottsága. Rhodes, a világ talán egyik legismertebb imperialistája, neve egybeforrt a 19. század végi afrikai brit birodalomépítéssel, de jelentős összeget hagyott egykori iskolájára, az Oxfordi Egyetemre. Edward Colston bristoli születésű mágnás, számottevő méretű vagyonának jelentős részét a 17. század végi transzatlanti rabszolga-kereskedelemből szerezte. A lokális emlékezet azonban a későbbi évszázadokban, iskolákat, és kórházakat támogató filantrópot, a város egyik fontos jótevőjét őrizte meg, emelte ki. Nevét a közelmúltig hangversenyterem (Colston Hall), irodaház (Colston Tower), közterek (Colston Street, Colston Avenue), iskolák (Colston’s Girls’ School, Colston’s School, Colston’s Primary School), kórház (Colston’s Hospital) és szeretetotthon (Colston’s Almshouse) viselte. Mindezek mellett mindkét esetben jól azonosíthatóak azok a csoportok, amelyek törekszenek Rhodes, vagy éppen Colston kultuszának megőrzésére, és ennek érdekében készek kellő aktivitással fellépni, lobbizni. Az oxfordi Oriel College vezetése nem mutat hajlandóságot arra, hogy Rhodes szobrát eltávolítsa, ami egyértelmű üzenet: a világ egyik legfontosabb tudományos fellegvára nem kész szembenézni az egyetem, és az ország múltjának sötét oldalával. Bristolban a Society of Merchant Ventures szervezet az, amely igyekszik akadályokat gördíteni az elé, hogy Colston kiszoruljon a lokális emlékezet különböző tereiről. A történetét a 13. századig visszavezető SMV megőrizte a társadalmi és politikai befolyását Bristolban, szemben más városok hasonló csoportosulásaival. A Colston szobor ledöntése nemcsak az eddig felsorolt szimbolikus elemek, az emlékművet övező élő társadalmi vita, vagy az esemény mediatizált volta miatt emelkedik ki a többi hasonló megmozdulás közül. Az ügy mind a mai napig lezáratlan, a rabszolga-kereskedő szobra és emlékezete körüli diskurzus napjainkban is zajlik, sőt ez a Colston 4 ügyében hozott bírósági ítélet kapcsán új lendületet vett.
A Colston szobor kőtalapzata 2020. június 7. óta üresen áll. Ez nem azt jelenti, hogy ne fogalmazódtak volna meg ötletek több oldalról is arra vonatkozóan, hogy mit kellene kezdeni az emlékművel. A tüntetés után nem sokkal, 2020. július 15-én egy gerillaakció formájában Marc Quinn, A Surge of Power (Jen Reid) c. szobra került Colston helyére. A szobor azt a pillanatot örökítette meg, amikor a tüntetés hevében a helyi BLM aktivista, Jen Reid öklét a magasba emelve felpattant a talapzatra. A bristoliak azonban nem sokáig fotózkodhattak Reid szobrával, mivel az alkotást Marvin Rees polgármester 24 órán belül elszállíttatta arra hivatkozva, hogy Quinn alkotását engedély nélkül helyezték el, hozzátéve még azt is, hogy a művész igazán hozzájárulhatna a terep helyreállításának költségeihez, mert az akciója a városlakók pénzébe került. Rees útját állta annak is, hogy az SMV módosítsa a talapzaton szereplő feliratot. A munkáspárti polgármester, hasonlóan pártjának vezetőjéhez, Keir Starmerhez nem örült a szobor ledöntésének. A konzervatív párti belügyminiszter, Priti Patel ennél sokkal szigorúbb álláspontot képvisel. Marvin Rees, a hivatalos CV-je alapján az első olyan fekete felmenőkkel rendelkező politikus, akit jelentősebb európai város élére megválasztottak, közéleti karrierjét fekete esélyegyenlőségi mozgalmakban kezdte. Ő sem szerette a szobrot, de álláspontja szerint az emlékmű elleni akció egy nehéz kérdésre adott rossz válasz. Azzal, hogy a bronz Colstont az öbölbe taszították, a fekete közösségek helyzete nem javult, sőt az eset, és a négyes a valódi problémák elől vitték el a fókuszt. A város a polgármester kezdeményezésére 2020 szeptemberében felállított egy bizottságot, amely a Bristol múltja, a rabszolgaság és Colston körüli társadalmi vitát koordinálja. A főleg helyi értelmiségiekből és történészekből álló testület már szervezett egy teljesen nyitott virtuális kerekasztalt, elindította a Bridging Histories korhatár nélküli online oktatási projektet, és 2022 elején egy jelentést tesz majd a városvezetés asztalára a Colston emlékmű sorsával kapcsolatban végzett felmérés eredményeivel (a polgármester majd ez alapján hoz döntést a továbbiakról). A We Are Bristol History Commission és a helyi M Shed múzeum közös rendezésében valósult meg a The Colston statue: What next? (A Colston szobor: Hogyan tovább?) c. időszaki kiállítás, amely az emlékmű körüli újraértelmezési kísérletek közül az egyik legizgalmasabb vállalkozás. Négy nappal a demonstráció után Colston ledöntött szobrát a város kiemeltette a vízből, majd múzeumba szállíttatta. Az M Shed restaurátorai helyreállították a tüntetésen felfújt feliratokat, graffitikat. A szobrot a kiállítótérben fektetve, egy üvegtárlóban állították ki. Mellette a falakon az emlékmű múltját 2020. június 7-ig bemutató idővonalat, és a tüntetők által készített táblákat, transzparenseket helyeztek el. A tárlat fontos eleme volt egy felmérés, amelyen keresztül a bizottság a látogatóknak a szoborral, és főleg annak jövőjével kapcsolatos álláspontjára volt kíváncsi. A kiállítás több elemében is rendkívül érdekes. Egyfelől abból a szempontból, hogy a közelmúlt egyik eseménye ilyen különösen rövid idő alatt muzealizálódott, másrészt remek példája annak, hogy a múlt problémás pontjainak kibeszélése, átértékelése csak a közösség bevonásával, megfelelő társadalmi párbeszéd mellett lehetséges, amelyhez az eszközöket Bristol jó érzékkel válogatta össze.
A dekolonizációs folyamat következtében Colston kultusza folyamatosan szorul vissza. 2018-ban a város zöld főpolgármestere, Cleo Lake eltávolíttatta a rabszolga-kereskedő portréját az irodájából. Ugyanabban az évben a Colston’s Primary School nevet változtatott. A Colston Hall 2020 szeptember 23. óta Bristol Beacon-ként működik tovább. A Colstonról elnevezett leányiskola vezetősége pedig 2020 októberében döntött úgy, hogy szakít a rabszolga-kereskedő kultuszának életben tartásával, és új név alatt (Montpelier High School), új identitást épít az intézmény köré, amelyben a diákság is aktívan részt vett. Ez elvezet minket a jelenség egyik fontos aspektusához, a terekhez. A kolonializmus mindig is tér-kérdés volt. Ennek a történeti jelenségnek a terekhez, a térbeliséghez való rendkívül szoros viszonya megkérdőjelezhetetlen. Ahogy a gyarmatosítás bizonyos övezetek, régiók, szférák feletti kontrollt jelenti, a dekolonizáció ennek az alá-fölé rendeltségnek, uralomnak a felszámolására irányul (konkrét, fizikai, és kulturális értelemben is).
A 2020 kora nyári, emlékművek elleni demonstrációkat kritizálók gyakran a megmozdulások erőszakos jellegét bírálták. A Colston szobor ledöntésében résztvevők, illetve az üggyel szimpatizálók viszont rendszeresen elmondják, hogy a város múltjának újraértékelését nem két évvel ezelőtt kezdeményezték először. Az évtizedekkel ezelőtt már elindított kampányok, akciók, petíciók viszont nem érték el a kellő hatást, Colston kultuszát nem kezdték ki, és a szobor mozdíthatatlannak tűnt. Az aktivisták álláspontja szerint ebben nagy szerepe van a városban még mindig jelentős befolyással rendelkező SMV-nek. Ez a jelenség illeszkedik abba a tendenciába, amelyet a dekolonizáció kapcsán több európai államban megfigyelhetünk. A volt anyaországokban a gyarmati múlttal való szembenézés fő akadályozói közt az egykori telepeseket, veteránokat, vagy éppen a kolonializmus más haszonélvezőit tömörítő csoportokat találhatunk. Amikor az emlékművek elleni megmozdulások erőszakosságát próbáljuk értelmezni, akkor érdemes megvizsgálnunk azokat a kulturális, filozófiai eredőket, forrásokat, amelyekhez az akciókat szervező csoportok visszanyúlnak. Frantz Fanon egyike azoknak az antikoloniális gondolkodóknak, akikre a különböző európai dekolonizációs mozgalmak előszeretettel hivatkoznak. Fanon olvasata szerint „a dekolonizáció mindig erőszakos jelenség”. Ebből a megközelítésből kiindulva a gyarmati rendszereknek és azok örökségének felszámolásához agresszióra van szükség, mivel ezek az elnyomó struktúrák is ezzel az eszközzel stabilizálták pozícióikat. Ahogy a Fanon-t méltató Jean Paul Sartre fogalmazott: „a kolonializmus erőszak árán tartja fenn magát”. Ha elfogadjuk, hogy a 2020-as, illetve az azóta végbemenő, különböző emlékművek ellen irányuló tömegakciók ennek a nagyobb folyamatnak, a dekolonizációnak a részei, akkor ebben a keretben talán ezeket, a többek által kritizált elemeket is könnyebb értelmezni.
A bíróság felmentető ítéletet hozott a Colston 4 ügyében. A szobor elmozdításával szimpatizálók ezt jelentős sikerként élték meg. A polgármester nem kíván érdemben foglalkozni az esettel. A bristoli események kritikusai vérmérséklettől függően értetlenkednek, dühösek, és tartanak attól, hogy az eset precedenst teremtett a műemlékek szabad ledöntéséhez olyan módon, hogy a jövőbeli rongálóknak nem kell majd tartaniuk a jogi retorzióktól, elég lesz a Colston négyesre hivatkozni. Willoughby és társai egyértelművé tették, hogy nem gondolják azt, hogy az ítélet zöld utat ad ahhoz, hogy bárki, bármilyen köztéri szoborban szabadon kárt tegyen. Az ő ügyük viszont speciális volt, és 2020-ra nem maradt más eszközük ahhoz, hogy a rabszolga-kereskedő kultuszával kapcsolatban rendet tegyenek. Az ügynek, a Colston emlékmű ledöntését bírálók szerint különös gellert ad az a tény, hogy most négy fehér fiatal nyilatkozik arról, hogy milyen sokat jelent a felmentő ítélet a faji egyenlőségért folytatott küzdelemben – talán pont ezek a kritikus hangok igazolják a leginkább azt, hogy van még mit tenni ezen a téren.
