Veres András irodalomtörténész a HVG e heti számában és az internetes
http://tinyurl.com/cdjty oldalon olvasható cikkében felszólítja a kiáltvány liberális szerzőit, és...
Veres András irodalomtörténész a HVG e heti számában és az internetes
http://tinyurl.com/cdjty oldalon olvasható cikkében felszólítja a kiáltvány liberális szerzőit, és ezáltal a kultuszminiszter Bozóki Andrást, hogy idézzük: arra biztatnám a kiáltvány szerzőit, hogy merjék vállalni és kimondani liberális premisszáik logikus és számottevő anyagi megtakarítással járó végkövetkeztetését. Azt, hogy szerintük valójában nincs szükség semmiféle kulturális kormányzatra. Mert ha a kultúra működtetését és fenntartását teljesen a kis és nagy közösségekre, más szóval a társadalomra lehet bízni, akkor itt nincs sok keresni- és tennivalója az államnak.
„Találgatni tudom csak, miért éppen most állt elő Bozóki András kulturális miniszter és neves tanácsadókból álló csapata a Népszavában közzétett kultúrpolitikai kiáltvánnyal. Reménykedem, hogy a nyári uborkaszezon unalmát akarták elűzni vele.Bizonyára elkerülte figyelmüket, hogy a kormányzat éppen mostanában fagyasztotta be valamennyi költségvetésből működő kulturális intézmény éves keretének nem jelentéktelen hányadát. Nyilván nem ezt a gyalázatos helyzetet kívánják kezelni olyképpen, hogy szózatot intéznek az érintettekhez, s arra szólítják fel őket, azaz minket (magam is érintett vagyok), hogy mérsékeljük unalomig ismételt sirámainkat, állami támogatásért kuncsorgó, nem lankadó buzgalmunkat, s egyáltalán: vegyük észre, hogy a világ megváltozott, és a kultúra nem csupán pénzkérdés.
…Nem vonom kétségbe a kiáltvány szerzőinek jó szándékát. Csak éppen nem egészen értem, hogy mit is akarnak tulajdonképpen. Egyfelől ízig-vérig liberális kultúrpolitikát hirdetnek meg. Arra biztatják a kis és nagy kulturális csoportokat-közösségeket, hogy vállalják a versenyt, a piaci megméretést, s merjenek a maguk erejére támaszkodni, „különösebb támogatás és védettség nélkül”. Mintha a társadalom el akarná és tudná tartani a magas kultúrát. Úgy vélik: csak akarni kell, s a média is megnyerhető a művészi értékeknek. Mintha a média nem tömegfogyasztást kiaknázó-újrateremtő üzleti vállalkozás volna. Le akarnak mondani az államnak a kulturális „kánon” kialakításában betöltött szerepéről. Mintha az alapműveltség (ami színtiszta kanonizált ismeretanyag!) meghatározása és elsajátíttatása nem az állam által működtetett és felügyelt közoktatás feladata lenne. Igaz, a kiáltvány szerzői (összhangban kánonellenességükkel) nem kívánják az adófizetők pénzéből eltartani az úgynevezett „művelt elitet”, s helytelenítik, hogy az utóbbi értékrendje, kultúrafelfogása bármiféle prioritást kapjon a kultúrpolitikai gyakorlatban.
Másfelől viszont határozott álláspontjuk van a lehetséges célokról és a szükséges tennivalókról. Elénk vetítik a maguk vízióját az eszményi kultúráról. „A színháznak nem feltétlen kelléke a páholy, a könyvtárnak nem tartozéka a katalóguscédula” – olvashatjuk példának okáért. Én viszont azt gondolom, hogy (ha már annyira nyitottak a sokszínűségre), bízzák a páholyt arra, aki megfizeti, mert történetesen ragaszkodik hozzá, s legyen a rendszeres könyvtárhasználók dolga annak megítélése, hogy kell-e katalóguscédula.”
A teljes cikk olvasható:http://hvg.hu/hvgfriss/2005.33/200533HVGFrissa143.aspx