A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) pozíciójának, szakmai legitimációjának és tevékenységének kérdéseit, azaz inkább mindezek kérdéses voltát valószínűleg nem kell itt ismertetni. A 2011-es Alaptörvénybe való bekerülése óta, egyebek mellett a Műcsarnok, a Vigadó , majd a Hild-villa „megnyerésén” át egészen máig számos vita, sőt megmozdulás, tiltakozás kísérte a szervezet létét és működését. A megosztás, kirekesztés fogalmai nem váltak le az MMA nevéről, megjelenése és szuperpozícióba iktatása széttöredezettséget eredményezett a művészeti szakmákon belül. A legújabb vitaforrás – és sokak számára morális dilemma – a „művésznyugdíj” kérdése, amely járadékot csak az MMA-n keresztül igényelhetik meg a feltételeknek eleget tevő művészek.
Mindezek ismeretében némi kétellyel lehetett csak fogadni az intézet konferenciáját, melyet az MMA alá tartozó Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMKI) január 23-án tartott a Vigadó Makovecz-termében A felsőoktatás nemzetköziesedése – különös tekintettel a művészeti felsőoktatásra címmel. Hogy a művészeti felsőoktatással, és úgy általában a hazai oktatásüggyel foglalkozni kell, a rendszerszintű és az intézményspecifikus problémákat kezelni kellene, az nem kérdés. Mint ahogy a „nemzetköziesedés” körül is vannak problémák – hogy mást ne mondjunk, például a röghöz kötés –, az azonban már rejtélyesebb, hogy mi köze lehet mindehhez az MMA-nak. Elmentünk, meghallgattuk. A minél árnyaltabb kép érdekében vegyük sorra, miről is volt szó ezen a konferencián. És miről nem.
A konferenciát Kocsis Miklós, az MMKI megbízott igazgatója vezette volna, aki azonban igazoltan távol maradt, így helyette Farkas Attila, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar adjunktusa, az MMA tudományos munkatársa látta el ezt a feladatot. A konferencia aktualitását azzal indokolta, hogy az intézetnek fontos a külföldi, nemzetközi kapcsolatok kialakítása, ezek mentén az egyes külföldi minták feltérképezése és átvétele. Ugyan a kapcsolat alapvetően kétoldalúságot és kétirányú folyamatot feltételez, a konferencián csak a külföldi hallgatók magyarországi tartózkodásáról, körülményeikről, motivációikról, tapasztalataikról hallhattunk, bár kétségtelen, hogy ezt már a bevezető szöveg is egyértelművé tette. Hogy a magyar diákoknak külföldön milyen tanulmányi- és karrier-perspektíváik vannak, milyen ösztöndíjak és pályázatok érhetők el ma a magyar művészeti felsőoktatásban tanulóknak, és hogy akik kimennek, vajon vissza is jönnek-e, nos, az nem került szóba.
A program szerint az első előadó Kovács Barnabás lett volna, azonban ő sem tudott megjelenni, ezért prezentációját videóelőadás formájában mutatta be, aminek voltak azért technikai nehézségei. Kutatásában azt vizsgálta, az egyes képzési területekre mely országokból érkeznek a hallgatók, és miért pont Magyarországot választják. Mindezt egy empirikus vizsgálat során, nagyjából 2600 kérdőív kitöltésével mérte föl. Arra a következtetésre jutott, hogy az ideérkező diákok 30,8%-a korábban már járt országunkban, ez befolyásolhatta választásukat, valamint, hogy – ki hinné? – számukra fontos, milyen az adott intézmény híre nemzetközi viszonylatban. A prezentációból azt is megtudhattuk, hogy a külföldi diákok gyakorta rosszul ítélték meg a megélhetési költségeket. Kifejezetten a művészeti felsőoktatásról nem esett szó.
Dubéczi Zoltán, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) főtitkára és Böcskei Elvira, a Károli Gáspár Református Egyetem habilitált docense jelen volt és megtartotta előadását – utóbbi két felvonásban. Előadásaikban az országunkba érkező diákság összetételét, véleményét, meglátásait vizsgálták és ismertették, Dubéczi elsősorban a brazil hallgatókra, ösztöndíjaikra és támogatásaikra tért ki: hogyan támogatja a brazil kormány a hallgatók megélhetését és képzését – nagymértékben, de hamarosan a magyar kormány is részt vállal –, illetve milyen programokat működtet az MRK. A művészeti tevékenységre vonatkozóan csak egy rövid kitérőt hallhattunk a brazil művészhallgatók kiállításai, projektjei kapcsán. Böcskei Elvira előadásában részletesebben elemezte a külföldi diákok, elsősorban itt is a brazilok helyzetét; elégséges-e számukra a támogatás összege, milyen a nemek aránya, hogyan alakítanak ki kapcsolatokat Magyarországon, vagy éppen mennyit költenek mozijegyre. Mindkét előadó esetében elmondható, hogy a vizsgálat eszközeként általuk használt kérdőívek felépítése nagyban hasonlít azokhoz a hallgatói kérdőívekhez, melyeket a legtöbb, ha nem az összes magyar felsőoktatási intézményben kitölthetnek a hallgatók a szemeszter végén. Böcskei Elvira kevésbé tért ki a művészeti képzési területre, a szünetben el is hangzott erre vonatkozó kritika: jó lett volna, ha a művészeti szakmát szólítja meg. Ez a vizsgálat eszközeire is érvényes, hiszen a művészeti képzési terület nagyban eltér például egy orvosi vagy informatikai területtől, egy művészhallgató másként értelmezi a munka és a tanulás fogalmát, viszont ezeket a kölönbségeket a vizsgálat nem vette figyelembe.
Kocsis Miklós MMKI-igazgató A (művészeti) felsőoktatás tendenciáiról című előadását távolmaradása miatt nem hallhattuk, csupán Kovács Örs Levente olvasta fel az előadás rezüméjét. Túl sok releváns információt itt sem kaptunk. A konferencia egyetlen, kifejezetten a művészeti képzéssel foglalkozó programja Kucsera Tamás Gergely, a MMA főtitkára és Szabó Andrea Felsőfokú művészeti képzésben részt vevő fiatalok– egy empirikus vizsgálat margójára című előadása volt. Összefoglalójában, a vizsgálat előzményeként Kucsera a 2011-es, az MMA feladatait részletező törvény 4. paragrafusára hivatkozott, amely alapján – ahogy fogalmazott – „megnyerték a művészetoktatással kapcsolatok feladatokat is”. A törvényszöveg szerint az MMA „segíti a művészetoktatást és a művészképzést”, így ezt a munkát már akkor megkezdték, később pedig az MMKI koncepciója is kidolgozásra került. Jelen vizsgálatukhoz adminisztratív és online adatbázisokat (NAV, OEP, MÁK, Diákhitel Központ., stb.) használtak, valamint mélyinterjúkat készítettek annak érdekében, hogy nyomon követhessék, miként alakul a művészeti- és művészetközvetítői területen végzett hallgatók pályája. A művészetelméleti képzési területtel nem foglalkoztak.
A fent említett adatbázisok használatát Kucsera azzal indokolta, hogy azok az egyes szociális jellemzőkre mutatnak rá, a személyek jövedelmére, tartozásaira vonatkozó tényszerű adatokat tartalmaznak, így volt lehetőségük a pályakövetésre. Viccesnek szánt megjegyzése is volt, miszerint éppen csak a lakcímeket nem tudták, úgyhogy mindenki vigyázzon, mit fizet be és mit vásárol. A vizsgálatuk egyébként, amint azt Szabó Andrea prezentálta, arra irányult, mennyien jelentkeztek ezekre a képzési területekre, milyen családi háttérből érkeznek, majd a diploma után hol tudtak elhelyezkedni. A prezentáció utolsó diája számszerűsítette, pontosan mennyit is keresnek a művészeti- és művészetközvetítői területen végzettek. A konklúzió: az átlagbérhez képest is túl keveset.
