Gaston Diehl (1912-1999) neve a XX. századi képzőművészet iránt érdeklődők számára idehaza is ismerősen cseng, hiszen kitűnő művészéletrajzainak egy része, így a Léger-ről, Picassóról, Miróról írott könyvei magyarul is megjelentek; a legnagyobb érdeklődést nálunk természetesen a Victor Vasarely életét és munkásságát elemző kötete váltotta ki. Franciaországban ugyanakkor művészetelméleti munkássága mellett hasonlóan nagyra értékelik művészetszervező tevékenységét is. Az I. világháborúban megözvegyült édesanyja a súlyos anyagi nélkülözések között is talált módot arra, hogy fiával rendszeresen látogassa a múzeumokat. Szorgalmának, sokoldalú, elsősorban művészeti érdeklődésének és szervező képességének köszönhetően az archeológiát és művészettörténetet tanuló Diehl már az egyetemen kitűnt társai közül. 1935-ben – még diákként – irodalmi és művészeti lapot indított, emellett műkedvelők számára képzőművészeti szakkört, szabadiskolát szervezett. 1943-ban a németek párizsi bevonulására és a progresszív irányzatokhoz tartozó művészek munkáit elfajzottnak minősítő náci „kultúrpolitikára” adott bátor válaszként egy párizsi kávéház különtermében Májusi Szalon néven szervezett kiállítást a náci ideológiát és a progresszív művészek megbélyegzését elítélő alkotók, így Henri-Georges Adam, Robert Couturier és Jacques Despierre műveiből.
1945 után aztán hivatalosan is folytatódott ez a kizárólag független fiataloknak fórumot adó rendszeres kiállítás, amely egészen 1997-ig évente megrendezésre került. Diehl 1947-ben kezdett híres festők életéről szóló filmforgatókönyvek írásával foglalkozni. Van Gogh-ról készített kisjátékfilmjét egy akkor még kezdő, később világhírűvé vált rendezővel, Alain Resnais-vel együtt készítette – ez az alkotás 1948-ban a művészeti filmek kategóriájában elnyerte az Oscar-díjat. Kitűnő ízlését, művészeti szervezőképességét a francia állam is felismerte és két ízben is felkérte a francia kultúra külföldi képviseletére: 1950-56 között Venezuelában, majd 1960-66 között Marokkóban ő vezette a francia kulturális intézeteket. Barátja, André Malraux úgy jellemezte Gaston Diehl-t, hogy „neki nemcsak szeme, de szíve is van a művészethez”. Diehl az évtizedek során a dél-amerikai művészet, a modern európai művészet és különösen a Galerie Denise René köré csoportosult geometrikus absztrakt irányzat elismert szakértőjévé vált. Közel harminc monográfiájával és több száz tanulmányával, kiállítási katalógusával Diehl neve az egyik leggyakrabban idézett referencia a képzőművészeti bibliográfiában.
Gaston Diehl nem volt „igazi” műgyűjtő, nem törekedett jelentős saját kollekció kialakítására; számára a festők, szobrászok barátsága jelentette az igazi értéket. A főként a művészektől ajándékba kapott, csaknem kivétel nélkül neki dedikált művekből az idők során mégis komoly anyag gyűlt össze, amiből egyik örököse jóvoltából most negyven mű – többek között Matisse, Miró, Bernard Buffet, Serge Poliakoff, Esteve, Gérard Schneider, Alechinsky alkotásai – kerülnek kalapács alá a párizsi Ader aukciósházban.
Számunkra érdekességeket tartogatnak az árverés Diehlhez nem köthető tételei is, amik között két magyar vonatkozású művel is találkozhatunk. Marta Pan (Pán Márta) kis méretű, két részes faplasztikája a múlt század 60-as éveiből 1.500-2.000 eurós becsértékkel várja a liciteket, míg Rozsda Endre ugyancsak kis méretű, Kompozíció című olajképéért 1.200-1.500 eurót várnak.
Az árverés teljes anyaga itt tekinthető meg.
