Kimondhatatlan című kiállítás, alig kimondható témával. A napról van szó, azaz a Napról, tehát a szó időegység és égitest jelentésében is. De miért is? Merthogy gyakorlatilag nincs két egyforma hosszúságú napunk, a 24 óra mindig rövidebb vagy hosszabb egy picit. Mindig fölfeslik valahol? Igen. Attól függően, hogy…na, és itt vagyunk gondban, mert a bolygók mozgásáról, fizikáról lenne szó, és hát ahhoz kevéssé értünk. Ezt írja a művész: ” Egyes becslések szerint ebben az évben a várható átlagos naphossz: 86400.00066 másodperc. Eddig az évben a leghosszabb nap 1.67 milliszekundummal, a legrövidebb pedig 0.95 milliszekundummal tér el a definiálttól.” Majd fogja magát és egy saját készítésű lyukkamerával fénykísérletekbe kezd, végső soron a tér, az idő, a mozgás fizikáját kutatja és láttathatóságát kísérli meg, de valójában az emberi észlelés esélyeiről gondolkodik. Be kell vallanunk: minden olyan képzőművész izgalmas a számunkra, aki „old school” technológiákat választva próbálja meg a legbonyolultabb összefüggéseket láttatni (mint például Csörgő Attila), így ezt a kiállítást is csak ajánlani tudjuk!
Ki? Szécsényi-Nagy Loránd
Hol? FKSE – Stúdió Galéria, 1077 Budapest, Rottenbiller u.35.
Mikor? november 8-ig
A legnehezebb munkát, legsúlyosabb melót végzi el Beliczay Zsófi. A betegséggel való szembenézést. És megalkotni ennek művekben való kifejezését, vagy lenyomatát. Terápiás célzat, mondanánk felületesen, de hát melyik művészi gyakorlatban nincs valami effajta cél? Másról van itt szó. A küzdelem megosztására, az erő megsokszorozására tett kísérlet. A keramikus és textiltervező a klinikai tapasztalatot, a helyzettel való küzdelmet, a magányt, a test-megélést tette központi kérdéssé. És igen, a művészet, a művész győzni tud.
Ki? Beliczay Zsófi
Hol? FISE Galéria, 1054 Budapest, Kálmán Imre u.16.
Mikor? november 8-ig
Most akkor a szokásainktól eltérően egy bécsi eseményt ajánlunk. Aki arra jár, a hosszú hétvégén éppenséggel lehet rá esély, hogy járjunk arra, a Budapestről eltávolított Lukács György emlékművel fog találkozni. Méghozzá majdnem fogható formában. Szegedi-Varga Zsuzsanna, az Egyesült Államokban élő magyar képzőművész virtuálisan rekonstruálta az emlékművet, azaz köztéri szobrot. Nem először, hisz a projekt (azaz térbeli projekció) járt már Bostonban is, de Tel-Avivban, Rómában, Párizsban, sőt, a horvátországi Krapanjban is. No nem mintha Varga Imre 1985-ös alkotása annyira (hogyan is mondjuk ezt korrekten…) kvalitásos munka lenne, hanem inkább a jelenlegi hazai helyzetre való reflexikóként, illetve utalva a szellem otthontalanságára, a „transzcendentális topográfiára” is, a szerző regényelméletéből (A regény elmélete, 1920., Magvető Budapest, 1975, Gond-Cura Alapítvány Budapest, 2009, fordította: Tandori Dezső). A szobrot 2017-ben mozdították el a Szent István Parkból, és most sem került sehova, pedig éppenséggel lett volna apropó. Lukács visszatért tehát Bécsbe, ahol volt már emigrációban egyszer. Dehát nemcsak a Lukács szobor, hanem a Lukács archívum sorsa is bizonytalan jelenleg Magyarországon, mint ahogy annyi minden, ami nem simítható bele abba az új, nagy, nemzeti elbeszélésbe, amit a most hatalmon lévők szövögetnek, és nem engedik meg maguknak (vagy nincs meg a bátorságuk), hogy velük nagyon nem egyetértő, éppenséggel problémás gondolkodókról is gondolkodjanak. Miközben egyébként Lukács folytonosan előkerül, most éppen Grazban, a Steirischer Herbst kortárs művészeti eseménysorozatán, amely idei címét tőle (szintén a regényelméleti szövegből) köcsönözte: Hotel Abyss. Azaz „Szakadék Nagyszálló”. Becsekkoltunk.
Ki? Szegedi-Varga Zsuzsanna
Hol? 12-14 contemporary, 1040 Wien, Schleifmühlgasse 12-14
Mikor? november 3-ig
Nyitókép: Bukta Imre almát vág, Mezőszemere, 2019. Fotó: Erdei Krisztina
