Ha múzeumirányításról van szó, nincs bolondbiztos (vagy ha úgy tetszik, bombabiztos) rendszer – kezdi cikkét az Artnews-Art in America-ban Magdalena Moskalewicz varsói művészettörténész, kurátor, szerkesztő, aki elsősorban a tengerentúli olvasónak szeretné megvilágítani, mi zajlik Lengyelországban a múzeumok körül. A különbséget – és bizonyosfajta azonosságot – az ottani és az európai szisztéma között azzal érzékelteti, hogy míg az Államokban, ahol a múzeumokat board-ok vezetik, kormányzati felügyelet nélkül, többnyire a magántámogatás ellentmondásaival kell megküzdeni, addig Európában, hangsúlyosabban is Kelet-közép Európában, ahol az intézményeket zömmel közpénzből tartják fenn, ezek a politika által odairányított vezetőkkel, vagy ami még rosszabb, az ideológiai leuralással szemben válnak kiszolgáltatottá.
Erre nyújtanak példát az utóbbi egy-két év lengyelországi fejleményei, amelyeket a cikk bemutat. Amint arról az artportal is beszámolt, több országos, sőt térségi jelentőségű intézmény élén történt vezetőcsere, 2019-ben a varsói Ujazdowskiba egy szélsőjobboldali figura érkezett, majd idén szintén fővárosi Zachęta élén zajlott komoly tiltakozásokat kiváltó vezetőváltás, mindkétszer a kormányzó PiS (Jog és Igazságosság) párt küldte oda az új embert. Legutóbb pedig arról számoltunk be, hogy a Muzeum Sztuki w Łodzi-ban sem maradhat a nemzetközi elismertségű eddigi vezető, Jarosław Suchan. Hogy helyére ki érkezik, még nem tudni, de a PiS vezette lengyel kulturális minisztérium eddigi gyakorlatát ismerve nem lehet kérdés, hogy a párthoz lojális, a jobboldal szélén mozgó, a rábízott területet lehetőleg kevéssé ismerő jelöltet gyaníthatunk.
Janusz Janowski, a Zachęta új vezetője kapcsán egészen nyíltan beszél az Art in America cikkírója: a kortárs művészeti területen járatlan, „no name” figuraként és bűnrossz festőként jellemzi. Attól persze, hogy rossz művész, még lehetne elfogadható igazgató, csakhogy Janowskinak nincs komolyabb vezetői gyakorlata, nem irányított még megközelítőleg sem olyan nagyságrendű intézményt, mint ahova most küldték, eddig csupán a lengyel művész-szövetség, a ZPAP helyi szervezetét vezette Gdanskban. Ami a terepismeretét illeti, Moskalewicz megjegyzi, hogy amikor a vezető lengyel művészeti magazin, a SZUM (amely az East Art Mags programban az artportal partnere is volt) interjút készített vele, elismerte, hogy nem hallott még korábban erről a lapról. Hűen képviseli viszont a lengyel kormányerő vonalát, elítélte az „LGBTQ ideológiát” és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem elég gyorsak a kormányzat által végrehajtott változások a kultúra területén. Ő lép majd tehát a nemzetközileg ismert és elismert eddigi igazgató, Hanna Wróblewska helyébe január 1-től.
A cikk a Zachęta jelentőségéről szólva megemlíti, hogy az elmúlt évtizedekben négy meghatározó női vezetője is volt. Barbara Majewska (1990–93), aki átalakította a kommunista idők intézményét (az említett ZPAP hivatalos kiállítóhelye volt), Anda Rottenberg (1993–2001), aki egyebek mellett vállalta a kritikus és akár konfrontatív kortárs művészet folyamatos bemutatását is, megteremtve „a kurátor lengyel archetípusát”, Agnieszka Morawińska (2001–10), aki megszilárdította a Zachęta nemzetközi pozícióit, majd Hanna Wróblewska, akinek vezetése alatt a múzeum működését a nyitottság, a befogadó jelleg, a hozzáférhetőség kulcsfogalmai határozták meg.
Most azonban úgy tűnik, sem a tiltakozások, sem az aláírásgyűjtések, sem a szakmai állásfoglalások nem elégségesek ahhoz, hogy meggyőzzék a kulturális minisztert, Piotr Glińskit. A minisztert illetően a cikk megjegyzi, hogy hivatalosan joga van ugyan a vezetői kinevezésekhez, de akár el is fogadhatta volna a művészeti szakma kezdeményezéseit, amelyek arra irányultak, hogy a nagyintézmények élére nyílt pályázat útján keressenek vezetőt. Korábbi miniszterek ezt megtették, Gliński nem – emlékeztet a cikk, amely felidézi, hogy 2019-ben egy már lezajlott pályázat eredményét írta felül, a lengyel zsidó történeti múzeum, a POLIN esetében. A tizenöt tagú bizottság az addigi igazgató, Dariusz Stola pályázatát tartotta a legjobbnak, de a miniszter nem fogadta el a döntést. A cikk szerint leginkább azért, mert a lengyel zsidók és a nem zsidó lengyelek történelmi viszonyát a kormányvonal olyan módon prezentálja, ami a holokausztért viselt lengyel felelősségét elmossa, eljelentékteleníti, és ezt Stola koncepciója nem szolgálta volna. Egy év patthelyzet után akkor Zygmunt Stępiński, addigi helyettes lett az új igazgató.
Ami a Zachęta jövőjét illeti, a cikk szerint akár káoszba is fordulhat a helyzet az intézményben, ahogy ez történt a varsói nemzeti múzeumban (Muzeum Narodowe w Warszawie), ahol 2018-ban volt vezetőváltás. A minisztériummal való megromlott viszony miatt lemondó Agnieszka Morawińskát váltotta Jerzy Miziołek régészprofesszor, minimális vezetői gyakorlattal és még elenyészőbb tájékozottsággal a képzőművészet terén. Amint arról az artportal is beszámolt, műveket cenzúrázott a múzeum kiállításáról, mert szerinte Natalia LL és Katarzyna Kozyra munkái „traumatizálják a fiatal látogatókat”, majd bezárta a teljes XX-XI. századi művészetet bemutató részleget. Szakmaiatlan döntései miatt később saját munkatársai is tiltakoztak ellene. Egy évig volt a helyén.
De a cikk felvázolja annak lehetőségét is, hogy Janowski majd egy szélsőjobboldali kánont erőltet, mint ahogy az történt a Ujazdowski kortárs művészeti központ esetében. Harmadik eshetőségként pedig azt is, hogy akár lassú lecsúszás is következhet, a Zachęta színvonaltalan kiállításokkal és gyűjtemény-gyarapításokkal válik egyre marginálisabbá, veszíti el kötődéseit a kortárs színtérhez és nehezen kivívott nemzetközi elismertségét. És visszatér oda, ahol a rendszerváltás előtt volt, a művészeket akkor tömörítő és ma is országosan létező ZPAP kiállítóhelye lesz ismét, biztosítva a politikai szempontból veszélytelen, ám stabilan érdektelen programot.
A nyitóképen a Zachęta főépülete Varsóban. Forrás: CIMAM