Bár már jó néhány hosszabb és rövidebb lélegzetű
lírai írás és szubjektív hangvételű tanulmány foglalkozott Aknay János
művészetének feltérképezésével, a nagylélegzetű, az igazi, a valódi, a tárgyilagos
megközelítés, mondhatni a tudományos igényű, összegző feldolgozás máig elmaradt…
De lehet-e, érdemes-e, értelmes-e összegezni mindazt, ami
még ma is alakul, fejlődik, változik? Hiszen az összegzés egyben (átmeneti)
lezárás is, a dolgok „megerőszakolt” rendbe, rendszerbe terelése… Ennek
ellenére az Aknay-jelenség napjainkra
sok szempontból nézve mégis megfejhetővé, rendszerezhetővé vált és válik. Tudniillik
a szentendrei MűvészetMalomban (2009. szeptember–október), majd a debreceni
MODEM-ban (2010. január–március) megrendezésre kerülő két kiséletmű kiállításnak
és a hozzájuk kapcsolódó 412 oldalas oeuvre-katalógus könyvnek minden bizonnyal
éppen az lesz a legfőbb hozadéka, hogy „maradéktalanul” képesek lesznek
feltárni és megmutatni azokat az életműben zajló folyamatokat,
motívumszületéseket és motívumvándorlásokat – vezérmotívumok keletkezését,
motívumcsaládokká, jeltársaságokká, lezárhatatlan képfajtákká alakulását –,
amelyek ennek a körülbelül negyven éve tartó pályának a jellegzetességét adják.
Aknay János ugyanis rendkívül termékeny alkotó, párhuzamos képsorozatokban
gondolkodó, képvariációkban megújuló művész. Igen következetes, színes és
változatos, a tisztán elvont, az emblematikus és a figurális megjelenítés
skáláján mozgó művészete két nagy témacsoport, a városképek és az angyalok vagy angyal- és emberikonok köré
rendeződik és szerveződik.
Megjegyzendő, hogy ez idáig a két témacsoportot jobbára
Szentendre inspirálta! Tehát az élő múzsa
lakhelye, otthona, szellemi forrása mindig is ez a szentendrei színtér volt és valószínű, lesz, bárhova is költözzön
ideiglenesen, bárhol is tartózkodjon átmenetileg, akárhol is
álmodjon-álmodozzon, fantáziáljon, szerkesszen és konstruáljon bármit is az
alkotó…
Aknay János tehát az utóbbi jó néhány évben már csak erre a
két nagy témára koncentrált és koncentrál. Azzal a megszorítással vagy inkább
bővítéssel, hogy angyalfigurái (az absztrakt, emblematikus, vagy alakábrázoló
jellegzetességeiken túl) gyakran költöznek ikon- vagy ikonszerű formákba, sőt,
olykor a két szubsztancia személyes attribúciói (jel- és jegysajátosságai)
finoman egymásba olvadnak. Tudniillik ezek az angyalok, angyalikonok vagy
emberbábu- és ikonféleségek titokzatos élet- és lakóterükké, otthonukká teszik
a művész teremtett világának másik végpontján elhelyezkedő, szigorú
fogalmazású, puritán szerkezetességű, mégis lírai hangulatú, puhán vagy
feszesebben konstruktív szentendrei városrészleteit, hogy színes és megszentelt
festményintarziákká, sík-konstruktív költői kulisszák néma csendtörténeteivé
alakítsák azokat. A metafizikus hangulatokat sem nélkülöző festményeinek
helyszínei, lélekszínházának absztrakt és félabsztrakt angyal-ikon szereplői,
megkomponált, dramatizált szimbólum-történetei – bár egyugyanazon város
szülöttei – elképesztő képzeletgazdagságban variálódnak önálló kép-egészekké,
alakulnak szürreáliasan villódzó, önkiírásos öntörténetekké, a korán elhunyt
családtagok, festők és barátok emlékműveivé, s állnak össze már-már egy
folytatásos képregénnyé…
Mert Aknay János valószínűleg létezésének minden
pillanatában fest és dolgozik. Agya és fantáziája, mint egy örökmozgó,
leállíthatatlanul működik, akkor is, ha történetesen nincs ecset és festék a
kezében. Leány-, festő- és őr- vagy városvédő angyal-ikonjainak, illetve
szerkezetes városkulisszáinak számát látva egyszerűen az az érzésünk támad,
hogy nincs, nem is volt, nem is lesz és nem is lehet hiányzó elem ebben az idők
során megalkotott és közösségivé avatott, szubjektív képi Mengyelejev-táblázatban,
ebben a megszentelődött, szentendrei ikonosztázban…
Művészete tehát egyszerre horizontális és vertikális
irányultságú, földi és égi természetű. Vagyis témáit és motívumkészleteit
tekintve vízszintes kiterjedésében jóformán csak a város határait bejáró,
Szentendre szemüvegén keresztül látó, függőleges emelkedésében azonban lelki és
szellemi töltésű, imaginárius éteri dimenzióiban és kozmikus idejében
határtalan pályákat bejáró, tehát univerzális kiterjedésű. El kell ismerni,
hogy majd 40 éve jelenlévő képvilága (amely egy magával ragadóan ösztönös és
egy rendkívül tudatos képvilág keveréke) nemcsak hazai, de nemzetközi mércével
mérve is igen egyéni, igen merész és igen nagyszabású (vagy másképp fogalmazva:
éppúgy klasszikus, mint avantgárd) teljesítmény! Ahogy manapság mondani nemigen
szokás: művészete egyszerre egyetemes és magyar.