Mintha mi sem történt volna, üzemel az FKSE. Na jó, ez azért így nem igaz. Az elmúlt évek, és minden bizonnyal még 2019 is, a fiatal, pályakezdő művészeket tömörítő egyesület fennállásának talán legnehezebb időszaka. Ki kell találni, mi van akkor, ha a fenntartói támogatások elapadnak, milyen bevételszerző stratégiákat, milyen új működésmódokat kényszerít ki ez az új helyzet, miként profitálhat ebből a megpróbáltatásból a szervezet és milyen szerepváltozásokat jelenthet ez az életében? Mindenesetre: ahogy minden évben, úgy 2018-ban is új művészek csatlakoztak az FKSE-hez, akik most kiállításon mutatkoznak be.
Kik? Bán András, Bilak Krystyna, Biró Dávid, Bubla Éva, Fusz Mátyás, Gallov Péter, Hajdu Levente, Horváth Villő, Kazi Roland, Lázár Dóri, Monhor Viktória, Martinkó Márk, Poór Dorottya, Regős Benedek, Szabó Menyhért, Teplán Nóra, Tettamanti Ádám, Thury Lili, Tillmann Hanna, Várnai Ágnes.
Hol? Stúdió Galéria, 1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.
Mikor? febr.8-ig
Dunaújváros, mint történeti és mint urbanizációs jelenség is izgalmas. Építészete, ipara és az azzal összefüggő szociológiája a magyar közelmúlt egyik paradigmatikus városává tette. És sok egyéb mellett az is tény, hogy számos művész került ki ebből a városból, talán éppen a fenti okok következtében. Fiatal fotósok most saját szemszögükből néznek rá a városra és mutatják meg, amit látnak és amit gondolnak. A „D-terv” a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója nyolc hónapos, előadásokat, és terepmunkát is magába foglaló kutatási projektjének eredménye.
Kik? A Fehér Vera, Fromm Balázs, Kiss Richárd, Lázár Dóri, Martinkó Márk, Nagy Tibor, Németh Domonkos Tamás, Pólya Zsombor, Regős Benedek
Hol? ICA-D / Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros, 2400 Dunaújváros, Vasmû út 12.
Mikor? márc. 29-ig

Pop-up kiállítás ütötte fel a fejét a Várban, a Magyar Nemzeti Galéria egyik folyosójának torkolatában. A végén. Ha belépünk, nehéz menekülni, de nem azért, mert vége a folyosónak, hanem, mert izgalmas az anyag. A poszthumán korba való puha átmenet pillanata ez, az ember tökéletesedik, de már gépiesedik, egyszerre fogyasztó és a világ elszenvedője. A tömegtermelt csirkék, az árudömping, a mesterséges és a természetes megkülönbözhetetlensége. Az inhumánus kondíció és az erre születő reflexiók, reakciók. Mindez egy pici tárlaton, de nagyon koncentráltan.
Kik? Fridvalszki Márk, Gosztola Kitti, Halász Péter Tamás, Molnár Zsolt, Szabó Ádám, Szalai Dániel
Hol? Magyar Nemzeti Galéria1014 Budapest, Szent György tér 2.,
Mikor? febr.3-ig

A nyitókép Utsu Yumiko fotója, mely az Atelier Arakawa-KU-ban, Tokióban látható 2019. február másodikától.